Fekete és fehér mágia: Mi a különbség köztük?

A mágiát a hagyományok szerint fekete és fehér mágiának nevezték, amely megjelölésekkel a mágikus aktus irányultságát kívánták jelezni. A fekete a másoknak ártó mágiára utal, míg a fehér arra a mágiára, amelyet nem ártó szándékkal művelünk.

Valójában minden mágikus aktus hatni akar a világban és hatást gyakorol a környezetére. Így van ez velünk emberekkel, akik nem vagyunk tudatában sokszor annak, hogy mit művelünk, mit csinálunk, de a létünk jeleit ott akarjuk hagyni a világmindenségben. Ezért gyakran nem vesszük észre, hogy akarva-akaratlan a fekete mágia irányába csúszunk el, ami elsősorban az egó mágikus aktusa, amelyet hétköznapi nyelvezetünkben leginkább a jelen személyiségünkkel azonosíthatunk. „A mágia valójában erőt jelent. A képzelet önmagát megvalósító varázserejét" - mondja Szepes Mária. Ezt az erőt alkalmazzuk mindenhol, az életünk minden területén, hiszen képzeletünkben teremtjük meg, hogy mit akarunk elérni. Eszerint választjuk meg az időt, a helyet, a módot a cselekvésünk végrehajtására. Egyre azonban figyelemmel kell lennünk: mindenki mágus a maga nemében és annak sikerülnek jobban az eredmények, akik erősebben hisznek saját műveletük elvégzésében.

Különbséget kell tennünk a mágia célja és a mágia gyakorlata között. A cél lehet általános és lehet önös, tehát nem mindegy, hogy az egó vágyainak a megvalósításai vezérelnek minket, vagy az isteni erő nyilatkozik ki általunk a világban. Az emberek nagy részének ezt az utóbbit nagyon nehéz megvalósítani. A praxis, vagy más néven gyakorlat kiindulási alapja az, hogy tudunk róla. Tisztában vagyunk azzal, hogy mit alkalmazunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy minden pillanatban a teremtő erő birtokában vagyunk és ez az erő általunk nyilvánulhat meg. Az önzés és minden egyéni törekvés zsákutca, ha nem éljük át, hogy a megtapasztalásainkon keresztül minden az univerzum végső megtapasztalása. De ha valakinek így egyszerűbb megérteni, akkor Isten általunk tapasztalja meg önmagát. Amikor gyönyörködünk egy virágban, Isten gyönyörködik bennünk. Ugyanez a helyzet mindenféle szépséggel, örömmel, szeretettel. Rajtunk múlik, hogy a cselekedeteinkben milyen tudattal nyilvánulunk meg. Ismét Jézust idézem, aki azt mondja: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat." A szeretet ott kezdődik, hogy elfogadjuk, megbecsüljük, értékeljük saját magunkat. A mi értékünk az isteni teremtésből fakad és nem mások hozzájáruló, kará megítélő vagy éppen elfogadó magatartásából. Minden ember pozitív értéke állandó. Hogy némelykor egymás viselkedésével nem vagyunk megelégedve, az természetes, hiszen különbözőek vagyunk és nem felelhe­tünk meg mindig, mindenkor, mindenkinek. A szeretet mágiája ott kezdődik, hogy fontosnak és értékesnek tartjuk magunkat, mert ezáltal leszünk képesek fontosnak és értékesnek látni a másik em­bert. Valójában minden ember szemén keresztül („a szem a lélek tükre") egy másik világ tárulkozik elénk és egy másik ember világa által a mi világunk lesz gazdagabb.

A szeretet mágiája azzal az aktussal kezdődik, hogy képesek vagyunk adni. De ezt csak akkor bírjuk őszintén és tiszta szívvel megtenni, ha magunkat fontosnak és értékesnek éljük meg, ellenkező esetben mindenáron figyelmet, elismerést és egyéb juttatásokat szeretnénk kapni, mert ezzel érez­zük bizonyítva mások által, hogy szerethetőek vagyunk. Minden embernek el kellene jutnia arra a felismerésre, hogy önmagától szerethető. Nincs szükség senki jóváhagyására, hozzájárulására. Visszatérve az adás gondolatához, az adás először a lelkünkben születik meg. Szeretettel gondolunk a másik emberre, a másik ked­ves lényére. Elfogadjuk őt olyannak, amilyen és ez a mi lelkünket is eltölti örömmel.

Gondoljunk csak arra, hogy ha valakit szeretünk, akkor teljesen megmerítkezik benne a lelkünk. Petőfi ismert versében, a Füstbe ment tervben így ír erről: „Egész úton hazafelé azon gondolkodám, miként fogom szólítani rég nem látott anyám." A mágia része, hogy az egész folyamatot elképzeljük, az első pil­lanattól az utolsóig. A valódi szeretet megélése a szemekben és a gesztusokban történik. Karácsonykor sokan az ajándékok átadására helyezik a hangsúlyt, holott valójában az ajándékoknak nincs igazi jelentőségük. Még akkor sem, ha napokig lótunk-futunk egy kiszemelt meglepetés érdekében. Tessék csak belegondolni, hogy Karácsony este vagy másnap a szeretett személy kibontja a csomagot, jó esetben tetszik neki és ennek az öröme tart egy-két napig vagy hétig és azután a hétköznapok mennek tovább. Az ölelés a szívben kezdődik, a szemekben folytatódik, s csak azután megy át testi mozdulatba.

A szeretet mágiájához nem szükséges feltétlenül találkozni a másikkal, elég csak rágondolni, elmondani érte egy fohászt, vagy egy imát. Nyilván ezt az utóbbit könnyebb megtenni azok felé a személyek felé, akik számunkra valamilyen szempontból érzelmileg közel állnak, fontosak és értékesek. De, vajon meg tudjuk-e tenni azon emberek felé, akik ellenségesek vagy éppen a mihasznaság érzetét keltik? Az igazi mágia nem tesz kivételt a pozitív és negatív érzelem között. A szeretet igazi mágiája feltétel nélkül szeret mindenkit. Bár emberek vagyunk és ezt az utóbbi szeretetet nagyon nehéz megtanulni, ha egyáltalán lehetséges, mégis mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy törekedjünk rá.

Forrás: EzoMánia

Kép: thedivinepowers.com