Önmagunk, társunk és gyermekünk tisztelete egyformán fontos!

Ahhoz, hogy a családi kapcsolatainkat harmonikusan alakíthassuk, elsősorban önmagunkban kell harmóniát megteremteni. Ennek egyik feltétele, hogy önmagunkban lássuk meg és tudatosítsuk azokat az értékeket, amikkel a kapcsolatainkban adni tudunk. Fontos, hogy ezeknek tudjunk örülni!

Ezekről a jó adottságainkról próbáljuk meg úgy gondolkodni, hogy ezeket kaptuk (örököltük, tanították, belénk nevelték, példákat látva követtük, másokkal való együttlétben eltanultuk, stb.), és ezekkel jól, ügyesen kell bánnunk, vagyis az életünkben kamatoztatnunk kell ezeket, hogy másoknak is hasznára és örömére legyen. Ha tisztába jövünk értékeinkkel, akkor ezeket igyekszünk becsülni, óvni, karbantartani. Nem hagyjuk elprédálni, aprópénzre váltani, csip-csup dolgokra elfecsérelni. Megnézzük, hogy mások is tudják-e értékelni. Aki nem, azokkal valószínűleg nincs sok közös dolgunk. Ezért keressük azokat az embereket, akik tisztelni tudják a bennünk lévő értékeket, és akik mellett értékesnek tudjuk önmagunkat érezni. Ez a belső pozitív érzés tükröződik vissza a másik ember iránti tiszteletünkben is. Így válik a kapcsolat alapjává a kölcsönös tisztelet.

A társunk tisztelete

A közös gyermekünk boldog, harmonikus emberré nevelése csak olyan környezetben valósulhat meg, ahol olyan emberekkel van körülvéve, akik tisztelik egymást. A családi kapcsolatnak, mint szeretetben alapuló kapcsolatnak elemi része a másik ember tisztelete. A szerelmes ember rengeteg szeretni és tisztelni valót lát meg a társában. Akiben nem lobog szerelem, de mélyen szeretni tudja a másikat, annak sem gond, hogy számtalan értékes vonást tartson számon a másikban. Azok, akik nem a társuk egyszeri, egyedi lényét szeretik, hanem azt, hogy van valakijük, akitől megkapják, amire szükségük van, s akihez ragaszkodhatnak, valójában nem élik át a másik iránti tisztelet érzését. Át kell tudjam érezni, hogy a társam is az életnek egy különleges, egyedi teremtménye. Miért? Próbáljam átgondolni, milyen érdekes – nevezhetjük csodálatosnak is – az ő élete alakulása. (A sajátunkról több ismeretünk van, és talán mostanra már tudjuk csodálni is, hogy milyen érdekesen alakult a sorsunk, formálódott személyiségünk.) De figyeljünk az ő körülményeire, élete alakulására, az őt ért sokféle hatásra, amikről én is tudok egyet, s mást, s amelyek között olyanná formálódott a gondolkodása és a személyisége, amilyennek megismertem. Ilyen csak egy van, Ő. És őt én társamul választottam. Érdekes lesz együtt. Ennek az a lényege, hogy megkeresem a másikban azokat a pozitív mozzanatokat, amiket értékelni tudok benne. Fontos hogy a szerelem rózsaszín ködében is tudjam tárgyilagosan felmérni a társam erősségeit és gyengeségeit. Érdemes ezeket időnként listába felírni. vajon melyik oldalon van több tulajdonság, megfigyelt viselkedés, stb.? A gyengeségekkel kapcsolatban ne feledjük, hogy a házasság nem átnevelő intézmény. Egyet tehetünk: szeretettel és türelemmel tudomásul vesszük társunk gyengeségeit. S ha ezt megérzi, hálás lesz a türelmes elfogadásunkért, és remélhetőleg ő magától fog igyekezni egy kicsit csökkenteni rajta. Persze, a mindennapokban nem ilyen könnyű türelmesnek lenni. De honnan vegyük ehhez a türelmet? Például abból a felismerésből, hogy egyikünk sem tökéletes. Sőt, nekem is megvannak a magam gyöngeségei, - ezek is listába szedhetőek – amelyeket remélem ő is türelemmel és elfogadó szeretettel fog viselni. A várandósság idején előjöhetnek addig alig észrevett tulajdonságok, viselkedésmódok, amelyeket a másik meglepetten, esetleg türelmetlenül fogad. Ezekről érdemes azonnal beszélni, hogy mindketten tudjanak mit kezdeni vele. A feszültebb időszakokban erőt meríthetünk abból, hogy visszagondolunk a kapcsolat első időszakában megélt élményekre, amelyekben egyértelműen megéltük egymás pozitívumait, a kapcsolatot mélyítő erősségeit. Sok pár életében a hétköznapok megváltoztatják ezt a látásmódot, és a társuk gyengeségei, hibái kezdik eluralni a róla alkotott képet. Pedig időnként fontos lenne nagy erőfeszítéssel újra megkeresni, hogy hová lettek azok a kedves tulajdonságok, amelyeket a kapcsolat elején úgy tiszteltünk, szerettünk a társunkban. Az élet nehezebb időszakaiban – és sok szempontból ilyen a baba születése és „beilleszkedése” a családba – a kapcsolatok a terhelés alatt képesek kihozni magukból a vártnál is többet. Megerősödhet a szolidalítás, a másikért érzett felelősség, áldozatkészség, és elmélyülhet a szeretet és megnőhet a társunk iránti tisztelet. Amikor a férjünk például látja, hogy az utolsó hónapokban mennyi többlet súlyt és egyéb testi kellemetlenséget viselünk el zokszó nélkül, akkor mindenképpen növekvő tisztelettel kezdi látni bennünk a „mindenre képes”anyát. És melyik az a férfi, aki nem ilyen anyát kíván gyermekének? S amikor a gyermeküket hordozó feleségek érzik, hogy a férjük eddig ritkán látott módon, figyelmességgel próbálja a terheiket csökkenteni, vagy éppen a szorongásaikat képes sose tapasztalt módon feloldáshoz segíteni, akkor biztosak kezdenek lenni abban, hogy bármit is hoz az élet, a társuk igazi támasz és segítség lesz számukra a gyermek felnevelésében is. A „teher alatt nő a pálma” mondás érvényes a babavárás időszakában lévő párra is: 9 hónap alatt nőnek fel a szülői szerepekhez, új képességeket alakítva ki önmagukban, s egymásban is. Ez a közös készülődés a másik iránti tiszteletünket is növelheti.

