hirdetés

Partnereink

Ha ellenkezik a gyermeked: így vedd rá az együttműködésre játékos neveléssel! (1. rész)

hirdetés

Ha ellenkezik a gyermeked: így vedd rá az együttműködésre játékos neveléssel! (1. rész)

Oldja a gyermek feszültségét, oldja a szülő idegességét: játékos nevelési megoldások, amikkel a vitából, veszekedésből jóízű nevetés és együttműködő gyermek lesz.

Ne rosszalkodj, kicsi láb!

hirdetés

A 2 éves unokahúgomat kellett felöltöztetni egyik este és most, hogy itt a hideg, bizony jópár réteget rá kell adni a gyerekre, mire kimehet. Neki pedig nem volt türelme ehhez. A nadrágig még hősiesen bírta, de a sálat, a kabátot, a csizmát, a sapkát már nem volt kedve felvenni. Sokszor ilyen helyzetekben az is gond, hogy a gyerek nem akar elindulni, pláne egy olyan napon, amikor egyik vendégségből a másikba kellett menni. Ő nyafogott, a fáradt szülők pedig vitatkoztak vele.

Ekkor vettem elő a fiaimnál anno jól bevált, “ne rosszalkodj, kicsi láb”-játékot, megfogtam a lábát és ezt mondtam: “Ne rugdosódj kicsi láb! Ne rosszalkodj! Irgum-burgum.” A kicsi meglepődött, jót kacagott és tartotta is a lábát, felvettük a csizmát.

Aztán azt mondtam: “Mit csinál ez a kicsi kéz? Rosszalkodik?! Ne rosszalkodj kicsi kéz!” és már fel is varázsoltuk a kabátot.

A sapkánál viszont már végleg elfogyott a cérna, ezért bevetettem a következő játékot, ez volt az:

Akkor én csinálom – játék

Elkezdtem felvenni a fejemre a kabátot és megkérdeztem: “Jól veszem fel a kabátot, ide kell felvenni?” Mire ő kacarászva tiltakozott. Akkor elkezdtem felhúzni a lábamra: “Jól veszem fel a kabátot, ide kell felvenni?” – ismét nagy kacarászás volt a válasz. De akkor hova tegyem a kabátot?

Mire ő már tartotta is a kezét és lelkesen mutatta, hogy rá kell feladni a kabátot.

Küldetés végrehajtva!

De persze játszhattunk volna más játékot is a cél érdekében, például ezt:

Enyém!

Egy hasonló “nem akarok felöltözni” vagy “nem akarom a pelenkát”-típusú helyzetben meg lehet fogni a pelust és azt mondani játékosan: “Oké, akkor ez az enyém és én veszem fel!” és eljátszani, hogy már bújsz is bele a pelusba.

A gyerkőc ezen nagyot nevet, ez oldja az ellenállását és máris együttműködőbb lesz.

#4 Ne csináld! helyett

Mit lehet tenni, ha a totyogó csapkod, rugdos, 1000x rászóltál már, de nem hallgat rád?

Egy megoldás: fogd meg a kezét (lábát) és mondd neki “Lábacska, állj!” VAGY “Hallod te kéz, ideje megállni!”

Ettől a kicsi meglepődik és nem kellett sokadszorra is azt mondanod, hogy “nem”, “nem szabad”, “ne csináld”. Azzal, hogy megfogod a kezét egyértelművé teszed, mit ne csináljon, azzal, hogy kimondod a testrész nevét, megérti melyik testrészével mit nem szabad csinálnia.

A humortól pedig elillan az indulat.

Forrás: Kismamablog.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 12.04.

Ma Barbara, Borbála napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés