hirdetés

Partnereink

Örökre megváltozik a McDonald's legnépszerűbb menüje

hirdetés

Örökre megváltozik a McDonald's legnépszerűbb menüje

A McDonald's idén nyáron teljesen kivonta a forgalomból az egyszer használatos műanyagokból készült evőeszközöket és csomagolási kiegészítőket, a jövőben pedig az ikonikus Happy Meal menühöz járó figurák is átalakulnak majd.

A 24.hu a Yahoo Finance cikkét szemlézve arról ír, hogy néhány éven belül teljesen átalakítják a Happy Meal menükhöz járó műanyag játékfigurák anyagait, hogy azok megfeleljenek a kor kihívásainak, és még környezetbarátabbá, fenntarthatóbbá váljanak. Az előzetes tervek szerint 2025-ig minden, McDonald's által forgalmazott játékfigura megújuló, újrahasznosított vagy tanúsított alapanyagból fog készülni.

hirdetés

„Becslésük szerint a következő négy évben 90 százalékkal csökken a szűz fosszilis alapú műanyag-felhasználásuk az újrahasznosítottal szemben” – írta a 24.hu.

Jenny McColloch, a McDonald's cégfenntarthatósági vezetője szerint az új generációk már kényesebbek a bolygó védelmére, ezért van szükség a változásra, amelyet néhány országban korábban már bevezettek. Nagy-Britanniában és Írországban már fenntarthatóbb anyagokból készülnek a játékfigurák, de Franciaországban is sikerült majdnem teljesen áttérni a fenntartható anyagból készült játékok forgalmazására.

Az 1979-óta kapható Happy Meal játékok – főleg a gyerekek számára – nem lesznek kevésbé élvezhetőek, sőt! A Meki azt ígéri, hogy a játékok ugyanolya szórakoztatóak maradnak, egyes esetekben pedig akár egyedileg is testre szabhatóak lesznek, sőt, a cég interaktív játékok fejlesztését is tervezi az ajándék menükhöz.

Mindeközben a régi játékok sem kerülnek a szemétgyűjtőbe, a McDonald's pedig azon kísérletezik, hogy a megmaradt játékokból is hasznos kiegészítők – például tálcák – készülhessenek, ugyanígy azt is szeretnék elérni, hogy a játékot borító csomagolás a jövőben növényi alapanyagokból készüljön.

Forrás: Nosalty

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 12.05.

Ma Vilma napja van.

Gesztenyeszív ünnepnapokra

Ha kicsire feldarabolunk befőtt meggyet, azt is a masszába keverhetjük, vagy fél meggyeket a golyók közepébe tehetünk.

  • 2021-12-05 10:14
Már itthon is elérhető a Pac-Man karóra

A Casio Vintage karóracsaládja idén több ikonikus modellel bővült. Ez a kategória világszerte egyre népszerűbb, de a retró japán karórák iránt mutatko...

  • 2021-12-05 08:30
A Szűz most a legegyszerűbb megoldásokat kell megkeresse

Ha ma probléma merül fel, keresse meg a legegyszerűbb megoldást. Nem minden probléma olyan bonyolult, mint amivé alakítja. Gyakran a legkézenfekvőbb v...

  • 2021-12-05 06:57
Szűzpecsenye áfonyaöntettel

Sertésszüzet elkészíteni egyáltalán nem olyan nehéz, mint azt sokan gondolnák, ugyanakkor egészen fenséges fogásokat hozhatunk össze belőle - a vörösá...

  • 2021-12-04 23:04
Megvan az év legfinomabb diós bejglije

Elkezdődött az idei advent és ezzel együtt a karácsonyi sütik időszaka is. Az ünnep közeledtét jól jelzi, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület eredményt...

  • 2021-12-04 21:16

hirdetés

Visszatér a Gina a Radnóti Teslába

Borosékhoz, a vidéken élő konszolidált családhoz az éjszaka közepén egy nyomozónő állít be és közli, hogy a fiukat, és vele együtt az egész vízilabdac...

  • 2021-12-04 19:47
Ismét Meghannak adott igazat a bíróság

Hosszú ideje húzódik a botrány, ugyanis Meghan Markle és Harry herceg házassága megosztó volt az emberek számára. Nem egyszer röppent fel valamilyen p...

  • 2021-12-04 18:30
Átadták a Prima Primissima Díjakat

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában közönség ...

  • 2021-12-04 17:06
Újabb feketelista a vállalkozásokról

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény értelmében már 2017 óta kötelező a vállalkozásoknak minő...

  • 2021-12-04 15:37
Idén már advent idején elindul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR jótékonysági gyűjtése

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is elindítja az Adni Öröm! akciót. A karácsonyi gyűjtés keretében a vásárlók adománykárt...

  • 2021-12-04 13:56

Minden cikk

hirdetés

hirdetés