A médium

Eusapia Palladino, egy Nápoly környéki parasztasszony történetét mutatjuk be e cikkünkben. Palladino számos paraképessége közül a leglátványosabb a levitáció volt. Sok egyebet is tudott, ami miatt éveken keresztül kísérleteztek vele komoly kutatók.

Palladino asszony körül olykor valamiféle gravitációs káosz keletkezett, ami arra utal, hogy nem volt elég világos képessége ahhoz, hogy a dolgokat elrendezze maga körül. Meglehetősen műveletlen nő volt, ami nem az ő hibája, ilyen környezetben nőtt fel. A kaotikus dolgok abban nyilvánultak meg, hogy egyetlen pillanat alatt össze tudott zavarni maga körül mindent, aminek köze volt a gravitációhoz. És mint tudjuk: mindennek köze van ehhez a még ma is rejtélyes erőhöz. Például egészen más típusú paraképességeit kutatva folytattak vele kísérleteket – amikor egyszer csak a szobában elkezdtek röpködni a tárgyak ide-oda, a tudósok alig tudták elkapkodni előlük a fejüket. Palladino asszony valami módon tehát hatást gyakorolt, de azt nemegyszer bizony nem volt képes kellően irányítani, és másodpercek alatt nagy káosz alakult ki körülötte. Alighanem arról volt szó, hogy ez az egyszerű asszony sokféle paraképességgel rendelkezett, amelyeket nem tudott mindig összehangolni, sőt nem tudott kellően koncentrálni arra, hogy ezek közül egyet kiválasszon és azzal foglalkozzon. Ezzel eléggé megnehezítette a kutatók dolgát.

A levitáció Palladino asszony számára éppen olyan természetes dolog volt, mint Home-nak. Ő is ott és akkor repült el, amikor csak akarta. Tehát nem volt szüksége valamiféle mélyebb magábamerülésre, meditálásra, imára. Gyakorlatilag csak tőle függött a dolog, akkor viszont persze össze kellett szednie magát, hogy megtehesse. Ahogy angol kollégáját is körülvették a kutatók, úgy Palladino asszonyt is éveken át „nyaggatták" a szkeptikusok, a kutatók. Számtalan kísérletet végeztek el vele, amivel mindig egyetértett ő maga is. Ha csaló, ha csak „mutatványos" lett volna, nyilván néhányszor engedi a kísérleteket, hogy valamiféle „bizonyítványt" kapjon a tudósoktól, aztán utána soha többé. Elment volna mutatványosnak és valamelyik cirkuszban jó sok pénzt keresett volna vele. Signora Palladino azonban jámborán tűrte, hogy éveken át a kor neves tudósai kísérletezzenek vele.

A levitáció érthető módon nagyon felkavarta a kutatókat, és ez ma sincsen másképpen. Minden paraképesség közül ez az, amelyik a legjobban szúrja a fizikusok és általában a természettudományos műveltségű emberek szemét. Hiszen itt mutatkozik meg a leglátványosabban, hogyan omlik össze egyik percről a másikra egy olyan dogma, amelyet mindannyian hiszünk már gyermekkorunk óta – „hála" a totális nevelésnek, amelyben részesültünk mi és több száz éve visszamenően az őseink is. Nos, Palladino asszonyt nemegyszer egy nehéz karosszékbe kötözték (!), mi több, olykor bizony a szkeptikus tudósok – akik közül mindig legalább három volt vele egy-egy kísérlet alatt – még bele is kapaszkodtak a székbe, nehogy elszálljon. Közben kérték az asszonyt, hogy no, akkor most...! Most koncentráljon és szálljon el, emelkedjen fel! Bizony ennyi ellenerő miatt nem mindig sikerült a dolog. Viszont ilyenkor indultak be a „mellékhatások": a szobában lévő más tárgyak lebegni vagy repkedni kezdtek. Vagyis az az erő, ami Palladino asszony agyában keletkezett – ez az energia, mondjuk ki merészebben! –, hatott abban a térben, legalábbis közel a kísérleti személyhez. Ha a tudósok kicsit gondolkoznak, kénytelenek észrevenni és elismerni, hogy igenis volt ott antigravitációs hatás annak ellenére, hogy maga a kísérleti alany nem tudott felszállni a nehéz karosszékkel és a beléje csimpaszkodó kutatókkal együtt. Ami már önmagában, Palladino asszony repülése nélkül is jelezte, hogy van itt olyan „agyi erő", amely gondolati úton is képes megváltoztatni a fizikai valóságot. (Ez a szkeptikusok számára a legfájdalmasabb pontja az egésznek, ezért nem beszélnek soha arról, hogy Úri Geller nemcsak érintéssel, hanem távolból is elhajlítja a kanalat, és a példákat még hosszan sorolhatnánk.) Egyszer aztán signora Palladino legyőzte az összes ellene szegülő erőt! A kutatók kívánságára összpontosított és felemelkedett a hozzákötözött székkel, sőt a beléje kapaszkodó kutatókkal együtt! Ez talán végleg meggyőzte őket – gondolhatnánk.

Mégis a szkeptikusokra jellemző „apróság" történt a következő hónapokban. Újabb kísérletre invitálták az asszonyt, majd szándékosan olyan körülményeket teremtettek, amelyeknél már hivatkozni lehetett arra, hogy „valószínűleg csalás történt, vagy annak lehetősége fennállt", így aztán nemcsak azt az utolsó kísérletsorozatot, hanem visszamenőleg az összeset csalásnak nyilvánították! Mondhatjuk, csúnyán elbántak azzal az asszonnyal, aki annyi évet áldozott rájuk az életéből, és megmutatott mindent, amit tudott. Nem tudom, hol lehet a csalás abban, ha valaki képes levitálni. Ráadásul laboratóriumi körülmények között, ahol mindent a tudósok uralnak. Ők készítik elő a terepet, ők találják ki, miről és hogyan szóljon a kísérlet és azt is, mit akarnak megállapítani ebből. Ha a székhez kötözött asszony mégis felemelkedett és magával vonszolta a levegőbe a kísérletező tudósokat is, hol itt a csalás? És ki csalt? Mert aligha a lekötözött asszony, neki erre nem volt lehetősége. Ennyit a szkeptikusokról.