A nyomor börtönei és A jó barátnő

Aki szeret olvasni, az imád csemegézni a könyvajánlókból. Most is készültünk két könyv ismertetőjével, érdemes az ízelítőt is elolvasni!

Loic Wacquant: A nyomor börtönei

A „városi erőszak" állandó felemlegetése, az úgynevezett érzékeny negyedek fokozott rendőri ellenőrzése, a fiatalkori bűnözés ellen az erősödő megtorlás, a hajléktalanok zaklatása, a kijárási tilalom és a „zéró tolerancia", a börtönlakók számának folyamatos emelkedése, a segélyezés büntető célzatú ellenőrzése. Európában mindenütt érződik az a törekvés, amely a rendőrséget és a büntetésvégrehajtás intézményeit kívánja igénybe venni a tömeges méretű munkanélküliség, a fekete jövedelmek és a szociális támogatások megszorítása okozta zavarok elfojtására. A könyv azokat az utakat vázolja fel, amelyeken keresztül az amerikai neokonzervatív gondolkodók által kidolgozott büntetőszellem nemzetköziesült, ugyanúgy, ahogy a neoliberális gazdaságtan, amelynek ez tulajdonképpen az „igazságszolgáltatási" változata. A gondoskodó állam átfordulása büntetőállammá a nyomor igazgatásának új módját jelenti, a mindenhová betolakodó és mindenütt jelen lévő büntetőapparátus eszköztárát. A szerző szerint az Egyesült Államok egyértelműen a nyomor kriminalizálására szavazott Európa pedig napjainkban szembesül ezzel a történelmi alternatívával: a szegénység kriminalizálása és a között a szociális állam közt kell választania, amely méltó erre a névre. „Ez az alapvető könyv hozzásegít ahhoz, hogy diagnosztizáljuk - és megfékezzük - a neoliberális forradalomnak a világ átalakítására irányuló kísérletét." – vélekedik a könyvről Pierre Bourdieu. Amúgy a fedélen Reginald Marsh: Miért nem utazik magasvasúton? című festményének részlete látható.

 Verena Kast: A jó barátnő

Mi fűzi össze és mi tartja életben a nők barátságát? „Néha úgy érzem, hogy nincs a világon még egy olyan szerencsétlen balek mint én, aztán kiderül, hogy más nők is ugyanebben a cipőben járnak, (...) és ettől valami egészen különleges közösséget érzek... Minden gondolatomat megoszthatom más asszonyokkal, beszélgetek velük az emancipációról, a másféle gondolkodásunkról, arról, hogy mennyire irtózom a macsó viselkedéstől, mennyire sért az ilyesmi... Összeköt bennünket közös női mivoltunk, (...) így az ember egyszerre csak megint erősnek érezheti magát." Ez az interjúrészlet a neves svájci pszicho-terapeuta, Verena Kast legújabb könyvéből való. Az Apák-lányok, anyák-fiúk már Magyarországon is népszerű szerzője ebben a kötetében a barát(nő)ség minden oldalát rokonszenves őszinteséggel tárgyalja, nagy súlyt fektet a női szolidaritás - sajnos ma még nem általános - formáinak bemutatására. „A barátnők intenzív kötődése biztonságot ad, és a kapcsolat a kultúra jó modellje lehet." A kapcsolat erősségéről és az ebből adódó nehézségekről csak akkor alkothatunk képet, ha a barátnők maguk beszélnek erről a kapcsolatformáról. Száz nő vállalkozott erre, beszámolójuk igen alapos, és benyomásom szerint mindig nagyon őszinte volt. Elsősorban nekik kell köszönetet mondanom, hiszen egy cseppet sem magától értetődő, hogy nők időt áldoznak egy másik nő kutatásaira. A női szolidaritás jelét is látom ebben és nagyon remélem, hogy a megszólalók maguk is nyertek valamit a beszélgetésekből. A beszélgetéseket, félig strukturált interjúk formájában, Anne Henze és Christa Henzler vezette és jegyzőkönyvezte nagyon elkötelezetten. Nemcsak jó munkájukat, hanem megbízhatóságukat, érdeklődésüket és a beszélgetőtársak jó szemű kiválasztását is szívből köszönöm. „Nagyon hálás vagyok leányomnak, aki kedvesen, kitartóan varázsolta vissza számítógépemből az eltűnt szövegrészeket, és kéziratomat végső formába öntötte.” - St. Gallen, 1991- szeptemberében írta e sorokat Verena Kast.