hirdetés

Partnereink

Díjnyertes borzongás magyarul is

hirdetés

Díjnyertes borzongás magyarul is

A műfaj kedvelőinek nagy örömére, Ottessa Moshfegh lehengerlő stílusú pszichothrillere, az Eileen voltam című regény – a Geopen Kiadó gondozásában - immár a magyar könyvesboltok polcain is elérhető. A horvát és iráni zsidó gyökerekkel rendelkező bostoni írónő első művét 2016-ban nem csak PEN Hemingway-díjjal jutalmazták, de még ugyanebben az évben a Man Booker Prize shortlistjére is felkerült.

A könyv olvasója a főhős, Eileen világába csöppenhet bele, egy idősebb, éles szemű asszony elbeszélésén keresztül, mely során szép lassan kibontakozik a regény hitchcocki fordulata és annak következményei.

hirdetés

A 24 éves Eileen Dunlop élete korántsem nevezhető felhőtlennek. Zsarnokoskodó, alkoholista apjával, és egy fiatalkorúak javítóintézetében végzett lehangoló, nyomasztó munkával terhelve a közelgő karácsony sem tartogat számára túl sok vidámságot. Az őt ért sérelmek, az önbecsülés hiánya és a boldogtalanság nyomasztásában, kilátástalan sorsát ábrándozással igyekszik elviselhetőbbé tenni: egyszer úgyis megszökik innen a nagyvárosba. Erotikus fantáziálásainak tárgya pedig az egyetlen jóképű smasszer, Randy. Majd megérkezik a börtönbe az új nevelési tanácsadó, a ragyogó szépségű, művelt, elegáns és modern gondolkodású Rebecca, aki ránéz az addig láthatatlan Eileenre, észreveszi, barátkozik vele. A lány maga sem érti, elbűvöli a gyönyörű nő és a hirtelen jött barátság. Észre sem vette, hogy még legmerészebb képzeletét is felülmúló bűncselekményben válik akarva-akaratlanul bűnrészessé.

Forrás: Presspresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 10.03.

Ma Helga napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés