Rossz nap az óvodában

A gyerekek általában szeretnek óvodába járni. Ott vannak a barátaik, sok érdekes dolgot csinálhatnak, sok új játékkal játszhatnak. Néhányan azonban nehezebben alkalmazkodnak a változáshoz. Mások időnként (ki gyakrabban, ki ritkábban) túl hosszúnak találják az óvodában töltendő időt, elégedetlenségüket rendetlenkedéssel fejezik ki, s ezt az óvónők rendszerint nem hagyják szó nélkül. Ennek ellenére ne nyugtalankodjunk túlságosan!

A kisgyerekek általában az óvodában töltik napjaik nagyobb részét, egészen más környezetben és körülmények között, mint otthon: sokkal többen vannak, nagyobb a zaj, mindig történik valami, ebbőlkövetkezően több a korlát és a szabály is. Ne lepődjünk meg tehát, ha egészen másként viselkednek, mint velünk, a megszokott környezetükben, az otthonos tárgyak között! Miért ne viselkednének néha idegesítően, miért ne rendetlenkednének? Még kialakulatlan személyiségek, ráadásul most tanulják, hogyan kell viselkedni, hogyan kell együtt élni másokkal. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra! Nem baj, ha hibáznak, mert abból is tanulhatnak! Nekünk, szülőknek és nevelőknek segítenünk kell őket, vagyis meg kell tanítanunk nekik, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Mivel a kisgyerekek hétköznap idejük jelentős részét az óvodában töltik, ennek a feladatnak komoly része az óvónőkre hárul. Rászólnak a gyerekekre, ha rosszul viselkednek, figyelmeztetik őket, hogy mit kell tenniük. A hivatásukkal jár ez, és nagy gyakorlatuk van benne: tudják, mit kell tenniük egy bizonyos helyzetben, és rendszerint nem is tartják szükségesnek, hogy minden apró részletről beszámoljanak nekünk. Legfeljebb akkor, ha a problémák súlyosbodnak vagy állandósulnak.

Egyszer azonban ez a nap is eljön: munka után rohanunk az óvodába, ahol az óvónő már vár ránk, be akar számolni fiunk vagy lányunk aznapi rémtetteiről. „Marci ma mindenkivel összeveszett." „Ma nem volt valami kedves Bencével, és nem hagyta aludni ebéd után a többieket." „Barna ma nagyon szófogadatlan volt, és agresszív is." Ne rémüljünk meg: minden szülővel és minden gyerekkel megesik ez! A helyzet először nyilván szokatlan és kellemetlen is: örülünk, hogy látjuk a gyerekünket, de elszomorít vagy elkeserít, amit hallunk róla, és nem igazán tudjuk, mit mondhatnánk, és mit tehetnénk.

Mit tegyünk, ha valóban rosszul viselkedik a gyerekünk?

Természetesen nem jó azt hallani, hogy a gyerekünk bántja a barátait az óvodában, és gondot okoz az óvónőknek. De nézzük a dolog jó oldalát: így módunk van arra, hogy felismerjük a hiányosságokat, és javítsunk rajtuk! De hogyan?

 Mérjük fel a helyzetet és a lehetőségeinket!

Az óvodáskorú gyerekek „viselkedési problémáit" feltáró szóbeli beszámolók vagy feljegyzések célja nem lehet más, minthogy megfogalmazódjon, hogyan tudnak a szülők és a nevelők együttműködni annak érdekében, hogy orvosolják a bajokat. Olyan megoldásokat kell keresnünk, amelyek elősegítik a gyerekünk fejlődését! Ne nyomasszuk magunkat, és ne is hagyjuk nyomasztani! Ne vegyük magunkra a szemrehányásokat! És ne gondoljuk azt, hogy csak a mi dolgunk lenne megoldást találni a problémákra!

Változtassunk a nézőpontunkon: ne úgy tekintsünk a gyerekünkre, mint egy problémahalmazra! Mint mindenki, ő is hibázik: segítsünk neki, hogy változtatni tudjon ezen, hogy el tudja érni, amit szeretne! Sokkal pozitívabb ez a hozzáállás, és sokkal könnyebben vezet eredményre...