Tisztelet az újszülött iránt

Furcsa ötlet, mondhatja valaki, hogy egy újszülöttben valamit lehessen tisztelni. Pedig bőven van már benne tiszteletre méltó. Ezt az utóbbi időben csak érezhették az anyák, karjukban tartva és figyelve csemetéjük egyéni, sajátos megnyilvánulásait. Az utóbbi évtizedek csecsemőkutatásai azonban meglepő felfedezésekkel bizonyítják, hogy már a csecsemők is „egyéniségek”. A méhen belüli 9 hónap alatt már számtalan képességük kialakult, amelyek eredményeképpen érzékelésük, érzelmi és szellemi kapacitásuk segítségével a környezetükhöz való alkalmazkodásában „kompetensek”. Tehát annak ellenére, hogy szüleik még nem értik a jelzéseiket, nem látják át aktivitásaikat, kapcsolatkeresésük bonyolult reakcióit, joggal megérdemlik a szüleik tiszteletét. Azok az anyák, akik nincsenek túlságosan elfoglalva a saját anyai szereptanulásukkal, és nem köti le a figyelmüket az efölötti szorongásuk, viszonylag hamar észre tudják venni csecsemőjükben ezt a bonyolult módon, céltudatosan kommunikáló kis emberkét. A magzati időszakról egyre több kutatás ad hírt, főleg, amióta az ultrahang segítségével jól lehet látni minden mozdulatukat. Itt csak néhány csodálatos „teljesítményüket” van lehetőségünk megemlíteni, amelyekből láthatjuk, milyen önálló kis élet már az a pár hetes, pár hónapos kis „emberpalánta”.