Nyárra ajánljuk: Címkék nélkül

A Címkék nélkül egy könnyed történetet mesél el, de közben érezzük, többről lesz itt szó, mind egyszerű happy end. A valós események ihlette történet Bali csodás szigetére repíti olvasóit, filmszerű leírásaival kalandot és szerelmet ígér, egy találkozást, amely megkérdőjelezi az addig rendben egymás után következő, normális mindennapokat.

A történet a beletörődés jól ismert mindennapjai között kezdődik, Bali mesés szigetén bontakozik ki és valahol a felébredés és újrakezdés határán ér véget. Könnyed stílusa egyszerre mai és irodalmi, leírásai észrevétlenül mutatják be Indonézia távoli világát és szokásait. Az írónővel beszélgettünk csendről, jelenlétről, szabadságról és kulturális sokszínűségről.

Tipikus történetnek tartod a sajátodat? Mi az, ami a te generációd számára szerinted a legnehezebb?

Az én történetem semmiben sem különleges. Azt gondolom, mindenkinek pontosan ugyanannyi esélye van változtatni az életén, függetlenül attól, hogy hány éves, milyen családból származik és mennyi a fizetése. A változás ugyanis elsősorban a lelkünkben kell, hogy megtörténjen, aztán jöhet a gondolkodásmód, a látásmód és végül az életvitel, és a mindennapok. Ma azt gondolom, a boldogság nem következmény. A boldogság egy látásmód, mely, ha őszinte, meghozza azokat a történéseket, amelyek örömet okoznak a mindennapokban.

Generációs nehézségekről én nem igazán tudok beszélni, nincsen hozzá semmilyen megalapozott tudásom. Azt hiszem mindenkinek a saját csomagja a legnehezebb, de ezek mind-mind viszonyítások csak. Olyan dolgok, amiket a meglévő rendszer és társadalmi elvárások tekintetében értelmezünk nehéznek vagy könnyűnek. Én arra törekszem, hogy miközben boldogan tagja vagyok a rendszernek, amelyben működünk, valahogy mentes maradjak az értelmetlen és nyomasztó elvárásaitól, és a saját ritmusomban, a saját értékeim alapján haladjak az utamon. Nem hiszek a korlátozó tényezőkben, szerintem ez semmi más, csak mindenkinek a saját útján (sokszor önmagunk által) felállított megoldandó akadályok. Jó érzéssel tölt el, amikor hasonló gondolkodású emberekkel találkozom, akik hisznek abban, hogy a boldogság a miénk. Egészen sokan vannak a generációmban ilyenek. Igyekszem velük együttműködni, dolgozni és segíteni egymást, hiszen a könyvírás mellett én továbbra is kommunikációval foglalkozom. Illetve igyekszünk. Ugyanis a szörftúra után nem sokkal megcsináltuk a saját, stratégiai és online kommunikációval foglalkozó cégünket (Brandmakers Group) az unokatestvéremmel, Hortobágyi Petivel, akivel az alapokat tekintve nagyon hasonló a gondolkodásmódunk és az, hogy hogyan szeretnénk dolgozni, mi az ami fontos és szem előtt tartandó.

Kulturális szempontból ez egy nagyon más közeg. Ahhoz, hogy ne címkézzünk, ennyire messzire kell menni?

A kulturális sokszínűség engem mindig inspirált. Úgy nőttem fel, hogy nincsen jobb vagy rosszabb kultúra, bőrszín, vallás vagy meggyőződés. Az egyetlen fokmérő az, ahogyan az adott ember viselkedik, illetve ahogyan hozzám viszonyul. Azt, hogy ilyen módon ne címkézzünk, azt a családomtól kaptam. Azóta tovább mentem. Ma azt gondolom, épp a társadalmi elvárások miatt címkézünk, ha valakivel találkozunk, azonnal tudnunk kell, tetszik-e nekünk, akarunk-e tőle valamit, bele tudnánk-e szeretni és rendben lesz-e a számunkra a hátra lévő életünkre. Mindennek és mindenkinek megvan másodpercek alatt a pontos értéke és besorolása, hiszen ez így praktikus és biztonságos. Nem azt mondom, hogy eljött a 'nem tudom' korszak ideje, csak azt, hogy a helyzetek és megítélések pillanatok alatt kell, hogy tudjanak változni. Azt látom, az élet sokszor visszadobja ugyanazokat a helyzeteket, feladatokat vagy embereket az életünkbe. Szerintem nincs jogunk ilyenkor korábbi megfigyelések vagy benyomások alapján ítélni, vagyis korábbi címkékből olvasni. Ha ez helyes lenne, mi értelme lenne annak, hogy újra elénk tette ezt vagy azt a szituációt, problémát vagy személyt a sors?

Semmi másra nincs szükség, csak figyelemre. Arra, hogy odafigyeljünk azokra a történésekre, amik éppen zajlanak, azokra az emberekre, akik éppen velünk szemben állnak és önmagunkra, amikor egyedül vagyunk.

A május 23-án megjelent regény már kapható a Libri hálózatában, valamint a Líra és Bookline terjesztésében is. Aláírt példányokért érdemes közvetlenül a könyv weboldaláról rendelni, az innen megvásárolt példányokat ugyanis az írónő saját kezűleg szignózza.

Szöveg: Arterego

Fotók: Süvegi Áron Photography