India segítséget kért: nem tudják ellátni a covidos betegeket
hirdetés
Egyre nagyobb elkeseredettségről és gyászról érkeznek jelentések Indiából, ahol a kórházakba sokkal több koronavírusos beteg érkezik, mint amennyit el tudnak látni.
Rengeteg fertőzést és sok súlyos beteget jelentettek a fővárosból, Delhiből is, ezért a világ szerencsésebb országai egymás után küldenek eszközöket, miután a kormány segítséget kért. „Komoly oxigénhiány van Újdelhiben, naponta 700 tonnára lenne szükség, de a központi kormány csak 480 tonnát engedélyezett. Tegnap csak 10 tonnát adtak” – mondta Arvind Kedzsrival, Újdelhi főminisztere.
hirdetés
A kórházakból elküldik a betegeket, a családokat pedig arra kérik, hogy szerezzenek oxigént. Néhány ország máris segítséget nyújtott az oxigénhiánytól fulladozó országnak. Az Európai Bizottság elnöke azt írta, az unió tagállamai közösen is nyújtanak segítséget, Németország már oxigéngenerátorokat, az Egyesült Királyság pedig lélegeztetőgépeket és egyéb orvostechnikai eszközöket ígért. Szingapúr már útnak indított egy oxigénszállítmányt, az Egyesült Államok covid-teszteket és védőfelszerelést indít útra.
A brit segély első része vasárnap indult el, várhatóan keddre érkezik meg. A hét során még több segélyrakományt küldenek Indiába. A koronavírus egy új variánsa egyetlen nap alatt 349 ezer embert fertőzött meg és 2767 ember életét vette el a hivatalos adatok szerint, de a nyilvántartás hiányosságai miatt a valódi számok ennél jóval magasabbak lehetnek.
forrás: Euronews