hirdetés

Partnereink

Szükséges a babahordozó?

hirdetés

Szükséges a babahordozó?

A gyerekvállalás mindig is nagy felelősséggel jár és sokszor okoz rendkívül nagy kihívást azoknak, akik első szülött gyereküket várják. Nyilván ilyenkor semmi tapasztalata nincsen az embernek és leginkább csak az ismerősei, rokonai jó tanácsaira hallgathat, na meg persze a saját megérzéseire. A babahordozóval kapcsolatban viszont még a rokonok tanácsaira sem lehet hagyatkozni, mivel viszonylag egy új keletű dolog, amivel szüleink nem találkoztak. Használjuk vagy ne? Cikkünkből megtudhatod a választ, valamint számos anyukának a véleményét is megismerheted.

Először is a babahordozó hasznos a tehermentesítés szempontjából is. Emellett viszont nagyon komoly pszichológiai szerepei is lehetnek. A baba így folyamatosan a szülővel testközelben van, ez pedig erősíti a kötődést a szülő és a csecsemő között. Ez nem csak a gyereknek, hanem a szülőknek is fontos, mert is csökken a szülés utáni depresszió kialakulásának az esélye is. Az etetésnél, vagyis szoptatásnál is fontos szerepet tölthet be, hiszen így megoldható az igény szerinti szoptatás is. Egészségügyi szempontból is előnyös lehet a babahordozó, mert a hasfájós gyerek esetében a függőleges pozíció elősegítheti a lenyelt levegő mihamarabbi távozását is. Továbbá az édesanyának a mozgása folyamatosan masszírozza a gyerek hasát, amely szintén előnyös lehet a gázok távozása szempontjából. Sőt, ez nemcsak elősegíti a levegő távozását, hanem még a fájdalmat is képes enyhíteni.

hirdetés

Októberben, Kecskeméten szerveztek ingyenes baba-mama programokat, ahol többek között szó volt a babahordozóról is. A kecskeméti Baba-mama Klub vezetője Szabó Béláné is öt gyerek édesanyja, így minden egyes érdeklődőnek szívesen mesélt a tapasztalatairól: „Havi rendszerességgel találkozom az anyukákkal, és olyan aktuális témákról beszélgetünk, mint a szoptatás, hordozás vagy biliztetés, de fontos szót ejteni a testvérféltékenységről vagy a testvérvállalásról éppúgy, mint a sírásról, beszoktatásról vagy az éjszakai felriadásokról. Sokszor több jó tanácsot tudnak adni egymásnak az édesanyák, mint a szakember, mivel tudásuk teljes mértékben tapasztalati úton szerzett. A legnagyobb előnye a találkozóknak mégis az, hogy az idejáró anyukák megnyugodnak, hogy a babák attól még teljesen „jól működnek”, hogy nem egyformák”

Butkáné Kiss Regina, baba- és gyermekhordozási tanácsadó a következőt nyilatkozta a babahordozóval kapcsolatban: „ Kiemelt szempont az anyukáknál a praktikum, hiszen rendszerint egyedül vannak otthon, és fontos számukra, hogy minél könnyebben meg tudják oldani napi feladataikat. Szerintem az is közrejátszik a választásánál, hogy nem mindenhol lehet babakocsival közlekedni. Sokszor egyszerűbb és kevésbé is veszélyes hordozóban vinni a gyermeket, mint mondjuk egy kátyúba belemenni babakocsival.”

Az öt hetes Bodó Borisz anyukája, Sütő Andrea is megosztotta a véleményét: „A kisfiam újabban szinte csak és kizárólag a mellkasomhoz bújva nyugszik meg. A kilencéves lányomnál még nem ismertem a hordozókat, így most eljöttem, hogy megnézzem és kipróbáljam a kínálatot. Felpróbáltam már egy párat, de elég szorosnak, kényelmetlennek éreztem. Viszont ha lazább, akkor nem tart, és az nem tesz jót a pici gerincének.”

Lipcseiné Tolvaj Mária is a babahordozó híve: „Pisti mindössze négy napos volt, amikor először hordozóba került. Testvére, Gábor három és féléves koráig használta a kendőt, egészen addig, amíg félidős terhes nem lettem az öccsével. Mára azonban gyakorlatilag újra életvitelszerűen használjuk, hiszen napi szinten több órát hordozgatom Pistit. Nagyon szeretjük mindketten, mert számos olyan időszaka van a napnak, amikor kézben szeretne lenni, és a hordozó használatával én is haladhatok a feladataimmal. Tehát azt kell mondanom, nagyon jó segédeszköz, ráadásul Pisti szinte csak így tud elaludni.”

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés