hirdetés

Partnereink

12 000 iskolatáska talált gazdára

hirdetés

12 000 iskolatáska talált gazdára

Segíteni jó. Adni jó. Karácsonyhoz közeledvén mindig különleges erejük van ezeknek a szavaknak, de szerencsére sokan érzik úgy, hogy nem csak az év egyetlen napján kell odafigyelniük azokra, akiknek segítségre van szüksége. Ráadásul a konkrét anyagi segítségen kívül legalább olyan fontos az érzékenyítés, az, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy egyszerű dolgokkal is sokat tehetünk másokért, egymásért. Gyermekeket erre nevelni, tanítani pedig kifejezetten fontos misszió, hiszen a gyermekkorban beépülő szokásainkat visszük magunkkal egy életen keresztül.

Ez a gondolat vezérelte azt az immár 11 éve tartó kezdeményezést, amely során Magyarország vezető gyümölcslé gyártója, a Sió-Eckes Kft. évről évre hatalmas sikerrel működteti a Köszönjük, SIÓ! programot. A 2008-ban indult társadalmi felelősségvállalási program részeként mintegy 12 000 hátrányos helyzetű, de szorgalmas kisiskolás gyermek kapott az új tanév kezdésnél kézzelfogható segítséget, azaz egy jó minőségű, iskolai kiegészítőkkel felszerelt iskolatáskát. 12 000 iskolatáska egymás mellé téve több mint 5 km hosszú lenne, tehát bőven körbeérné a Margitszigetet, vagy egymásra halmozva nagyjából 120 db tízemeletes toronyház méretben tudjuk elképzelni ezt a mennyiséget. A programban 6-10 éves gyermekek kaphatnak iskolatáskát, olyan családokban, ahol nehézséget okoz a jó minőségű, gerincbarát, ergonomikus iskolatáska beszerzése.

hirdetés

A program pályázataira az elmúlt években 30 000 rajz érkezett, ami azt jelenti, mintha mondjuk egy közepes méretű város (pl. Vác, Gyöngyös, Gyula, Esztergom) minden lakosa készített volna egy rajzot. Ezek a rajzok azonban 750 iskolából érkeztek, Magyarország minden pontjáról! Egy-egy pályázó iskolából legalább 25 diák készít rajzot, nem tanóra, hanem közösségi program keretében. Fontos cél, hogy a jobb körülmények között élő gyermekek tanáraik, családtagjaik segítségével már kisiskolásként is megérezzék az aktív segítségnyújtás erejét, és a megbélyegzés nélküli közösségi szellemet.

A beküldött pályaműveket zsűri értékeli, a nyertes iskolákban a tanévnyitón osztják szét az iskolaszereket. Díjazzák a legjobb rajzokat is, a beküldő iskolák között pedig SIÓBulit sorsolnak ki. Az elmúlt 11 évben már 180 ilyen jó sikerült eseményt sikerült létrehozni a finom SIÓ Vitatigris termékek segítségével. A Köszönjük, SIÓ! program sikere és létjogosultsága állandó, tehát 2020-ban is számítanak az iskolák és a pedagógusok jelentkezésére, hogy együtt segíthessenek ott, ahol szükség van rá.

Forrás: Arterego

Fotó: Valicorners

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 09.30.

Ma Jeromos napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés