hirdetés

Partnereink

WHO: mindenhol jelen lehet az omikron variáns

hirdetés

WHO: mindenhol jelen lehet az omikron variáns

Rekordszámú, több mint 78 ezer új fertőzést regisztráltak egy nap alatt Nagy-Britanniában. Hivatalos adatok szerint a világjárvány 2020-as kezdete óta ez a legmagasabb napi esetszám. A brit kormány példátlan méretű oltási kampányt indított( a hadsereg és önkéntesek ezreinek bevonásával. )A cél, hogy december végéig minden felnőtt megkapja harmadik adagot. Az országban eddig 24 millió dózis emlékeztető oltást adtak be.

"A tizennyolc éven felüliek, akik már több mint három hónapja kapták meg az oltás második dózisát, azoknak életbevágóan fontos, hogy megkaják a harmadik oltást is. Ugyanis az omikron hullám végigsöpört az Egyesült Királyságon. Naponta több, mint 78 ezer új fertőzést regisztrálunk, ami a valaha mért legmagasabb napi esetszám" - mondta a brit miniszterelnök, Boris Johnson.

hirdetés

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint eddig 77 országban azonsították be a koronavírus omikron variánsát, de a WHO szerint a variáns már jelen lehet valamennyi országban. "2022 lesz az év, amikor véget vethetünk a COVID-19 világjárványnak. Most már vannak olyan eszközeink, amelyekkel a betegség súlyos spektrumát kiiktathatjuk. Csökkenteni tudjuk a halálozási arányt, a kórházban kezeltek, a súlyos betegek, az intenzív osztályra szorulók számát. Megszüntethetjük a COVID-19 okozta haláleseteket, és csökkenthetjük a vírus terjedését is" - mondta WHO szakértője, Maria Van Kerkhove.

Spanyolországban is elkezdték oltani 5 és 11 év közötti gyerekeket Az Európai Unió kormányai felkészültek arra, hogy az omikron variáns gyorsan terjedhet a ka rácsonyi utazások és a nagy családi összejövetelek miatt. Közben Horvátországban néhány tucatnyian vonultak az utcára, hogy a gyermekek oltása ellen tiltakozzanak.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés