hirdetés

Partnereink

Étteremben a babával

hirdetés

Étteremben a babával

Amikor a kisbabánk alig múlt egy éves, a feleségem és én úgy döntöttünk, hogy ideje kimozdulnunk; így, egy régi kedvenc éttermünk mellett tettük le a voksot. Én, személy szerint sokkal inkább az a “vigyük a babát és majd meglátjuk mi lesz” típusú apuka vagyok, viszont a feleségem rendkívül aggódott, hogy mi lesz, ha a lányunk elkezd majd sírni és emiatt kellemetlenül kell majd éreznünk magunkat.
Ahogy a feleségem azt megjósolta, a vacsoránk teljes katasztrófa volt. Minden ami rosszul sülhetett el, az meg is történt. Az eset után másfél hónapra volt szükségünk, hogy elég bátorságot merítsünk egy második próbálkozáshoz.
Ezúttal viszont már felkészülten érkeztünk, habár még így is mindketten izgultunk egy kicsit a visszatéréstől. A lányunk, - aki sosem okoz csalódást, - felborított egy üveg vizet és beleharapott az asztalon lévő zsírkrétába, amit a pincér előrelátóan az a asztalra készített számunkra. De mindent összevéve, tudtuk, hogy a gondosan megtervezett vacsoránk végül is sikeres volt, mivel a mellettünk vacsorázó pár megdicsért minket és a mi jól nevelt gyermekünket.
• Kerüljük a nyüzsgő és hangos helyeket, hacsak nem vagyunk benne biztosak, hogy a babánkat nem zavarja ez a fajta környezet
• Hívjuk fel az éttermet és érdeklődjünk, hogy lehet-e babát vinni az étterembe és, hogy van-e elég etetőszék.
• Ne ragaszkodjunk a puccos helyekhez: A fehér asztalterítők és a kristálypoharak olyanok a babák számára, mint a vörös lepedő a bikáknak.

Az étteremben
• Keressünk egy kijárathoz közeli helyet: Előfordulhat, hogy gyorsan kell kivinnünk a babát az étteremből.
• Ha a kicsi velünk eszik, ne felejtsük elhozni a bébiételét és pár extra kanalat arra az esetre, ha egy (vagy kettő) a földön landolna.
• Ha a gyermekünk már tud járni, ne engedjük hogy meglátogassa mások asztalát, hacsak nem vagyunk benne biztosak, hogy az asztalnál ülők szívesen fogadják a kis látogatót. Számunkra aranyosnak tűnhet, viszont mások számára lehet idegesítő is, ráadásul a kóborló (és földön kúszó) babák kész aknamezőt jelentenek a pincérek számára.
• Legyünk nagyon óvatosak ha a babát az ölünkben tartjuk. A gyerkőcök különleges érzékkel találják meg a legforróbb és legélesebb dolgokat, vagy azt, aminek a kiöntése a legnagyobb felfordulást okozza.
• Ne várjuk el az éttermi személyzettől, hogy szórakoztassa a gyermekünket, mivel rengeteg más dologra kell odafigyelniük.
• Ne érezzük megalázónak, ha gyorsan el kell hagyni az éttermet - a gyerekeknek gyakran vannak rossz periódusaik, és hangulatuk gyorsan átválthat nyűgösre.
• Ne maradjunk ki tovább, mint a megszokott lefekvési idő, hiszen egy új hely éppen elég stresszes lehet kisbabánk számára!

hirdetés

Forrás: Armin Brott/ Pampers.hu

Fotó: Photostock

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 07.14.

Ma Örs, Stella napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés