A megbocsátás fontos az egészségünk megőrzésében is

Az emberek vélt vagy valós sérelmeket cipelnek magukkal. Életüket befolyásolja, hogy ezeket a sérelmeket miként tudják feloldani, rendezni a másikkal.

Kevesen tudják, hogy a megbocsátással nem a másik félnek tesznek szívességet. A megbocsátás a belső növekedési folyamatunk része. Ilyenkor átértékeljük azokat az érzelmeket és gondolatokat, amelyeket egy személy vagy egy helyzet váltott ki. Miért bocsátunk meg? Miért jó az, ha megbocsátásunkkal feloldjuk a feszültséget? Prof. Dr. Reinhard Tausch, Európa egyik vezető pszichoterapeutája a következő eredményekre jutott: Megbocsátunk a másik ember iránt tanúsított együtt érző odafordulásért. Abból a késztetésből eredően, hogy valami jót tegyünk a szeretett személy iránt, felszabadítva őt a bűntudat terhe alól. Megbocsátunk a megromlott kapcsolat helyreállításáért. Azért, hogy ott folytathassuk, ahol abbahagytuk, a feszültség keletkezése előtt. Azért is bocsátunk meg másoknak, hogy a saját lelki egyensúlyunk helyreálljon, hogy megszabadulhassunk a harag, düh, keserűség és gyűlölet érzésétől. Amint azt a megkérdezettek közül néhányan megfogalmazták: „A megbocsátás leveszi rólam a terhet, és vidámmá tesz. Én érzem magam jobban tőle.” „Ha konfliktusban állok valakivel, az megterheli a szívemet és lelkemet, felkavarja a lelki nyugalmamat. És gondolom, hogy a másik fél is ugyanezt érzékeli. Így aztán a megbocsátással a másiknak és magamnak is örömet szerzek. Az élet ismét kivirul.” Igen, ez az, aminek meg kellene történnie minden veszekedés után. Az életben azonban sokszor nem ilyen egyszerűek a dolgok. Nagyon sok tényező befolyásolja, és gyakran meg is gátolja a megbocsájtást. Például a hiányzó készség és akarat. „Fájdalmat akarok okozni neki mindazért, amit velem tett.” „Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem akarok elfelejteni a férjemnek. Mélyen megbántott és szomorúvá tett. Nem akarok megbocsátani neki.”

Ha sokat gondolunk a feszültséget kiváltó eseményre, ez megint és megint felszínre hozza a lebecsültség, gyűlölet, megalázottság negatív dolgait. „Napokig nem voltam képes másra gondolni. Becsapva, lealacsonyítva, megcsalva és mélyen megbántva éreztem magam.” A másik felett érzett dominancia, kiélése a hatalomnak, és a büszkeség ugyancsak gátolja azokat a lelki folyamatokat, amelyekre a megbocsátáshoz szükségünk van. „Ha megbocsátanék neki, az olyan volna, mintha térden csúszva mennék elé. Ez sértené az önbecsülésemet. Nem akarom, hogy nyeregben érezze magát.”

A megbocsátás iránti készségünket az is befolyásolja, miként gondolkodunk a megbocsátásról. Vannak, akik számára a megbocsátás rokon fogalom a gyengeséggel, engedékenységgel, és az önbizalomhiánnyal. „Hát milyen férfi vagyok én, ha most egyszerűen megbocsátok, és úgy teszek, mintha semmi sem történt volna? Hogyan fognak rám tekinteni ezek után a barátaink? Hogyan nézhetek majd tükörbe?” Ha valaki elégedetlen önmagával szemben, hosszan szemrehányást tesz magának saját hibáiért, és feldolgozni nem képes azokat, az nehezen bocsát meg másoknak is. Néha, a feszültség kialakulásában játszott szerepét is hajlamos túlhangsúlyozni. Mivel önmagának is nehezen bocsát meg, így a másikhoz vezető utat is nehezebben találja. A megbocsátás tehát összetett folyamat tud lenni. És több tényezős. Van, hogy játszma, van, hogy könnyebb a megbocsátás. Tudjunk megbocsátani, ha arra van szükség, de ne tűrjük el a sértéseket!