hirdetés

Partnereink

Egyre többet fizetünk a sztárokért az interneten

hirdetés

Egyre többet fizetünk a sztárokért az interneten

Az elmúlt egy évben Magyarországon is látványosan emelkedett azoknak az ismert embereknek a száma, akik erősítették vagy éppen megteremtették az internetes jelenlétüket. Az előbbiek közé tartozik Geszti Péter, aki a YouTube-csatornájának fejlesztésével kezdett foglalkozni, utóbbiakhoz pedig Friderikusz Sándor, aki 62 évesen döntött úgy, hogy podcast csatornát indít és ehhez egy külön stúdiót is megépít.

„Napjaink ismert emberei sokkal több eszközzel a kezünkben alkothatnak, mint bármely előző generáció. Ahogy például régen egy zenésznek csak az előadóművészet volt az egyetlen módja az önkifejezésre, ma már a videóvágás éppúgy része az eszköztárnak, mint például a közösségépítés vagy épp a koncert promóció. Az új online platformok nemcsak több közvetlen irányítást adnak a sztárok kezébe, de kreatív képességeik kibontakoztatásában is hatalmas szerepet játszanak” – kezdte Csobán Éva, sztaruzenet.hu társalapítója és produkciós vezetője.


Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy a vírushelyzet miatt sok énekes, színész és más művész került anyagilag nehezebb helyzetbe, miután le kellett mondani a személyes jelenléttel járó rendezvényeket. Az internetes tér nekik lehetőséget biztosít arra, hogy plusz bevételre tegyenek szert.

Ha teljesen az internet ökoszisztémáján belül gondolkodunk, akkor jelenleg főleg két módja van a pénzkeresetnek. Lehet saját szolgáltatást/terméket árulni, vagy az ingyenes tartalmat fogyasztó tömeg figyelmét és adatait értékesíteni. Nemzetközi tekintetben a digitális alkotók már nagyon régóta használják jövedelmezően a különböző online tereket, ugyanakkor a magyar felhasználók sajnos nem kis fáziskéséssel fedezik fel a különböző platformok adta értékeket. A YouTube épp úgy ott hevert a hírességek lábainál évekig kihasználatlanul, mint a Facebook, vagy az Instagram, ami főleg azért jelent hátrányt, mert ezeken a felületeken csak igen komoly követői bázis felépitésével lehet komolyabb összegeket keresni” – mondta Csobán Éva, aki úgy látja: a magyarok már most egyre többet fizetnek a sztárokért az interneten, az elkövetkezendő években pedig dinamikusan növekszik majd a prémium tartalmakra elköltött összeg.

Aránytalanul oszlanak meg a bevételek

Fontos hangsúlyozni, hogy az online térben is legalább olyan nehéz érvényesülni, mint az offline munkaerő piacon. Tehát az ott megszerzett bevétel épp úgy időt és energiát igényel, mint bármilyen hivatás. Ráadásul a legtöbbször nem teljesen igazságosan oszlanak el az összegek.

„A bevételek nagysága nehezen összehasonlítható, mivel ahogy offline világban is akadnak túl vagy épp alulfizetett művészek, az online platformok is rendkívül igazságtalanul adnak teret a pénzkeresetre. Friderikusz Sándor debütáló YouTube videóját 261 ezer ember látta, de mivel ő kezdő azon a platformon (kevesebb mint 30 ezer feliratkozóval) egész biztosan nem fizetett neki annyit a rendszer, mint mondjuk hasonló nézettségi számoknál a TheVR csatornájának ahol 738 ezer feliratkozó van” – mondta a sztaruzenet.hu szakértője, aki hosszútávon mégis az online térben látja a jövőt, ha a hírességek bevételeiről van szó.

A közönség is nyer a jobb minőségű tartalmakkal

„Az online tartalomfogyasztás egyértelműen a kényelem és minőség irányába halad, amivel a közönség csak nyer. A fizetős tartalmak teszik lehetővé, hogy a platformokat fejlesztő cégek a végtelenségig tökéletesített felhasználói élményt nyújtó teret kínálhassanak, egyre magasabb minőségű tartalommal megtöltve. Ugyan így, amikor egy tartalomkészítő meglépi azt a lépcsőfokot, hogy már pénzért készít anyagokat, azzal nemcsak bevételhez jut, de azt a vállalást is magára veszi, hogy a fizető közönségnek bizony elvárása a minőség, így nemcsak a tartalomkészítés mechanizmusa, de az azt körülvevő “kiszolgálás” minősége is szükségszerűen fejlődik” – árulta el Csobán Éva.

Ennyit kérnek egy jókívánságért

A Sztárüzenet platformja is az imént említett trendet követi, ahol a minőség és a kényelem van előtérben. A nemrég indult weboldalon személyre szabott videóüzenetet rendelhetünk ismert magyar művészektől szeretteinknek, ezzel felejthetetlen pillanatokat nyújtva bármilyen alkalomra. Kedvenc hírességeink egy rövid online üzenetben tolmácsolhatják párunknak, családtagjainknak, barátainknak a születésnapi köszöntést, esküvőről vagy gyermekszületésről szóló gratulációt, vizsga előtti biztatást, egy nagy örömhír bejelentését.

„Úgy a sztárok, mint a megrendelők felé a legjobb felhasználói élmény a fő célunk. Sztároktól videó-üzeneteket ezelőtt is kértek az emberek, ahogy kalózkodva letöltött filmeket is sokan néztek ingyen, mégis egyre többen üdvözlik az olyan felületeket, ahol kényelmesen egy-két kattintással jobb élményhez juthatnak, abban a tudatban, hogy az értéket nyújtó művészeket pénzükkel támogatják. Ahogy filmnézésre ott a Netflix, úgy személyre szóló videók rendelésére tökéletes a sztaruzenet.hu” – mondta Csobán Éva, a projekt társalapítója és produkciós vezetője.

A jókívánságok ára széles skálán mozog. Van, aki valóban csak jelképes összeg mellett döntött, más igencsak megkéri az árát – és ez nem feltétlenül ismertség-arányos. Fontos megemlíteni, hogy az árak dinamikusan változnak annak függvényében, hogy épp az adott hírességnek több, vagy kevesebb ideje van komplexebb videókat készíteni. Érdemes böngészni a Sztárüzenet honlapját, ahol minden híresség fényképe mellett látszanak a konkrét összegek.

 

hirdetés

forrás: akoczka.com, sztaruzenet.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 06.24.

Ma Iván napja van.

Diós marlenka

Nem olcsó, nem könnyű, és elképesztő sok kalória van benne. De aki valaha elkészíti vagy megkóstolja ezt a házi diós marlenkát, egészen biztos, hogy f...

  • 2021-06-23 22:36
Ingatlanpiac: nyáron lehet jó üzletet kötni

A koronavírus-járvány lecsengése és az otthonteremtési kedvezmények hatására ugyan az év első felében fellendült az ingatlanpiac, ami az árakban is me...

  • 2021-06-23 21:39
Rejtélyes csontokat találtak Nyírbátorban

A legtöbben csak a fantasztikus filmekből ismerik a sárkányokat, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők közül sokan úgy tartják, hogy egykor hazánk...

  • 2021-06-23 20:05
Nagy Feró még sosem tett olyat, mint az Akusztik színpadán

A Beatrice rockegyüttes Kossuth-díjas énekese még mindig tud meglepetést okozni a közönségnek. Az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában a Kiss Kata zen...

  • 2021-06-23 18:40
Botrányos a "melegeket megbélyegző" magyar törvénymódosítás 14 tagállam szerint

Tizennégy tagállam közös nyilatkozatban ítélte el a magyar parlament által a múlt héten megszavazott pedofiltörvény módosításait, melyek „összemossák ...

  • 2021-06-23 17:11

hirdetés

Igazi sztárparádé várható a Gyulai Memorialon

Idén is igazi sztárparádé várható a Gyulai Memorialon: július 5-én és 6-án hazánk legjobb atlétái mellett világsztárok versenyeznek Székesfehérváron. ...

  • 2021-06-23 15:21
Erdei Zsolt 10 kilótól szeretne megszabadulni

Erdei Zsolt nemrég egy három hónapos fogyókúrás kihívásba kezdett. Az egykori ökölvívó világbajnok versenysúlyához képest 20 kiló plusszal rendelkezik...

  • 2021-06-23 14:03
Használt sütőolaj-gyűjtéssel csökkenti a környezeti terheket a SPAR

A vállalat a környezettudatosság jegyében a feleslegessé vált otthoni étkezési olajok és zsírok szakszerű összegyűjtését is megkezdi mostantól. Hullad...

  • 2021-06-23 12:23
Rátonyi Krisztának nemcsak a mikrofon, hanem a népviselet is jól áll

Az Észak-Alföld festői szépségű településén, Berettyóújfaluban járt Rátonyi Kriszta a NYÁR 21 riportereként. A bejátszóban történelmi és kulturális ér...

  • 2021-06-23 10:57
Ákos: a fiatalok által kelt új életre az Eucharisztikus Világkongresszus himnusza

Ákos: a fiatalok által kelt új életre az Eucharisztikus Világkongresszus himnusza Elkészült a Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat kezdetű dal ...

  • 2021-06-23 09:49

Minden cikk

hirdetés

hirdetés