hirdetés

Partnereink

Különleges vízélmény a spanyol ízek budapesti fellegvárában

hirdetés

Különleges vízélmény a spanyol ízek budapesti fellegvárában

Ha beülünk egy étterembe, valószínűleg ritkán jut eszünkbe a víz. Még kevésbé a fenntarthatóság, és az sem, hogy a víz felhasználása történhet teljesen másképpen is, mint ahogyan megszokhattuk. Budapest szívében azonban példaértékű mód van erre, ráadásul egy olyan helyszínen, ahol a gasztronómiai értékek ugyancsak az első helyen vannak.

„Amikor megnyitottuk az éttermet, több régi álmunk vált valóra” - meséli Mókusz Szilveszter, az el Asador de Pata Negra egyik tulajdonosa. -„Szerettük volna a tapasbárokon túlmutató igazi spanyol gasztronómiát Budapestre hozni, ezért is áll középpontban nálunk a híres spanyol faszenes kemence, az Asador, amelyben természetes tűzön készülnek el az ételek. A mediterrán ízek mellett viszont számunkra nagyon fontos volt a fenntarthatóság is, így merészen arra gondoltunk, hogy helyben szűrt, saját „palackozású” vizet szeretnénk az ételeink mellé kínálni. Így ismerkedtünk meg BWT-technológiákkal, amelyek segítségével kialakítottuk az éttermünk komplex vízkezelését.”

hirdetés

Az Asadorban készített húsok, halak, zöldségek mellett természetesen ibériai sonka, kasztíliai sajtok és spanyol borok is szerepelnek a kínálatban. Ha pedig valaki vizet inna az étkezéshez vagy akár kísérőként a bor mellé, akkor szénsavas és szénsavmentes változatban is kérheti a helyben szűrt és gyönyörű formatervezett üvegbe kerülő vizet. A vezetékes vizet a BWT pult alá építhető víztisztítója kiváló minőségű Magnesium Minaralizered szűrt vízzé alakítja, amelyhez szűrés során magnéziumot is ad a vízszűrő, és csökkenti az olyan nem kívánatos íz és illatrontó anyagokat, mint a klór. Az étterem Budapesten első ízben valósította meg ezt a koncepciót immáron már 5 éve, amellyel a tulajdonosok egy spanyol étteremben találkoztak először a 2010-es évek közepén.

„Ezzel a megoldással jelentősen csökkentettük ökológiai lábnyomunkat, nincs szállítás és rengeteg hulladéktól kíméljük meg a Földet, ami számunkra nagyon fontos tényező. A vendégeink pedig kifejezetten kedvelik a vizünket” - folytatja a tulajdonos. -„Viszont utána már úgy gondoltuk, hogy akkor az összes vízkezelő megoldást szeretnénk kiaknázni, így többek között a jéggéphez is tisztított vizet használunk, amely aktívszenes vízszűrőjével eltávolítja a rossz ízeket és szagokat, így áttetszőbb jeget kapunk, amely ily módon az italok ízét sem befolyásolja már.”

De miben lehet hasznára egy étteremnek még a tisztított víz? Igazából mindenben. Az el Asador de Pata Negra konyhájában a levesek, mártások is ebből készülnek el, amely hozzájárul az ételek ízvilágához.. Ha jó minőségű, kezelt vizet használunk, a kombi gőzpárolókban és a sütőkben, megóvhatjuk a vízkőtől és egyéb lerakódásoktól. Továbbá a szűrt vízzel készülő ételek is élvezeti értékét is befolyásolhatja a víz minősége, illetve annak ásványianyag összetétele. Például egy házi kenyér esetében sem a túl lágy víz, sem a túl kemény víz nem jó, ráadásul a csapvíz klórtartama is hatással lehet az élesztőgombákra.

Amúgy pedig a vendéglátóipar számára kezelt víz megakadályozza, hogy vízkő rakódjon le a drága készülékekben vagy eltömítse az érzékeny mikro fúvókákat.

Ki gondolná, hogy a mosogatásnál sem mindegy, hogy milyen a víz? Nyilván fontos a mosogatógép és a mosogatószer minősége is, de a vezetékes víz könnyen hagyhat vízkő és egyéb foltokat, csíkokat az edényeken. A BWT vízkezelő megoldásával nem csupán lágy, hanem sótalanított vizet nyerhetünk, amely segít abban, hogy a tányérok, poharak és evőeszközök megfelelőképpen csillogjanak, a vendégnek ezáltal is tökéletesebb élményt nyújtva.

És ahogy az étkezés végén, itt is felbukkan a kávé kérdése. A maximális kávéélményhez a ma már nem csak a speciality kávézókban, hanem egyre több étteremben is szűrt vizet használnak. Ebben is élenjár a BWT technológiája, a Water+More Best Max Premium vízszűrő patronnal, amely segít megóvni a kávégépet a vízkőlerakódásoktól, ezáltal csökkenti a vízkő okozta meghibásodási lehetőséget, de leginkább elmélyíti, kiemeli, hangsúlyozza a benne készülő kávé igazi aromáját és zamatát. Nem véletlenül használnak barista-versenyeken is ilyen vizet a kávé-különlegességekhez.

A BWT fenntartható és környezetbarát AquaBar koncepciója és a többi komplex vízkezelő megoldás nem csupán új, hanem már meglévő éttermek számára is elérhető, választható, tökéletesen alkalmazható.

Az étteremről és a különleges vízkoncepcióról készült kisfilm itt nézhető meg:

Forrás: Arterego

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés