11 éves gyermek végzett magával mondhatni semmiség miatt

Manapság gyakran gondolkodunk el azon, hogy mennyire megváltoztak a gyermekek. Van valóságalapja annak, amit az idősök hajtogatnak, hogy bezzeg az ő idejükben ez nem így volt, még ha ez a fiatalabbak számára idegesítő is. Sajnos egyre inkább azzal a problémával kerülünk szembe, hogy nem bírunk a gyermekünkkel, szinte ők uralkodnak és ha igyekszünk ellenállni, keményebbre fogni a dolgot olykor súlyos következményekkel is járhat. Itt van annak a kisfiúnak az esete, aki mondhatni, hogy semmiség miatt eldobta az életét.

Bár az eset Arizonában történt, éppen hazánkban is megeshetne, annyi esettel találkozni nap mint nap. Az említett gyermek  fejbelőtte magát a házuk hálószobájában, mindössze azért, mert apja rábízott némi házimunkát, ki kellett volna takarítani a szobáját. Ezt a fiú nem akarta megtenni és máris ekkora érzelmi kitörést okozott nála az, hogy apja büntetésből szobafogságra ítélte. 

Persze a kommentelők ebből a hírből többnyire csak annyit érzékeltek, hogy miért nem tartotta az apuka a fegyvert elzárva még akkor is, ha az ottani törvények ezt nem írják elő. Igen, ebben igazuk van. Bennem viszont az is felmerült, hogy talán végzett volna magával a gyermek másképp. Tudok olyan kisgyerekről, aki egyből fojtogatni kezdi magát, ha valami nem pászol neki, amit a szülő szeretne. S egyre több a hasonló eset. S tehetetlenül állunk: merjünk rászólni vagy sem? Merjük keményen nevelni vagy tegyen inkább, amit akar, csak nehogy magában kárt tegyen? Mindez pedig már jóval több egyszerű hisztinél, veszélyes dühromakról van szó! Ezek a legfőbb jelei: 

- a gyermek gyakran üti- rúgja a szülőt, tárgyakkal dobálózik, ha nem teljesül az akarata

- havi 10-20 dühkitörése is van a gyermeknek

- a dühromok elhúzódnak, a gyermek még fél óra múlva is tombol

- képtelen a gyermek egyedül megnyugodni

- önbántalmazásba torkollik a hiszti: fojtogatja magát a gyermek, vagy direkt fájdalmakat okoz magának harapdálással, a fejét a falba verdesve, stb.

A felsorolt esetekben semmiképp nem szabad meghallgatni a tanácsot, hogy hadd hisztizzen a gyermek, majd elmúlik! Komoly probléma van a háttérben. Érdemes elvinni a gyermeket szakemberekhez:  egyik lehetőség, hogy a családi hátteret is részletesen elemző, neuropszichológiai vizsgálatnak vetik alá. A másik lehetőség, pszichológushoz vinni a gyereket, aki az érzelmi kitörésekre fókuszál, a családi háttér figyelembevétele mellett. Viszont felmerülhet az is, amikor annyit kapunk válaszként, hogy még fejletlen a gyermek idegrendszere, s egyetlen megoldás a nagy türelem. Arra viszont nehéz a választ megadni, hogy mitől van ennyi már pici korban dühöngő, lelkileg- érzelmileg sérült gyermek. Talán a szülők túlterhelt napjai, a mai stresszes életmód, a szervezetbe bevitt sok mérgezőnek tartott anyag, a sok agressziót sugárzó mesének nevezett hülyeség? Talán egyszerre mind. Talán ha most is úgy élnénk, mint a régiek, más lenne a helyzet. Ezt nem tehetjük, de nagyobb odafigyeléssel, törődéssel mind magunk, mind gyermekeink irányába több esélyünk van, hogy tegyünk valamit.