„Anya, te kit szeretsz jobban?”

Minden szülő, akinek egynél több gyermeke van, előbb-utóbb szembesül a ténnyel, hogy gyermekei féltékenyek egymásra, és a szülők osztatlan figyelméért harcolnak egymással. Lehet, hogy felnőttként gyermekeink a legjobb barátok lesznek, gyerekkorban a féltékenység azonban majdhogynem elkerülhetetlen. De hogyan is neveljünk jó testvéreket?

A testvérféltékenység az óta létezik, amióta a családok léteznek. Természetes velejárója a családi életnek, mégis, egy szülő számára az a legnagyobb stressz forrás, ha gyermekeit veszekedni látja. A gyerekek, főként a kisgyerekek gondolkodása alapjáraton nem racionális, sokkal inkább érzelmi síkon működik, így gyakran a legkisebb összekülönbözés is hatalmas harcot válthat ki a gyerekek között. Kisgyerekek között a leggyakrabban felmerülő probléma a szülők osztatlan figyelméért vívott harc.  Minél elfoglaltabbak a szülők, annál nagyobb a harc a figyelemért. Mikor kistestvér érkezik a családba, a nagyobb gyerek nehezen viseli el, hogy kiesik a figyelem középpontjából, ezért mindenféle csíntalanságot elkövet, hogy újra ráirányuljon minden figyelem. A gyerek akkor is féltékeny, ha a szülők figyelme kizárólag a beteg, vagy speciális igényű gyerekre irányul.  A gyerekek, ha úgy érzik, egy kicsit is lazább lett szüleikkel a kapcsolat, mindent képesek megtenni a figyelem megszerzéséért, még ha a figyelem épp fegyelmezésben merül is ki. Egy másik nagy ok a testvérharcra az osztozkodás. Fontos, hogy ki kapja az utolsó szelet tortát, ki ülhet anya ölébe, vagy épp ki használja a fürdőszobát. Minden gyereknek meg kell tanulnia osztozkodni, de a kisgyerek számára ez rendkívül fájdalmas folyamat. Felnőttként nem értjük, hogyan ragaszkodhatnak ennyire a tulajdonukhoz, de gyerekként ez nagyon is sokat számít. Egy másik ok, a temperamentum béli különbség lehet a féltékenységre. Ha van egy befelé forduló, több törődést igénylő gyermekünk, testvére joggal lehet féltékeny rá. A nemek és a születési rangsor is igen meghatározó lehet a testvérek közötti kapcsolatban, fontos, hogy ne bánjunk másképp eltérő nemű gyermekeinkkel, ne kivételezzünk senkivel, csak azért mert lány, vagy, mert fiú.

Mit tehet a szülő, ha gyermekei örökös harcban állnak egymással? A legfontosabb, hogy ne avatkozzunk közbe fölöslegesen. Nem szabad az első kiáltásra berohanni a szobába, ugyanis lehet, hogy a gyerekek megoldják egymás közt a konfliktust, és a szülőre egyáltalán nincs is szükség. Ha mégis muszáj beavatkozni, válasszuk szét a gyerekeket, amíg mindenki megnyugszik. Fontos, hogy soha ne hasonlítgassuk egymáshoz a testvéreket, ne legyen „bezzeg” gyerek a családban, mert ez óhatatlanul féltékenységet vált ki. Lehetőleg ne hozzuk a gyereket olyan helyzetbe, ahol bűntudata lehet. Meg kell tanítani a gyereknek, hogy az természetes érzés, ha néha úgy érzi, kupán kellene vágni a testvérét, de más dolog meg is tenni. Azt, hogy megtegye, muszáj megakadályozni, így elkerülhető a későbbi lelki fröccsből adódó bűntudat. Fontos, hogy minden gyerekben megtaláljuk a legjobb, egyéni tulajdonságát, és gyakran erősítsük is meg benne. Minden gyerekkel éreztessük, hogy miben ő a legjobb. Ne csak azt vegyük észre, amikor veszekednek, hanem azt is, amikor remekül megvannak egymással, és adjunk is ennek hangot, hogy mennyire örülünk, hogy ők jó testvérek.  A féltékenység természetes velejárója a gyermekfejlődésnek, ám fontos, hogy rendezzük a konfliktusokat, mert ha nem segítünk ebben a gyerekeknek, felnőttként is rivalizálni fognak egymással.  Minden szülő szeretné, ha gyermekei békében élnének egymással, ezért érdemes figyelmet szentelni a gyerekek között felmerülő problémáknak és nagyon is komolyan kell venni a kisemberek egymás közti problémáit.