Mi a hipnózis?

Nem egyszerű a válasz erre a kérdésre, és nem könnyű a hipnózist meghatározni sem. A hipnózis inkább átérezhető, semmint leírható állapot, az érzékelésnek ugyanis vannak nehezen körülírható sajátságai: az elnehezedés, a szúró, zsibbadó érzés a kéz és a lábfej végében, amelyek azonban mind egyéni tapasztalatok, ezért igen változatosak az egyén és a személyes élettapasztalatok szerint, valamint függenek attól, hogy hisz-e az egyén a hipnózisban, van-e benne kíváncsiság, tart-e az élettől vagy, hogy hogyan funkcionál stb.

 A hipnózis egyéni megtapasztalása függ a terapeutától és a terapeuta tapasztalataitól, az alkalmazott technikától is. Jóllehet a hipnózis mágikusnak tűnhet, ez alatt a felszín alatt valódi terápiás formálás történik, amely nélkül nem volna lehetséges a lényegi változás. Az elsődleges cél ugyanis éppen a lelki változás, azaz, hogy hogyan lesz képes az egyén az eddig megszokott, de nem működő megoldások helyett másokat választani. A munka első része erre irányul, míg a második munkaszakaszban az a feladat, hogy ez a változás a valóságban, a környező világban is rögzüljön. Ha mégis szeretnénk definiálni, mi a hipnózis, akkor a következő meghatározást adhatnánk: a nap folyamán többször is spontán előforduló, természetes állapot. Nem azonos az álommal, de az ébrenlét olyan formája, amely közel áll az álmodozáshoz, ezért beszélünk gyakran ébren álmodásról. Az „álmodozó" emberek általábanebben az állapotban vannak, így élete során tudtán kívül minden ember megtapasztalja ezt. A hipnotikus állapot mélysége változó, a terapeuta szuggesztiójának, illetve az autoszuggesztió (önhipnózis) mértéke szerint. Az egyén, az időpont és az indukció függvényében lesznek a hipnotikus állapot megnyilvánulásai gyengébbek vagy erősebbek: különböző testi érzetek, lebegés (levitáció), katalepszia, analgézia, az időérzékelés módosulása. Valójában kognitív és érzékelésbeli változások történnek. A hipnoterapeuták által osztott vélemény szerint a hipnózist a következőképpen jellemezhetjük: az ellazulás (disszociáció) elvén alapuló, módosult tudatállapot. A cél éppen az alany tudatos és tudattalan működésének szétválasztása (disszociációja), e két rész ugyanis párhuzamosan, de gyakran nem ugyanazt célozva dolgozik. Hipnotizált állapotban a tudatos rész nem úgy működik, mint általában. A megtapasztaláshoz közel kerülve a tudat ébersége megkétszereződik, mindenre figyel, ami történik, amit mondanak, és figyeli a végbemenő változásokat. A hipnózis egyszerre elbűvölő és ijesztő is: egyrészt az alany úgy érzi, hogy problémái „csodával határos módon" rendeződnek, másrészt megijed attól, hogy elveszti az uralmat önmaga felett. Még ha a hipnózis sajnos nem is képes akkora csodára, amekkorát a páciensek remélnek tőle, hatásosságához és helytállóságához nem férhet kétség.

Rövid történeti áttekintés

Az első próbálkozások Mesmer nevéhez fűződnek, aki úgy gondolta: egy láthatatlan erő lehetővé teszi, hogy közvetlen kontaktus nélkül hassunk az egyénre. Módszere abban állt, hogy a belső szervekben helyreállítja az egész emberi testben keringő mágneses folyadékot. Azt tartotta, hogy ez a folyadék jelentős „delejező" hatása révén elősegíti a gyógyulást. A Királyi Tanács tudomást szerzett Mesmer kétségeket ébresztő gyakorlatáról, ezért 1874-ben elítélte „veszélyes módszere" miatt. A Mesmer környezetébe tartozó Puységur márkit azonban elbűvölték Mesmer eredményei, különösen, mivel a márki öccsét is kigyógyította az asztmából. Szabályos mozgalmakban terjedt a delejesség alkalmazása egész Európában, míg a 18. században fel nem tűnt Faria abbé, aki az alany képzeletére ható hipnotikus indukciós eljárást alkalmazott. Módszerében hallucinációt kiváltó,a látáshoz, a halláshoz, a szagláshoz és az ízérzékeléshez kötődő szuggesztiót használt. 1841-ben, Skóciában Braid sebészorvos vezette be a hipnózis fogalmát, hogy megmagyarázzon néhány olyan jelenséget, amelyet a hipnózis állapotában lévő betegeinél figyelt meg. Franciaországban a hipnózist kissé bátortalanul ugyan, de tovább fejlesztette Chertok és Janet. Csak az 1930-as években, Milton Erickson (1901- 1980) munkásságával következett be a valódi megújulás elméleti és gyakorlati szinten is.