hirdetés

Partnereink

Átképzési ösztöndíj: akár ingyen is tanulhatunk programozónak

hirdetés

Átképzési ösztöndíj: akár ingyen is tanulhatunk programozónak

A vírushelyzet sokak számára szakmai fordulópontot is jelent: az eddigi feltételek megváltoztak, a munkavégzés talán végérvényesen átalakult. Akadtak, akik a korábbi munkahelyüket voltak kénytelenek otthagyni, míg mások egyenesen karriert váltanának a viszontagságok miatt. Nekik nyújt most kivételes lehetőséget egy ösztöndíjprogram.

“A járvány számos szektorban jelentős visszaesést eredményezett, de az IT-ról ez nem mondható el: a piac itt nem állt meg, sőt, egyre jobban kell a munkaerő” - árulta el Muraközy Andrea, a Progmatic ügyvezetője.

A cég éppen ezért határozott úgy, hogy új lehetőséget nyit azok számára, akik a pályaváltást fontolgatják: junior programozói képzésük idén ösztöndíjjal is elérhető, így 100 vagy 50 százalékos térítéssel is elvégezhető azon jelentkezők számára, akik a legalkalmasabbnak bizonyulnak a felvételi során. Ennek előfeltétele a középfokú nyelvtudás, a képzés után pedig egy partnercégnél való elhelyezkedés.

A képzés nem korhoz kötött: az eddigi legfiatalabb tanuló 18, míg a legidősebb 49 éves volt, de mindenki számára nyitott a lehetőség, hogy megismerkedjen egy új és kiemelten jövedelmező területtel.

Miért menjünk éppen most programozónak?

A programozás nem véletlenül slágerszakma ebben az évtizedben, és várhatóan a következőkben is az lesz: tele van innovatív lehetőségekkel és izgalmas kihívásokkal, ráadásul a hazai viszonyok közt kiemelkedő kereseti lehetőséget biztosít. Egy junior programozó kezdő fizetése is havi 350-400 ezer bruttó körül indul, majd meredeken emelkedhet felfelé.

“Programozóként viszonylag hamar el lehet érni olyan fizetést, amit más szakmákban nem igazán. Pár év alatt szenior szakemberré válhat valaki, ott már akár hétszámjegyű összegről is beszélhetünk” - mondja Andrea.

Az ügyvezető azt is hozzáteszi: a tanfolyam során a Spring nevű back-end keretrendszer használatát is megismertetik a tanulókkal. Ez nagyot lendít a munkakeresésnél, mivel az IT piacot nyomon követve határozzák meg a tananyagot.

Az elhelyezkedés már csak azért sem jelent kihívást, mert a Progmatic számos partnercéggel is kapcsolatban áll, ahol a tanfolyamot elvégzettek álláshoz juthatnak. Ezek közt akadnak olyan nagy nemzetközi cégek, mint a Morgan Stanley, de kis -és középvállalkozások is, hiszen a multi környezet nem való mindenkinek.

A tanfolyamot követően a Progmatic mindenkit pályáztat, ha az illető több ajánlatot is kap, maga döntheti el, hol próbálná ki magát a legszívesebben. Ha mégse jönne össze, akkor sem kell elkeseredni: a cég állásgaranciát is vállal, ha valaki fél éven belül nem talál munkát ezen a területen, annak a tanfolyam költségének fele visszajár.

Most akár ingyen is elvégezhetjük

A képzésre bárki jelentkezhet, aki úgy érzi: rendelkezik némi matematikai készséggel, és a középfokot megközelítő angoltudással bír. Nem kell előkeresnünk se a nyelvvizsgát, se az érettségi bizonyítványt, kizárólag a jelentkező rátermettsége számít.

“Nálunk csak a saját felvételi dönt, semmiféle papírt nem kérünk számon a jelentkezőkön. A kétlépcsős folyamat elején először egy logikai, matematikai feladatokból álló online tesztet kell kitölteni, ami semmiféle programozással kapcsolatos kérdést nem tartalmaz. Ezt követi a szóbeli, ahol már a motivációt is vizsgáljuk, emellett egy angol szövegértési tesztre és szóbeli logikai feladatra is sor kerül” - hangsúlyozza Andrea.

forrás: akoczka.com, progmatic.hu

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés