Miért nem szabad sírni hagyni egy babát?

Ez az, amit nem szabad egy 1 évesnél kisebb babánál. Sírni hagyni. A gyerek tényleg abba fogja hagyni a bőgést – egy idő után. Azonban nem azért mert megnyugszik, hanem mert elfárad, és egy nagyot csalódik – bennünk. Sírok és nem jön senki. Ne tévesszük ezt a sírást össze a későbbi hisztivel – amit már figyelmen kívül lehet hagyni.

Egy anya tudja mi a hiszti. Egy 1 év alatti gyermek – ráadásul éjjel, vagy altatás alatt – nem hisztizik. Annak a sírásnak bizony oka van. És ha az az, hogy anyát szeretné maga mellett tudni, akkor az. Azt hiszem ennél nagyobb elismerés nem is kell nekünk, hogy igen rám van szüksége. Ekkor mi megtörtjük, és nem megyünk be érte. Ezután pedig már azért nem fog sírni, mert úgyse jön anya. Ennél rosszabb nem lehet, hogy a gyerek már most csalódjon bennünk.

Régen ez így ment – persze felnőttünk, lehet mondani. De ez a módszer nekünk kedvez, mert nehéz hallgatni, ha sír (bár anya legyen, aki ezt hallgatni tudja, anélkül hogy bemenjen a babához), de utána nem fog. Jaj de jó. Azonban a gyereknek is van lelke. Nem is beszélve az 1 éves kor előtt előforduló szeparációs szorongásról, amin átesnek a babák. Ki hosszabb, ki rövidebb ideig.

Általánosságban a szeparációs szorongásról

A szeparációs szorongás “betegséget” leginkább túlzott nyugtalanság vagy búskomorság jellemzi, amikor a gyermek távol van azoktól a személyektől, akikhez a leginkább kötődik.

Bizonyos mértékű szeparációs szorongás majdnem minden gyermeknél előfordul, különösen nagyon fiatal korban. Ezzel ellentétben a szeparációs szorongás betegség túlzott szorongás, mely legalább egy hónapig tart, és jelentős szenvedést okoz a gyermek számára, ami megnehezíti a mindennapi életét. Minél tovább tart a betegség, annál súlyosabb esetről beszélhetünk.

Előfordul, hogy a betegséget valamilyen megrázó élmény, például rokon, barát, vagy háziállat halála, elköltözés, óvodakezdés, iskolaváltás váltja ki. Genetikai hajlam is szerepet játszhat a kialakulásában.

Az érintett gyermekek borzasztóan szenvednek attól, ha távol kerülnek otthonról, vagy azoktól a személyektől, akikhez kötődnek. Mindig tudniuk kell, hogy merre járnak ezek az emberek, és folyamatosan attól félnek, hogy valami szörnyűség történik velük, amíg nincsenek velük, pl. autóbalesetet szenvednek vagy elrabolják őket. Úgy érzik, a szülők csak addig vannak biztonságban, amíg látják őket és együtt vannak.

Az ilyen gyerekek nem is szívesen maradnak egyedül a szobájukban sem, nagyon aggodalmaskodók, különösen saját vagy szüleik sérüléseivel, betegségeivel kapcsolatban. Ahelyett, hogy a többi gyerekkel játszanának, állandóan a felnőttek nyomában vannak, “árnyékként” követik őket mindenfelé a lakásban. Előfordul, hogy nem hajlandók iskolába vagy táborba menni, illetve valamelyik barátjukat meglátogatni, vagy ott aludni.

Ezek a gyerekek éjszaka ragaszkodnak ahhoz, hogy valaki velük maradjon a szobában, amíg el nem alszanak. Kisfiam még azt is követeli, hogy fogjam a kezét, amíg el nem alszik. Csak utána tudok kiosonni a szobából, ha már elaludt. Pedig már 3,5 éves. Előfordul, hogy a gyermek félelmei rémálmok formájában jelentkeznek (pl. a család meghal tűzvészben, vagy valamilyen más katasztrófa történik).

A szeparációs szorongás időszaka 8 hónapos kor körül kezdődik

Ha a szülő másra bízza babáját, a csecsemő láthatóan kedvetlenné válik, nem eszik, nem foglalkozik a körülötte lévő emberekkel, csak az ágyban fekve forgatja a fejét, meg sem próbál felülni sem.

A szorongás egyébként úgy jelentkezik, hogy az a baba, aki korábban egyedül is szépen eljátszott, hirtelen sírni kezd, ha anyukája kimegy a szobából, éjjel gyakran felkel és csak akkor nyugszik meg, ha a szülő maga mellé veszi. Ez az időszak a lelki fejlődés velejárója.

Oka, hogy a baba előtt a világ hirtelen kitárul. Eddig a mozgásához szüksége volt a segítségünkre, most viszont már tud kúszni vagy mászni, ezért magától el tudja érni a játékait. A lakásban elkezdi felfedezni a korábban ismeretlen helyeket is, feláll, ezért más szemszögből látja a világot és a tárgyakat. Összességében egyre ügyesebb és önállóbb, ami rémísztőleg hat rá.

Ebben az időszakban az anya és a baba tökéletes szimbiózisban élnek, ezért egy amerikai pszichológus (Mahler) az újszülött kortól kb. 6 hónapos korig tartó időszakot paradicsomi állapotnak nevezte el. A baba úgy gondolja, hogy az anya az ő része, aki mindig ott van vele, 6 hónapos kor után azonban ez a kép fokozatosan felbomlik. A kicsi egyszer csak tudatára ébred, hogy anya nincs mindig ott vele, amitől megijed. Ez a legtöbb babánál az első komolyabb alvászavarok időszaka is, amit a kezdődő fogzás, a hozzátáplálás kezdete miatt megváltozott emésztés és a mozgásfejlődés is “súlyosbít”. Ez egy átmeneti időszak, kb.10 hónapos kor körül javulni kezd a helyzet.

Korábbi cikkünk a gyerek nyűgösségére ad választ, azonban akkor a fogzás periódusáról írtunk bővebben.