hirdetés

Partnereink

A Bookline lett az Év kereskedője

hirdetés

A Bookline lett az Év kereskedője

Idén a Bookline lett a Mastercard támogatásával megrendezett Az év kereskedője verseny fődíjasa. A kategóriákban a könyváruház mellett a Budapest Park, rendezvényhelyszín és a PARKL, okosparkolásra és e-mobilitási megoldásokra szakosodott szolgáltató tudott győzni. A díjkiosztón ismertették a Mastercard Kereskedelmi ügyfélélmény kutatásának legfontosabb eredményeit is.

A Mastercard támogatását élvező versenyen immár negyedik éve díjazzák Magyarország leginnovatívabb kereskedőit. A szervezők célja, hogy elismerjék a legjobb megoldásokat, valamint ösztönzésül szolgáljanak az üzletek és szolgáltatók számára, elősegítve ezzel a hazai piac minél gyorsabb fejlődését.

hirdetés

Az idei verseny fókuszában a vásárlás során egyre fontosabbá váló ügyfélélmény volt, ezért a Mastercard kutatást készített, hogy feltérképezze a kiskereskedelmi ügyfélélmény jelenlegi helyzetét Magyarországon.

„A Mastercard számára elsődleges a kiskereskedelem támogatása minden területen. Ehhez elengedhetetlen, hogy megfelelő információ álljon rendelkezésünkre az adott piacról. A kutatás során ezért nem csak a vásárlókat, de az üzleteket is megkérdeztük, hogy átfogó képet kapjunk az ügyfélélményről" – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. „Azt látjuk, hogy egy sikeres üzlet nem csupán a vásárlás helyszíne, de egyfajta platform is, amely összeköti a vásárlót számára fontos értékekkel. Jó példa erre a klasszikus piac, mely azért tud továbbra is sikeresen működni, mert közösségi élményt is nyújt, közvetlen kapcsolatot biztosít az árusokkal."

Az idei verseny ügyfélélményhez kapcsolódó kategóriáit a szervezők a kutatásban megállapított aktuális kiskereskedelmi trendek alapján írták ki. A legjobb in-store ügyfélélmény kategóriában a Bookline nyert, a legjobb közösségi élmény első helyezettje a Budapest Park lett, míg az ügyfélfolyamat kategóriában a PARKL győzött.

„A jó ügyfélélmény alapja az, hogy megértsük a vevő igényeit. A kereskedők nincsenek könnyű helyzetben, ugyanakkor az adatokból az látszik, hogy megéri a befektetett energia – azok a vásárlók, akiknek van valamilyen jó élménye vásárlás közben 58%-ban következő alkalommal többet vásárolnak vagy mesélnek egy ismerősüknek a boltról. " – árulta el Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere. „Fontos kiemelni, hogy kutatásunk szerint nem elég az innováció és a technológiai fejlődés, lényeges, hogy az új megoldásokat jól tudjuk használni. A vásárlóktól érkezett visszajelzések alapján például elmondhatjuk, hogy a nyomtatott promóciós újságot több mint az emberek kétharmada továbbra is megnézi vásárlás előtt, jóllehet a digitális átállás folyamatos, még közel sem fejeződött be" – tette hozzá a szakember.

Az Év Kereskedője díj legfőbb célja, hogy visszajelzést adjon a kiskereskedelmi szereplőknek, és fejlődésre ösztönözze őket. Ennek megfelelően az Év kereskedője győztese az éves logóhasználat, valamint értékes média megjelenések mellé személyre szabott ügyfélélmény kutatást is kap a Mastercard jóvoltából. A kategória győztesek egy különleges szolgáltatástervezés képzésen vehetnek részt.

Az Év kereskedője - teljes rangsor:

Az „Év kereskedője" kategória

  1. Libri-Bookline Zrt.
  2. Budapest Park
  3. Spar Magyarország

A „Legjobb in-store ügyfélélmény" kategória

  1. Libri – Bookline Zrt.
  2. Spar Magyarország Kft.
  3. NetPincér

A „Legjobb közösségi élmény" kategória

  1. Budapest Park
  2. Ma este színház Kft.
  3. Hedon Kézműves Sörfőzde

A „Legjobb ügyfélfolyamat" kategória

  1. PARKL
  2. Ruhafalva Webáruház
  3. Alinda Webshop

A szakmai zsűri tagjai voltak: 

Csertán Ákos

Frontira

Design Strategist

Hermann Zsuzsanna

Trade Magazin

ügyvezető - főszerkesztő

Nagy Sándor

Ecommerce Hungary

elnök

Neubauer Katalin

Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség

főtitkár

Szöllősi Réka

Élelmiszer-feldolgozók országos Szövetsége

ügyvezető

 

Budapesti Gazdasági Egyetem, Kereskedelmi és marketing Intézet

intézetvezető, főiskolai tanár

Turcsán Tünde

Gfk Hungária Piackutató Intézet

ügyfélkapcsolati igazgató

 

 Forrás: LocalTime PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés