Ha egyfolytában sír a baba

Amikor első gyermekét hozza világra az anya, szinte listát írhatna a jó tanácsokból, annyit kap. Ezekről pedig, mivel már van tapasztalatom, azt gondolom, hogy köszönjük szépen, de legalább a felüket inkább ki sem mondták volna! Különösen azzal nem tudtam egyetérteni, amikor éjjel- nappal sírt a gyerekem és azt mondták nagy tanácsként, hogy Isten ments, hogy felvegyem! "Evett- ivott, megkapta a szélcseppet, mi baja lehetne? Még felkapatod, aztán vége a dalnak: semmit nem tudsz csinálni tőle! Szokja meg, hogy nem lehet mindig ölben, különben rádkap! Pihenj, ne izgasd magad, ha sír, különben elapad a tejed! - repkedtek a mondatok. Számomra mindegyik csak késforgatás volt a szívemben. A mi időnkben... kezdetű mondatoktól pedig egyenesen kirázott a hideg! 

Egyszóval én ammondó vagyok, hogy a babánk sírását nem szabad figyelmen kívül hagyni! Alig megszületik nem hiszem, hogy máris azon ravaszkodna, hogyan legyen folyton az ölünkben! És ha így is lesz később? Nem azért vállaltunk gyermeket, hogy ő legyen a világ legfontosabb dolga?

Legelső gyermekemmel nagyon nehezen boldogultam: bármit csináltam ő állandóan sírt. Nagyon aggódtam emiatt, így orvoshoz is elvittem, de semmi problémát nem talált. Azt mondta, csak hiszti. Valóban, olykor annyira sírt, még a szája is belilult és levegőt sem vett néhány másodpercig. Persze a legtöbben azt javasolták, ne törődjek vele, majd abbahagyja. Én azonban nem tudtam ezt megtenni és nem adtam fel: hajnaltól estig kevés szünetekkel fogtam az ölemben. Volt eset, hogy délután kettőkor is még szó szerint hálóingben ültem vele a pólyában ringatva. Aztán szépen csendesen ez elmúlt. Egyre többet sikerült letenni és elértem, hogy magától is elaludt... De cseppet sem bántam meg, hogy nem hagytam az ágyában sírni. Talán ezért van az, hogy úgy tudok vele megbeszélni dolgokat, mint egy felnőttel. Talán azokban a nehéz pillanatokban érzékelte, hogy igen, van kire számítani és van értelme jeleznie bármi is bántja, mert odafigyelnek rá. Szerintem már ezekben a helyzetekben el lehet szúrni egy szülő- gyerek kapcsolatot.

S persze azért sem árt gyakran felvenni a babánkat, mert egyből megérezhetjük, ha nem csupán ránk vágyik, hanem valódi gondja van: megérezzük az átázott pelenkáját, ami csípi, érezhetjük, hogy milyen tűzforró, s így tovább. 

Egy kutatás szerint pedig ha nem vesszük fel a síró babát már akkor azt a rossz példát sajátítja el, hogy felesleges bármit is kommunikálnia, csinálnia, annak semmi értelme. s  azok a babák, akiket fölvett a szülő, és éjszaka föl-alá járkált, szolgálatot teljesített, hároméves korukra tüneményes, kíváncsi, kreatív gyerekek lettek.

Én a helyetekben az anyai szívemre hallgatnék ezekben a helyzetekben, s nem mások tanácsaira. Kit érdekel, ki mit gondol? Kit érdekel, ha egy hétig vajas kenyeret eszek? Kit izgat, ha mostantól lassabban készülök el a teendőimmel? Hiszen a babavállalás lemondásokkal jár, de az a lényeg, hogy neki jó legyen! Vegyétek fel a babátokat mindig, ha sír!