hirdetés

Partnereink

Online karácsonyozásra készülnek a cégek

hirdetés

Online karácsonyozásra készülnek a cégek

Ugyan néhány hete még úgy tűnhetett, hogy a cégek bátran rendezhetnek a járvány előtti időszakot idéző karácsonyi összejöveteleket az év végén, nagyot fordult a világ, mert a negyedik hullám erősödése mellett sokan nem merik megkockáztatni, hogy egy légtérbe hívják az összes dolgozót.

Pintér Antal, a Flinkit! ötletgazdája arról beszélt, tapasztalatai szerint az elmúlt hetekben emiatt sorra mondják le a vállalatok a már lefoglalt rendezvényhelyszíneket, és inkább virtuális vacsorákban, borkóstolókban, közös online játékokban gondolkoznak a vezetők.

hirdetés

Az elmúlt hónapokban a magas átoltottságnak köszönhetően stabil volt a járványhelyzet Magyarországon, de október közepe óta ismét dinamikusan emelkedik a fertőzöttek száma, egyre több beteg került kórházba és napról napra több áldozatot követel a vírus. Az, hogy a pandémia dinamikája negatív irányt vett, vélhetően hatással lesz a céges karácsonyozásokra is, aminek az előszelét már most is lehet érezni. Pintér Antal, az utóbbi évek egyik legizgalmasabb hazai fejlesztésének számító Flinkit! ötletgazdája azt tapasztalja a piacon, hogy a cégek elkezdték tömegesen visszamondani a már előkészített programokat.

„Az esetszámok meredek emelkedése miatt a vezetők nem tartják felelős viselkedésnek a nagy események megrendezését, ilyen kiszámíthatatlan körülmények között nem mernek nagyszámú munkavállalót egy légtérbe meghívni. Nemcsak beltéren, hanem kültéren sem tartják meg ezeket, ami oda vezet, hogy a karácsonyi partik ismét csak online térben valósulhatnak meg zömében” – magyarázta.

Visszatérnek a virtuális vacsorák, borkóstolók és online játékok

Pintér Antal elmondta, tavaly a második hullám közepén, vakcinák hiányában szóba sem kerülhettek még a személyes jelenlétű céges évzárók, ezért a legtöbb vállalatnak van már tapasztalata a virtuális karácsonyi bulik megszervezésében is. Mint fogalmazott, ilyenkor előtérbe kerülnek azok a megoldások, amik az online térben összehozzák a csapatot. A legtöbb ilyen programot tavaly a kényszer szülte, de a közös élményt így is sikerült megadni a munkavállalóknak.

Pintér Antal szerint népszerűek lesznek decemberben a virtuális vacsorák, amikor minden dolgozónak házhoz szállítják az ételt és egy meetinghez kapcsolódva közösen fogyasztják el azt, de bevett szokássá váltak a korábbi hullámokban a hasonló módon lebonyolított borkóstolók is. Végül, de nem utolsó sorban a legnépszerűbb karácsonyi céges program a közös online játék lehet. Ennek alapvetően két verziója van: amikor valamilyen moderátor ott van a Zoom- vagy Teams-hívásban, illetve léteznek már teljesen digitális játékok is, mint amilyen a Flinkit! is.

A világ legnevesebb cégeinél már bizonyított a magyar fejlesztésű játék

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb hazai fejlesztése a Flinkit!, amely a klasszikus céges csapatépítőket ötvözi akár home office-ban, akár szabadtéren játszható saját online játékokkal. A Flinkit! ötlete már a járványt megelőzően megszületett, de a startup vezetői a koronavírus hatásaira reagálva döntöttek úgy, hogy online formába is átültetik a platformot. A Flinkit!-et feladványok, pontgyűjtés és fejtörők jellemzik. A résztvevők a játék elején eldönthetik, hogy egymás ellen versenyeznek, vagy csapatokat alkotva teljesítik a játékot.

A platform egyik legnagyobb előnye, hogy nincs létszámkorlát, bármennyien tudnak vele egyszerre játszani, ráadásul a csapatok maguk dönthetik el, hogy mikor szeretnék azt lebonyolítani. Ezáltal költséghatékonyabb is más megoldásoknál, hiszen nem kell megfizetni egy trénert, aki a hívást koordinálja. A játék népszerűségéről mindent elárul, hogy tavaly karácsonykor többek között olyan cégek dolgozói is a Flinkit!-en játszottak, mint a Coca-Cola, az Apple, a Nike, a Microsoft vagy épp az Uber, a visszajelzések pedig kivétel nélkül pozitívak voltak. A legtöbben arról számoltak be, hogy olyan új impulzust nyújtott a munkavállalók számára, amelyek a közös napi munkavégzésben nincsenek jelen. Pintér Antal elmondta, azóta több verzió is kijött a játékokból, lehet választani nehézségi fok vagy játékidő szerint is közülük, de igény szerint megrendelésre egyedi történettel is a cégek rendelkezésére tudnak állni.

Forrás: akoczka.com, Flinkit!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés