hirdetés

Partnereink

Országos Könyvtári Napok - Családi programok a FSZEK-ben

hirdetés

Országos Könyvtári Napok - Családi programok a FSZEK-ben

Idén is változatos programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatóval, kézműves foglalkozásokkal és bábszínházzal várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) tagintézményei október 4. és október 10. között, az Országos Könyvtári Napok alkalmából.

A FSZEK köszönetét szeretné kifejezni a járvány elleni védekezésben közreműködő egészségügyi dolgozóknak, ezért idén az eseménysorozat hetében valamennyi tagkönyvtár egy évre szóló ingyenes beiratkozást kínál számukra. Ezt a lehetőséget az egészségügyi dolgozók mellett a koronavírus elleni védekezésben közreműködő orvos-és egészségtudományi képzésben résztvevő hallgatók is igénybe vehetik - olvasható a FSZEK közleményében.
A programsorozat vendégei lesznek többek között Bereményi Géza, Dragomán György, Jakobovits Kitti, Nyulász Péter, Szabó T. Anna, és az "Abszolút töri"-sorozat szerzői közül Kiss Judit Ágnes, Wéber Anikó és Mészöly Ágnes. A gyerekeket kézműves foglalkozásokkal, Kárász Eszter és az Eszter-lánc Trió koncerjével, a Batyu Színház és Nyáry Detti bábművész előadásával, valamint Lovranits Júlia Villő kiállításával várják a könyvtárakban. A rendezvény az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében valósul meg.
Október 10-én, a Könyves vasárnapon a Központi Könyvtárban, a Kelenföldi Könyvtárban, az Ugocsa utcai Könyvtárban, a Dagály utcai Könyvtárban, a Lőrinci Nagykönyvtárban év végéig szóló ingyenes próbatagsággal, késedelmi díj elengedésével várják az olvasókat. Az FSZEK többi tagkönyvtárában október 11-én hétfőn váltható ingyenes próbatagság és ekkor kerül sor a "megbocsátás napjára" is.
A 16. alkalommal megrendezésre kerülő eseménysorozat részletes programkínálata a fszek.hu oldalon olvasható. A FSZEK valamennyi rendezvényére előzetes regisztráció szükséges. A programok védettségi igazolvánnyal látogathatók. Mint a közleményben olvasható, az idén eddig mintegy félmillió látogató kereste fel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, és az olvasók csaknem 1,2 millió művet kölcsönöztek ki.

hirdetés

Forrás: MTI

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés