Brit vizsgálat: sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos betegséget az omikron, mint a többi variáns
hirdetés
![Brit vizsgálat: sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos betegséget az omikron, mint a többi variáns](https://delina.hu/userfiles/1/3/1368441c2f8da13a321c657dd30212ad_thum_300x336.jpg)
Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést a koronavírus omikron variánsa, mint a korábbi vírusváltozatok - áll a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett nagyszabású vizsgálatsorozat csütörtökön ismertetett eredménybeszámolójában.
Az UKHSA kimutatása szerint az omikron vírusvariánssal megfertőződött embereknek 31-45 százalékkal kisebb eséllyel romlik annyira a közérzetük, hogy szükségessé váljon a kórházak sürgősségi osztályainak felkeresése kivizsgálás céljából, és 50-70 százalékkal kisebb a kockázata omikron-fertőződés esetén az olyan súlyosságú megbetegedés kialakulásának, amely miatt a páciensek ténylegesen kórházi kezelésre szorulnak.
Jenny Harries, az UKHSA vezérigazgatója csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozta: a vizsgálati eredmény biztató korai jelzés arra, hogy az omikron vírusváltozattal fertőződötteket kisebb eséllyel fenyegeti a kórházi kezelést igénylő, súlyos megbetegedés kockázata. Hozzátette ugyanakkor: a jelenlegi nagy-britanniai fertőződési esetszám nagyon magas, és ezért alacsonyabb megbetegedési kockázat mellett is jelentős lehet a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma.
A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti beszámolója szerint az előző 24 órában 119 789 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki az Egyesült Királyságban. Ez eddig a legmagasabb, tesztekkel igazolt napi fertőződési szám a brit koronavírus-járvány kezdete óta. A legfrissebb adatok szerint ugyanakkor a fertőződéses esetek megugrásának üteménél sokkal lassabban emelkedik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a Covid-19 betegség okozta halálozások száma pedig továbbra is csökken.
A UKHSA csütörtöki jelentése szerint a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisa a beadás után tíz héttel már valamivel kisebb hatékonysággal akadályozza meg, hogy az emberek elkapják az omikron vírusvariánst, a súlyos megbetegedés elleni védőhatás azonban e tízhetes időszak után is robusztus. Hivatalosan egyelőre nincs szó arról, hogy az Egyesült Királyságban elkezdenék a negyedik oltási dózisok beadását, bár Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója ennek lehetőségére minapi sajtótájékoztatóján már tett közvetett utalást.
Az omikron variáns okozta súlyos megbetegedések kisebb kockázatát jelző UKHSA-vizsgálat jórészt egybeesik több más, hasonló megállapításokat tartalmazó új vizsgálatéval, de az első olyan, amelyet a brit kormány hivatalos egészségügy-biztonsági hatósága végzett el.
Egy dél-afrikai tanulmány megállapításai szerint az omikronnal fertőződött páciensek 70-80 százalékkal kisebb eséllyel kerülnek kórházba, mint azok, akik a delta variánst kapták el. Az Imperial College London egyetem klinikai vizsgálatának eredménye szerint 40 százalékkal kisebb a legalább egyéjszakányi kórházi tartózkodást szükségessé tévő megbetegedés kockázata az omikron esetében, az Edinburghi Egyetem tanulmánya pedig a delta okozta fertőzésekhez képest 65 százalékkal kisebb megbetegedési esélyt mutatott ki az omikron variánssal fertőződöttek körében.
Sajid Javid brit egészségügyi miniszter csütörtöki nyilatkozatában "jó, biztató hírnek" nevezte ezeket a vizsgálati eredményeket. Ő is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az omikron számottevően gyorsabban terjed, mint a delta variáns, és ez sokkal kisebb megbetegedési ráta esetén is jelentős számban okozhat kórházi kezelést igénylő megbetegedéseket. Javid hozzátette mindazonáltal, hogy a brit kormány egyértelmű megítélése szerint jelenleg nincs szükség semmiféle újabb korlátozás bevezetésére.
hirdetés
Forrás: MTI
Kép: illusztráció
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Tavasszal kiált a szervezetünk a vitaminokért](https://delina.hu/userfiles/3/e/3e192a230f07dddfd38becc005b8473a_thum_130x135.jpg)
![Amikor a poszt-covid szindróma vállfájdalmat okoz](https://delina.hu/userfiles/6/4/64ffb74eb7ba03c1ad3876679e9aefb7_thum_130x135.jpg)
![Már rákbeteg gyerekeket is gyógyítanak búzacsíra-kivonattal](https://delina.hu/userfiles/3/d/3d6b403b8eafa6a54a2809e88836b328_thum_130x135.jpg)
![Az antibiotikum rezisztencia egyre növekvő kockázat emberekre és állatokra egyaránt](https://delina.hu/userfiles/9/d/9dabdef445fdb4b20c4a920e54271065_thum_130x135.jpeg)
![Közös adománygyűjtésbe kezdett a Sharity és a SYNLAB](https://delina.hu/userfiles/7/9/796af5dfccb6f3f799ab4cd7cb75fb7d_thum_130x135.jpg)
![Koronavírus: tavasszal Európa fellélegezhet](https://delina.hu/userfiles/2/0/2067a93cdde864ce840f83ec4086cfb6_thum_130x135.jpg)
![Van 21 napod az egészségedre?](https://delina.hu/userfiles/3/f/3fefcc05943da93845429be2bb01746c_thum_130x135.jpg)
![Nőtt az elhízás, a magyarok kétharmada túlsúlyos](https://delina.hu/userfiles/4/7/47a2fb7068736418038a31c034a3ae1d_thum_130x135.jpg)