A sok dicséret árthat a gyereknek?

A gyereknevelés bizony nem egy könnyű feladat, hiszen teljes embert kíván, ráadásul nincs egy konkrét séma, hogy „na így neveld a gyereked”. Minden gyerek más és más, ennek értelmében pedig a nevelésnek ehhez kell alkalmazkodnia. Általában például egy gyereket sokat szoktak dicsérni kis korában, hogy legyen önbizalma, illetve sikerélménye. Igenám, de sok gyerek esetében ez is hathat negatívan.

Sokan nem véletlenül gondolják, hogy jót tesznek azzal, ha dicsérik a gyereket, hiszen lényegében eddig minden egyes ezzel kapcsolatos szakirodalomban is azt lehetett olvasni, hogy a dicséret mennyire hasznos a gyerek fejlődésében. Kutatók viszont csak az utóbbi években kezdtek ráébredni, hogy ez lehet mégsem teljesen igaz, sőt akár kiválthatja pont az ellenkezőjét is, mégpedig az alulteljesítést. Amerikai államokra nagyon jellemző a gyereknevelésben, hogy lényegében agyondicsérik a gyerekeket, hogy annyira meg ennyire okos vagy. Sőt, nem csak a szülők, hanem a közeli ismerősök, barátok, rokonok, mindezt ezt mondogatják a gyereknek. Mindez, ha nem lenne elég, akkor az óvodákban és iskolákban is ugyanezt teszik, a gyerek pedig csak azt hallja a közvetlen környezetéből, hogy ő milyen okos. Ez a túlzott dicsérés viszont a visszájára fordulhat abban az esetben, ha a gyerek valamilyen nehézségbe ütközik. Senki sem születik ugyanis úgy, hogy már mindent tud és semmiért sem kell tenni, mert az évek során ráragad és szépen lassan el tudja sajátítani például az írást, olvasást. Ez nem így működik! Még a legokosabb gyerekek sem jók mindenben és bizony vannak olyanok, akiknek egész egyszerűen nehézséget okoz megtanulni írni, miközben az IQ-szintje meglehetősen magas. Ezt tipikusan egy olyan helyzet, amely során a gyerek úgy érezheti, hogy kudarcot vall és ő erre nem képes egyáltalán. Abban a tudatban él, hogy ő milyen okos és e szerint képes venni az elé gördülő akadályokat, így csak ritkán kerül olyan helyzetbe, ami nem sikerül elsőre vagy könnyedén. Ebben az esetben pedig nem fog vele sokat törődni vagy vesződni, ugyanis magas IQ-ja lévén szinte minden sikerült neki elsőre, erről pedig azt fogja gondolni, hogy egész egyszerűen ő erre nem képes.

 Úgy fog tekinteni az elé gördülő akadályokra, hogy vannak olyanok, amelyeket képes megugrani és vannak olyanok, amelyeket nem képes sikeresen venni. Nem is csoda, hiszen ha soha nem volt olyan helyzetben, hogy meg kell „dolgoznia” kicsit annak érdekében, hogy sikeresen vegye az akadályt, akkor nem is fogja soha megpróbálni olyan akadályok leküzdését, amelyek nem sikerültek 1-2 próbálkozás után. Ez pedig a saját képességéhez képest alulteljesítést jelenthet, hiszen, ami nem sikerül azonnal vagy 1-2 próbálkozás után, azzal nem is fog többet foglalkozni. Így olyan területeken gyengén fog teljesíteni, ahol fontos a gyakorlás, illetve a sok tanulás az elsajátításhoz. Például egy túldicsért, magas IQ-val rendelkező gyerek valószínűleg nem fog majd könnyen megtanulni folyékonyan írni, legalábbis egyáltalán nem fogja szeretni ezt a tanulási folyamatot. Fontos tehát, hogy mindenféle ok nélkül állandóan ne dícsérjük meg, illetve ne feledjük el megdicsérni olyan dolgokért, amelyek véghezviteléhez nem elég csak a puszta ész, hanem egy kicsit meg is kell dolgozni érte.

Erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók is, akik munkájukat meg is osztották a Po Bronson, Ashely Merryman által írt könyvben, melynek a címe Amit rosszul tudtunk a gyerekekről.