Egyre népszerűbb a kelkáposzta

A káposzta alaptípusa, a fehér fejes káposzta az egész világon szerepel a legtöbbet fogyasztott első tíz zöldségféle között, mivel rendkívül sokféleképpen elkészíthető, olcsó alapanyag.

A kelkáposzta ehhez képest más országokban különlegességnek számít, vagy nem is ismert. Magyarországon a kelkáposzta-főzelék nyersanyagaként közismert, bár nem állítható, hogy közkedvelt. A frankfurti leves és a rakott változatok valamivel népszerűbbek, de ezek is csak a megrögzött zöldségevők körében. Nyersen nem ehető. A közétkeztetésben gyakran előfordul, mivel kifejezetten magas táplálkozási értékekkel rendelkezik, mégis olcsó, és egész télen is hozzáférhető zöld nyersanyag.

Viszonylag könnyen termeszthető, és nagyon jól tárolható. Az ősszel felszedett termés bármilyen fagymentes helyen felhalmozva is eltartható. A külső leveleket a felhasználásig rajta kell hagyni a fejen, ezek megóvják a belső részt a sérülésektől és a kiszáradástól. Az egyetlen gondot a szántóföldről behurcolt gombás betegségek elszaporodása jelentheti, illetve az állati kártevők. Ezek ellen csak a termőhelyen lehet védekezni, a tárolóban már nem. Túl magas hőmérsékleten (8 oC felett) a kelkáposzta is intenzíven lélegzik, zöld színanyaga lebomlik, nedvességtartalma csökken, sárgás színű, fonnyadt lesz a káposztafej, valamint jellegzetes, kellemetlen szaga lesz. A gombás fertőzések is intenzívebben terjednek, különösen veszélyesek, ha sárosan került be a tárolóba a növény.

Az ázsiai rokon

A kelkáposzta "lábon" is jól eltartható, azaz a földön a tövén sokáig kint hagyható. Azt is kibírja, ha hó esik rá, belepi a dér, vagy néhány fokos fagy éri. Az ezután felszedett káposzta viszont már nem sokáig tárolható, 1-2 héten belül fel kell használni. A kelkáposztát fólia alatt is hajtatják, ez májusban-júniusban kapható, a laza szerkezetű sötétzöld fejekből különlegesen finom ételek készíthetők. A kelkáposztához külső megjelenésében hasonlít a kínai kel, amit az úgynevezett finom káposztafélékhez sorolunk, sokkal többféleképpen hasznosítható, leginkább nyersen, salátaként fogyasztható. A faj Kínából származik (Brassica pekinensis), ahol óriási területen termesztik, mivel rendkívül gyors fejlődésű növény, a termesztőterület intenzív kihasználásával rövid idő alatt hatalmas zöld tömeget képez. (Tenyészideje 60-90 nap, termésátlaga 60-80 tonna/hektár.) Kelet-Ázsiában a többi zöldséghez hasonlóan fogyasztják, azaz rövid, hirtelen párolás után más zöldségekkel és húsokkal kevert ételeket készítenek belőle.

Magyarországi elterjedése egy fordulatos sikertörténet. Először a hetvenes évek végén jelent meg az országban, akkor Nyugat-Európában már ismert, egyre népszerűbb salátanövény volt. A nyolcvanas évek végén már viszonylag nagy felületen termesztették Szentes környékén, ma is ott van az egyetlen jelentős termelő körzet. A termesztés módszerei párhuzamosan alakultak ki szabadföldön és fólia alatti hajtatásban, beillesztve a fő növények (paprika, paradicsom) hajtatási időszakai közé. Kezdetben a teljes mennyiséget exportálták, elsősorban Skandináviába, ahol nagyon megfizették. Az a paradox helyzet alakult ki, hogy több mint száz család foglalkozott már a kínai kel termesztésével, fantasztikus jövedelmet értek el vele, de ők maguk sem voltak hajlandóak megenni, a szentesi piacon egy darabot sem lehetett belőle eladni, és itthon teljesen ismeretlen volt. Az exportra alkalmatlan, de egyébként jó minőségű termést rendszeresen ki kellett dobni, illetve a kacsákkal etették meg. Ennek ellenére folyamatosan szállítottak az áruházakba, ahol lassan-lassan megismerték a fogyasztók. Jelenleg nagyon népszerű növény Szentes környékén, mintegy 90 ha hajtatott felületen és 50 ha szabadföldi területen termesztik, az előállított 4500 tonna termésből 3000 tonnát exportálnak, stabil skandináv piacokra, de Németországba és Angliába is.