hirdetés

Partnereink

Egy igazi immuntestőr egészségünk szolgálatára

hirdetés

Egy igazi immuntestőr egészségünk szolgálatára

Életmódunk többnyire kapkodós, sietős, bár az elmúlt egy évben a kényszerű körülmények hatására azért sokaknak sikerült ezen kicsit javítani. Mégis legtöbben maximum annyit hajlandóak megtenni egészségükért, hogy reggel gondolkodás nélkül bekapnak 1-2 szem vitamint, és úgy érzik, ezzel már eleget tettek magukért.

Tény, hogy őseinknek még erre sem volt szüksége, hiszen a korábbi, szennyezettségtől mentes világban maga a termőtalaj annyi ásványi anyagot adott a benne növekvő terményeknek, hogy nem volt nagy kunszt egészségesen élni és étkezni. Jelenkorunkra a talajokat kizsigereltük, az intenzív mezőgazdaság és a műtrágyázás nem biztosít lehetőséget a talaj megújulására. Ma, a feldolgozott élelmiszerek, tartósítószerek, adalékanyagok, színezékek világában, ahol a levegő telítve van a közlekedés és az ipar egészségkárosító gázaival, körülvesz minket az elektroszmog és az ionizáló sugárzás, ezért egészségesen élni lényegesen nehezebb. Eleve nagyobb terhelést kap a szervezetünk, de maguk, a földből érkező zöldségek sem olyanok már, mint voltak korábban. Pedig a talajnak igazán nagy éltető ereje van, például van két olyan szerves anyag, a huminsav és a fulvosav, amelyek a gyógynövények évezredes bomlása során keletkeznek, és amelyek ezekből nagyon sok hasznos vegyületet, flavonoidot tartalmaznak. Képesek különleges kelátok képzésére, amelyek a szervetlen, hasznosíthatatlan, élettelen anyagokat is élővé alakítják.

hirdetés

Ez a Humin-Fulvo kelát-komplex lett az alapja annak a különleges étrendkiegészítőnek is, amelyet a Toman Lifestyle vállalat jegyez. Tomán Szabinának és szakértői csapatának olyan terméket sikerült megalkotnia, amely úgy igazodik a szervezethez, hogy a már említett kelát-komplex segítségével a káros anyagokat elvonja, megköti, segít kiüríteni a szervezetből, miközben feltölti azzal, amelyre éppen szüksége van.

„A kiegyensúlyozott, zöldségekben, rostokban gazdag fehérjedús étrend sem mindig elég” – mondja Tomán Szabina. -„Mivel a civilizáció ártalmai miatt sokkal kiszolgáltatottabbak vagyunk, mint voltunk valaha, szüksége van a szervezetünknek egy láthatatlan testőrre. Azt hiszem, nekünk most sikerült megtalálnunk, hiszen egy olyan étrendkiegészítőt alkottunk meg, amely mindenkihez egyedileg fog alkalmazkodni, kinél-kinél ott pótol majd valamilyen fontos mikro- vagy makroelemet, ásványi anyagot, vitamint ahol szükség lesz rá. Bízom benne, hogy nagyon sokaknak fogunk tudni vele segíteni a napi egészségrutinjukban.”

A reggeli vitaminszedés ugyanis egyáltalán nem old meg mindent. A vitaminok, a szervezetben lévő ásványi anyagok esetleges hiánya miatt nem okvetlenül épülnek be, sőt néha kifejezetten terhelést is jelenthetnek. A Toman Immun Guard kapszula, mely növényi cellulóz alapú, bejuttat minden olyan esszenciális elemet, amelyre a szervezetnek szüksége van az egészség helyreállításához, fenntartásához, megőrzéséhez. Megtalálható benne vas, réz, cink, kálcium, kálium, magnézium, C-vitamin, B-vitaminok, zsíroldható vitaminok, és még számos egészséget szolgáló elem. A humin- és fulvosavaknak köszönhetően a termék egyensúlyoz is, úgyhogy ha valamilyen anyagból terhelést jelentő többlet lenne, azt elvonja a szervezetből, ami pedig hiányt szenved, annak pótlását segíti. Ily módon áll az immunrendszer egyensúlyának szolgálatában, ami napjainkban fontosabb kulcsszó a járvány elleni védekezésben, mint valaha.

Az Immun Guard étrendkiegészítő a természet egy különleges szeletkéjén alapszik. Ahogy a termőtalajban az életet fenntartó elektronegativitás, azaz kémiai vonzás alapján létrejönnek a létfenntartó folyamatok, reakciók, kialakulnak kémiai kötések, molekulák, vegyületek, úgy segíti szervezetünket is ez a kémiai folyamat egy kapszulába zárva. A huminsav segítségével szervezetünkbe kerülő nagy mennyiségű elektron rengeteg kötést képes kialakítani, s így a felszívódás, kiválasztás, méregtelenítés, antioxidáns és energiatermelő folyamatok sokkal könnyebben lejátszódhatnak. Mintha pozitív és negatív elemek sokasága akarna a szervezetünkön belül segítségünkre kelni, ráadásul szinte azonnal és maximálisan egészségünk szolgálatába állva.

 

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 09.30.

Ma Jeromos napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés