A The New York Times bestsellere: Fair play

Minden a feladatlistával kezdődött. Eve Rodsky egyszer csak úgy érezte, belefáradt az „anyaértelmezett" szülői létbe, képtelen tovább egyedül viselni a családdal és a háztartással járó teendők felelősségét. Ekkor összeírta a megfizetetlen, láthatatlan, ezért nem is méltányolt otthoni munkák hosszú sorát.

Miután láthatóvá tette a láthatatlant, a feladatlistát átadta a férjének. Mert meg akarta menteni a házasságukat, hiszen nem ilyen életet képzelt maguknak. Pedig milyen jól indult! Megtalálta az igazi társat, együtt leküzdötték az útjukba kerülő akadályokat, kapcsolatukban mindenhez fele-fele arányban tették hozzá a részüket. Összeházasodtak, aztán megszülettek a gyerekek... és minden megváltozott.  Sok nőtárs, feleség, anya hozzájárulásával a lista kibővült, és megszületett belőle a Fair Play című könyv, benne a partnerrel átvitt értelemben játszható játék. A cél újra megteremteni az egyensúlyt és visszatalálni régi önmagunkhoz, újra felfedezni a bennünk rejlő kreativitást. Az ember csak így kamatoztathatja azokat a képességeit, melyek a házastársi és szülői szerepén túl fontos részei az énjének. A Fair Play új gondolkodásmód szerint közelíti meg a családon belüli munkamegosztást, megoldásalapú, fenntartható változást hozva létre. Emellett üdítően szórakoztató. És működik!   A jogász végzettségű Eve Rodsky tanácsadói és mediátori tapasztalataira támaszkodva filantróp segítőszervezetet hozott létre. Több mint egy évtizedes munkája során családok százaival konzultált, stratégiájával ma is segíti az otthoni élet új szisztémáinak kialakítását, a párkapcsolatok egyensúlyának megteremtését. Los Angelesben él férjével és három gyermekükkel.  

A fair play kifejezés szó szerinti jelentése tisztességes, korrekt játszma, és elsősorban a sport világában használták, de mára az élet valamennyi területén elterjedt, mindenki tudja, mit kell érteni alatta. Így van ez a párkapcsolatban, a házasságban is. Adott egy fiatal pár, akik szeretik egymást, megosztoznak az otthoni teendőkön, és segítik egymást a karrierépítésben. Azonos mértékű erőfeszítéseket tesznek a kapcsolatukért, mindketten olyan munkát végeznek, amelyre büszkék, és együttes erővel minden akadályt legyűrnek, ami csak az útjukba kerül. Aztán összeházasodnak, megszületnek a gyerekek – és minden megváltozik. Természetesen a nő marad otthon a babával, és mint a többségnek, alig van elképzelése arról a vég nélküli érzelmi, mentális és fizikai erőfeszítésről, amit a szülővé válás igényel. És ha nem beszélték meg, hogyan osszák fel egymás között az otthoni teendőket, automatikusan ő lesz az egyes számú otthoni munkaerő. A babázás, szoptatás mellett cumisüveget fertőtlenít, ebédet és bébipapit főz, ruhákat hajtogat, rendet tesz, mos, takarít, elrohan a patikába, vásárol. Ha a férj hazaér a munkából, s megkérdezi, miben segíthet, ő esetleg már képtelen egyenként megnevezni, mire lenne szüksége, csak azt mondja: mindegy, csak csinálj valamit! Túlhajszolt lesz, kedvetlen és magányos. Szingli szülővé válik, ahogy azok az elkötelezett párkapcsolatban élő nők, akik magukra vállalják a (nőstény)oroszlánrészt a családi felelősségvállalásban, és végzik a végeérhetetlen láthatatlan munkát. Magukra vállalják azokat a teendőket is, amelyeket korábban a párjuk végzett el. És mi lesz a vége? Önfeladás, teljes leharcoltság, kétségbeesés, káosz, permanens időhiány. Aztán megkopik a kapcsolat, oda a varázs, veszélybe kerül a házasság.  Ezért javasolja a szerző, hogy első lépésben tegyük láthatóvá a láthatatlant, csak ebből az alapállásból kezdhetjük társunkkal közösen újraosztani a feladatokat...  

Forrás: Presspresso