hirdetés

Partnereink

Magyar tüdővitaminnal kezelik a betegeket a kiskunhalasi járványkórházban

hirdetés

Magyar tüdővitaminnal kezelik a betegeket a kiskunhalasi járványkórházban

Egyre több súlyos állapotú koronavírusos beteget kezelnek a kiskunhalasi járványkórházban is, ahol az Air7 jóvoltából magyar fejlesztésű tüdővitaminnal kezelik a fertőzötteket.

Az orvosok a terápia kiegészítéseként alkalmazzák a készítmény, amit úgy alkottak meg, hogy kifejezetten az emberi tüdőt erősítse és védje. A gyógyszertárakban immár több mint egy éve kapható az étrend-kiegészítő, amiről szinte kivétel nélkül csak pozitív felhasználói visszajelzést kapott azóta a gyártó.

hirdetés

Javában tombol a koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon, és egyelőre nem látszik a fény az alagút végén. Csütörtökön már több mint hatezer új fertőzöttet azonosítottak hazánkban, és 24 óra alatt több mint száz áldozatot követelt a betegség, amire május óta nem volt példa itthon.

Ezzel párhuzamosan dinamikusan nő a kórházi kezelésre szorulók és a lélegeztetőgépen lévők száma is. A kiskunhalasi járványkórházba is egyre több súlyos állapotú beteget szállítanak, az egészségügyi dolgozók pedig emberfeletti munkát végeznek annak érdekében, hogy emberéleteket mentsenek.

Ebben van segítségükre egy magyar fejlesztésű tüdővitamin, amit a terápia kiegészítéseként alkalmaznak, köszönhetően a gyártónak, amely a napokban nagy mennyiségben adományozott az intézménynek.

Az Air7 táplálékkiegészítő ugyan nem gyógyír a betegségre, azonban abban egyetértés van az orvostársadalomban, hogy egészséges tüdővel jobb eséllyel indulunk a vírus ellen. A pandémia kitörését követően életre hívott, tavaly nyár óta kapható speciális vitamin pozitív hatásai pedig az elmúlt bő egy évben a gyakorlatban is visszaigazolást nyertek.

A készítményt úgy alkották meg, hogy kifejezetten az emberi tüdőt erősítse és védje. Az ACE-vitaminok mellett tartalmaz Q10 koenzimet, mely egyrészt segíti a vér oxigénellátását, valamint erősíti az immunrendszert. Fontos összetevője a Cordyceps sinensis magashegyi gombafaj kivonata, mivel ez az összes esszenciális aminosavat tartalmazza és többek közt például fokozza az adenozin-trifoszfát (ATP) termelődését, mely sejtjeink legfontosabb energiaforrása. Ezen felül még és B6- és D3-vitamint, valamint rutint tartalmaz a készítmény. A piacra kerülés óta eltelt hónapokban számos felhasználói visszajelzést kapott a gyártó.

A több külföldi országban is értékesített Air7 tüdővitamin fogyasztói közül a legtöbben arról számoltak be, hogy míg korábban nehézségeik voltak a légzésnél, a készítmény alkalmazása óta ezek szinte elmúltak.

A legjobb persze el sem kapni a vírust, aminek első és legfontosabb eszközei a hatékony védőoltások. Ugyanakkor, ha már megtörtént a baj, cselekedni kell. A kiskunhalasi járványkórházban kezelt betegek esetében az Air7 tüdővitamin alkalmazása akár életeket is menthet.

Forrás/Fotó: akoczka.com/Air7

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés