Honnan származik a palacsinta?

A palacsinta ízletes étel, finom és tápláló. 

A palacsinta folyékony tésztából készített, serpenyőben mindkét oldalán megsütött, tésztája ízesítése szerint édes vagy sós étel. Összetevői aszerint különbözőek, hogy melyik országban készítik. Alapvetően liszt, tojás, só és/vagy cukor, valamint víz, szódavíz és tej felhasználásával készített folyékony tészta, melyet serpenyőbe vékonyan kiöntve megsütnek. Általában valamilyen töltelék kerül rá, négyrét hajtják, vagy feltekerik, esetleg tortaformát készítenek belőle, ilyenkor szeletelve tálalják. Tölteléke szintén nagyon sokféle lehet a tájegységek ízlésvilága szerint. Európában az egyik legismertebb meleg tészta, de világszerte ismerik és kedvvel fogyasztják önmagában és más ételek körítéseként. Számos nemzet vallja maga specialitásának a köztudatban, ami annak köszönhető, hogy az eredete egy közös pontba a római birodalomig vezethető vissza. A palacsinta eredete a római korból származik, neve latinul placenta volt. A lepényszerű tésztát kerek kövön vagy a legendárium szerint bronzpajzson sütötték. Azonban tudni kell a pajzsos sütésről, hogy a római legionáriusok pajzsa a Scutum valójában fából készült, akárcsak a Clipeus, szóval megkérdőjelezhető ennek igazság alapja. Összetétele liszt, víz és kevéske só volt. Nagyon fontos szerepet játszott a római légiók ellátásában, mert hosszabb ideig eltartható volt. Ekkoriban nem is édes tölteléket használtak, hanem húsfélékkel fogyasztották. A kutatások szerint a palacsinta a római légiók nyomán terjedhetett el a Duna-medencéjében és tőle nyugatabbra is, német, francia, angol vidékekre. Az első feljegyzéseket már 1439-ben lehetett olvasni, ahol egy recept is szerepelt. A palacsintakészítés első magyar nyelvű leírása az erdélyi fejedelmi udvar főszakácsának a 16. század végén írt szakácskönyvében olvasható. A néphagyomány szerint húshagyókeddig minden olyan elspájzolt élelmiszert el kellett fogyasztani, amit a másnapi, hamvazószerdát követő negyvennapos böjt alatt tilos volt enni. A palacsintatészta egyik alapanyaga a tojás, és a kisütéséhez akkoriban zsírt használtak, így ideálisnak bizonyult a feleslegessé vált tartalékok felhasználására. Az angolszász országokban palacsintát megünneplő nap született, mely napon palacsintasütő, palacsintaevő, palacsintafeldobó és -tekerő versenyeket rendeznek. Az ünnep alkalmából világrekordok megdöntésével kísérleteznek, palacsintaevő, -eldobó, -elkapó kategóriákban. 1994-ben Rochdale-ben sütötték ki a világ legnagyobb palacsintáját, amely 15 méter átmérőjű, 3 tonna a súlyú, és kb. 2 millió kalóriát tartalmazó édesség volt. A palacsinta szó első írásos említése 1577-ből a Kolozsvári glosszákban maradt fenn. A „palacsinta” a román plăcintă (‘lepény, lángos’) átvétele, annak pedig a latin placenta (lepény, kalács) a végső forrása. A szóeleji mássalhangzó-torlódást (pl-) a magyarban ejtéskönnyítő magánhangzó oldotta fel (pal). Más források szerint a magyar palacsinta és a valószínűleg ebből származó német/osztrák Palatschincken a blincsiki, blini kiejtésű szláv szóból ered. A német Duden nevezetű lexikon szerint az osztrákok beszélte német nyelvbe a magyarból került át, Palatschinke formában. Ez a nagyon kedvelt édes tészta az egész világot meghódította. A palacsintának nemcsak a neve változik országonként, hanem az összetétele is.