hirdetés

Partnereink

Drágulnak a vitaminok

hirdetés

Drágulnak a vitaminok

Tavaly egyes népszerű vitaminokból annyit vásároltak az emberek, hogy a C-vitamin több helyen is hiánycikké vált. A vitaminok iránti kereslet idén viszont valamelyest csökkent, ennek egyik oka a drágulás, a másik pedig, hogy a koronavírus okozta kezdeti pánik 2021-re kicsit alábbhagyott. Minden időszaknak megvannak a slágertermékei, a koronavírusnak köszönhetően az elmúlt két évet viszont teljes hullámzás jellemezte a piacon – osztotta meg tapasztalatait Jánvári András, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.

Sok forgalmazó szeretné elérni a tavalyi forgalmát, azonban mindenki visszaesést tapasztal a piacon. „Eladott darabszámban talán 10-20 százalékos csökkenésről beszélhetünk. A lakosságon látszik, hogy kicsit immunissá váltak a hírekkel kapcsolatban. Sokan kevésbé tartanak a vírustól, vagy aki felvette az oltást úgy gondolja, már megtett mindent. Az első három hullámban egyértelműen látszott, hogy ahogy növekedtek az esetszámok, hatványozottan nőtt az érdeklődés a védekezést segítő termékek iránt. Ez a negyedik hullámban nem ennyire jelentősen érzékelhető. Látszik a növekedés, de sokkal kisebb, mint korábban. A drágulás miatt a tavalyi évhez képest kevesebb vitamint veszünk, de 2019-hez képest még így is többet költünk" – mondta Jánvári András.

hirdetés

Drágult az alapanyag, a csomagolás és nőtt a szállítási idő is

A másik jelentős hatás, ami érinti a vitaminok piacát az a koronavírus nyomán tapasztalható globális drágulás. „Az aszkorbinsav például Kínából jön. A szállítási költségek négy-hatszorosára drágultak a tavalyi évhez képest. A szállítási idő egy hónap helyett három hónapra növekedett. Az alapanyagok mellett a gyártási költségek is nagyon megugrottak. A papír rekord magas áron van, emiatt a nyomdai költségek is, illetve a vitaminok tégelyei is drágultak" – magyarázza a szakember. Hozzátette: a bérköltség drágulása is elkerülhetetlen, ahogy egy gyártó cég energia árainak a drágulása is. Nagyon nagy a szórás a forgalmazók / gyártók drágulásánál. Van, ahol két év után jövő januárban emelnek árat először, de van, ahol három-négyszer is volt drágulás már az elmúlt két évben. Sajnos vannak jól fogyó termékek is, ahol akár 50-60 százalékkal is drágítottak a beszerzési árakon, de a jellemzőbb a 10-40 százalék közötti árváltozás az elmúlt két évben.

A C-vitamin ára 2020 márciusában egyik napról a másikra a hiány és a kereslet miatt nagyon nagy mértékben drágult. A Q10 beszerzési ára is nagyon sokat változott. Van olyan Q10 termék, ami korábban 3000 forintba került, most 5000 forintot kell érte fizetni. Ez mintegy 66 százalékos drágulást jelent. A vitaminok mellett a reform élelmiszerek ára is drasztikusan nő. „A vásárlóink által kedvelt eritrit beszerzési ára megduplázódott az elmúlt egy évben. A legnagyobb drágulás pedig a citromsavat érintette, három-négyszer többe került most, mint tavaly ilyenkor" – emelte ki a szakember.

A drágulás miatt egyre inkább az olcsóbb terméket választjuk

A Multi-vitamin.hu eladási adatai alapján úgy tűnik, a vásárlók sokkal inkább meggondolják, milyen egészségtudatos terméket engedhetnek meg maguknak. Korábban egyre többen a minőségibb, vagy minőségibbnek gondolt készítményeket választották, most azonban egyértelműen látszik, hogy inkább az olcsóbb termék mellett döntenek. A vásárlók emellett biztosra mennek: kevésbé próbálnak ki új dolgokat, inkább a régi bevált termékeket részesítik előnyben.

Még mindig a C és a D vitamin a sláger

Minden időszaknak megvannak a slágertermékei, de a koronavírus is egyértelműen beleszólt a kereslet alakulásába. 2020 februárjában a vírus kínai hírénekkirobbanása után először nem a vitaminok forgalma indult meg, hanem a tartós élelmiszereké. Ezt követően robbant be a C vitamin, mint egy régóta ismert és kedvelt vitamin. Hirtelen akkora lett rá az igény, amit a piac nem tudott kiszolgálni, emiatt hiány alakult ki. Az immunerősítő termékek is népszerűek voltak ekkor még. A boltzárások után még pár hétig tartott az interneten a megnövekedett kereslet, amikor minden webáruház heteket csúszott a kiszállítással az akadozó beszerzések és az előre nem tervezhető rendelésszám miatt.

2021 tavaszán a C és D vitamin már egymás mellé került keresettségben. Az idei ősznek pedig nem volt nagy vitamin slágere. Jánvári András szerint talán a B vitamin komplex termékek iránti keresletnövekedést lehet megemlíteni. Most azonban újra berobbant a sajtóban a D vitamin, az új orvostudományi ajánlás megerősítette, hogy rendkívül hatásos a csonttörések megelőzésében és a koronavírus elleni küzdelemben is, így várhatóan nőni fog iránta az érdeklődés.

2022 januárjában szigorú szabályozás lép életbe az online gyógyszerkereskedőkre nézve. „Mivel a patikák nem szállíthatnak ki az eddig megszokott módon nem vényköteles gyógyszereket, így várhatóan átalakul a piac. Sokan eddig egy helyen szerezték be a fájdalomcsillapítót, ízületi krémet, vagy más TV-ben látott készítményt, vitamint. Most ez sokkal szigorúbbá válik, így biztos, hogy több patikai webáruház megszűnik majd" – összegezte előrejelzéseit Jánvári András.

Forrás: One on One Kommunikáció

Fotó: iStock

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés