hirdetés

Partnereink

Tévhitek és tények a sóbevitelről

hirdetés

Tévhitek és tények a sóbevitelről

A nátriumból és kloridból álló só kis mennyiségben elengedhetetlen a folyadék- és ásványianyag-egyensúly fenntartásához. Az ajánlások szerint egy felnőtt napi sóbevitele 5 gramm, durván 1 teáskanálnyi mennyiség. Ebben benne van az összes étkezés, beleértve a félkész és kész termékek sótartalmát, illetve a külön sózást is.

A só, azaz a nátrium-klorid két alkotórésze a nátrium (40%) és a klór (60%). A nátrium a klórral és a káliummal együtt a szervezet folyadékháztartását szabályozza. Jelentős szerepe van az ideg- és izomműködésben, a vérnyomás szabályozásában és egyes enzimek aktiválásában. A klór a gyomorsósav alkotórészeként közreműködik az emésztésben, a nátriumhoz, illetve a káliumhoz kötött kloridion formájában pedig a só-víz háztartásban és a savbázis egyensúly fenntartásában is jeleskedik.

hirdetés

Az emberi szervezetben megközelítőleg 80-100 gramm nátrium található, amelynek többsége oldott formában van jelen, kisebb részét a csontok és kötőszövetek raktározzák el.

Az angolok mind a mai napig H. Davy elnevezését használják, amely a szóda angol megfelelőjéből képzett sodium, a nátrium egyik vegyülete. Ha azt látjuk egy termékcímkén, hogy sodium (Na), akkor annak az értékét meg kell szoroznunk 2,5-el, hogy megkapjuk a sótartalmat. Tévhitek és tények.

A só a nátrium egyetlen fő forrása

Nem teljesen igaz. Napi nátrium bevitelünk csaknem teljes egészében a konyhasóból származik. Az energiát nem adó, ugyanakkor a szervezet megfelelő működéséhez nélkülözhetetlen nátrium, bár az egyik legfontosabb makroelem a szervezet számára, azonban napi 1,5-2 gramm mennyiség elégséges belőle egy egészséges felnőtt napi nátriumigényének fedezéséhez (2 gramm nátrium 5 gramm konyhasónak (NaCl) felel meg). A szervezet nátrium igénye bőven fedezhető a kiegyensúlyozott vegyes táplálkozással, megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztásával – emlékeztet Györki Niké dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének vezetőségi tagja.

Nátriumot egyébként különböző adalékokban is találunk, így például nátrium-nitritben (tartósítószer) és nátrium-glutamátban (ízfokozó). Megnéztük: a 65 grammos májas krémben (dobozos májkrém) az étkezési són kívül nátrium-nitrit és nátrium-glutamát is található. A nátrium tartalma 0,44 gramm.

A magas vérnyomás okozója a só

Igaz. A túlzásba vitt sóbevitel növeli a vérnyomást, mindkét nemnél és minden életkorban, a jelentős mennyiségű tartós sófogyasztás pedig magas vérnyomást (hipertónia) okozhat. A magas vérnyomás a magyar felnőtt lakosság 1/3-át érinti, az egyik legfontosabb kockázati tényezője a túlzott sóbevitel. Az agyvérzések 62 százalékának, a szívkoszorúér-betegségek 49 százalékának hátterében a hipertónia áll.

Túl sok sót eszünk

Így van. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sóbeviteli ajánlásának (5 g/nap) több mint a háromszorosát fogyasztjuk naponta. Hazánkban az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) által 2009-ben végzett reprezentatív állapotfelmérés adatai szerint az átlagos sóbevitel nőknél 12 gramm, míg férfiaknál 17,2 gramm naponta.

A szakemberek szerint az ételeink sótartalmának 10-20 százalékos csökkentését a nyelvünk nem is érzékelné. Az általunk megkérdezett dietetikus úgy véli: alapvetően átlagosan egy hónap kell ahhoz, hogy hozzászokjunk a kevésbé sós ízhez. Fokozatosan kell tehát a sóbevitelt csökkenteni.

Megnéztünk két gyorséttermi tápanyagtáblázatot, hogy kiderüljön, melyik a leginkább és legkevésbé sózott ételük. Az egyikben a Baconös toast vezet (106 gramm termékben 2,4 gramm só található, ezzel fedeztük az ajánlott napi sóbevitel majdnem felét), a másik étteremben pedig élen jár a Deluxe tortilla (244,6 gram terméknél 1,6 gramm a nátrium, a só tehát ennél jóval több). A legkevésbé sózott étel a Partner saláta, illetve Csirkés cézár saláta (0,2 és 0,4 gramm). A Kertész salátában a tápanyagtáblázat szerint nincs só.

Gyerekeknél jóval kevesebbet!

Követendő. Figyeljünk a sóbevitelre a gyerekeknél is, a fiatal életkorban kialakult ízlésvilág az egész életükre kihat. Egyéves kor alatt napi 1 gramm, majd 3 éves korig 2 gramm, 6 éves korig 3 gramm, 11 éves korig pedig 4 gramm a napi beviteli mennyiség. 11 éves kor felett lehet a felnőtt mennyiséggel számolni, amely ugye 5 gramm.

Mi sózunk – feleslegesen!

Részben igaz. Az európai lakosság sóbevitelének 70-75 százaléka a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásából, 10-15 százaléka pedig a pedig a főzés során hozzáadott sóból, vagy éppen az asztali sózásból adódik. A legtöbb sót tehát a félkész és kész ételekkel visszük be a szervezetünkbe.

Miben találunk sót? A teljesség igénye nélkül: kenyérfélék, pékáruk, margarinok, húskészítmények, felvágottak, sajtok, juhtúró, salátaöntetek, mustár, ketchup, ételízesítők, konzervek, sós nassolnivalók, félkész- és késztermékek, valamint kényelmi termékek (instant levesek, készételek).

Az is igaz, hogy vannak, akik kóstolás nélkül, automatikusan megsózzák a főtt ételt, külön sót szórnak a paprikára és a paradicsomra. Normál, vegyes táplálkozás esetén egy átlagos napi étrend sózás nélkül is tartalmazza az ajánlott sóbevitelt - mondja a szakember.

A forgalmazók érdeke a sok só

Van benne igazság. A só a legolcsóbb ízfokozó, amivel fel lehet javítani a különböző termékeket. A só megtartja a vizet, nő a termék tömege. Ha sósabb az étel, szomjasak leszünk, ezért sokkal több üdítő fogy - állítja egy brit kutatás. Alapvetően a gyártók is kezdenek áttérni a csökkentett sótartalmú termékek gyártására, bár még nem túl nagy a kínálat, de nem lehetetlen alacsony sótartalmú ételeket választanunk – teszi hozzá a dietetikus.

A tengeri só egészséges

Nem teljesen igaz. Különböző sótípusok léteznek, attól függően honnan származik a só (tengeri só, kősó) vagy hogy finomítják-e, milyen szemcseméretű (durva, kristály, finom). A só származási helye befolyásolja a mikroelem tartalmát, de a fő alkotórésze minden esetben a nátrium és a klorid.

Magas vérnyomást a túlzott nátriumbevitel okozhat, ebből a szempontból a tengeri só használata a konyhasó helyett nem jár túlzott előnnyel. A tengeri só a nátrium-klorid mellett más ásványi anyagot is tartalmaz, ezért tartják egészségesebbnek.

Megoldás lehet a csökkentett nátriumbevitel

Igen, jó megoldás. A csökkentett nátriumtartalmú konyhasó - a nátrium egy részét káliumra cserélték - használata nem terjedt még el Magyarországon. Amennyiben a sóbevitelt visszaszorítanánk az ideális 5 grammra, ezt pedig 30 százalékkal csökkentett nátriumtartalmú sóval fedeznénk, az mindössze 0,48 gramm káliumfogyasztással lenne egyenértékű. Györki Niké elmondta: magas vérnyomás esetén jó hatása lehet ennek a típusú sónak, azonban vigyázni kell a kálium tartalma miatt. Akinél ismert a káliumürítés károsodása (például krónikus veseelégtelenség, krónikus szívelégtelenség, diabetes) a kálium-bevitel csökkentése ajánlott.

Só helyett nincs más megoldás

Nem igaz! A só helyett használjunk zöldfűszereket, szárított fűszernövényeket (petrezselyem, oregánó, zeller). Megoldás lehet még a vasfű alkalmazása, ez kifejezetten sós ízt kölcsönözaz ételeknek. Györki Niké tanácsa továbbá az ételek pirítása, illetve leplezhetjük a sótlanságot a húsok esetében azzal, ha zöldségekkel tűzdeljük sütéskor.

Ha izzadunk, növelni kell a sóbevitelt

Nem feltétlenül. Sokszor mondják, hogy a sportolóknak, fizikai munkásoknak több sót kell fogyasztaniuk, főleg hőségben, a folyadékveszteség miatt. Fizikai megterhelés hatására ugyanis nem csak vizet, hanem elektrolitokat is veszítünk. Utóbbiak közé tartozik többek között a nátrium, a kálium, a kalcium, a magnézium és a klorid. A sportitalok mértékkel fogyasztva hasznosak a versenyek, hosszabb távú edzések idejére, jó hatással vannak a sportolók teljesítményére. Sportolásnál választhatunk alacsony nátriumtartalmú, de kalciumban és magnéziumban gazdag ásványvizet.

Forrás: Webbeteg

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 10.05.

Ma Aurél napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés