hirdetés

Partnereink

Példát mutatna Üzbegisztán Európának építészetével

hirdetés

Példát mutatna Üzbegisztán Európának építészetével

Hogyan fogunk együttélni? Ez az a kérdés, amelyre 46 ország- köztük először Üzbegisztán is– keresi a választ a 17. Velencei Építészeti Biennálén.

Elkezdődött a 17. Velencei Építészeti Biennálé, amelyen első alkalommal vesz részt Üzbegisztán saját pavilonnal és egy kiállítással, amelynek a "Mahalla: Városi vidéki létezés” címet adták. "A Velencei Biennálé csodás díszletei között kezdődik meg a 17. nemzetközi építészeti kiállítás. Üzbegisztán az első közép-ázsiai ország, amely saját nemzeti pavilonnal vesz rajta részt" - mondja tudósítónk, Marta Brambilla.

hirdetés

A "Mahalla: városi vidéki lét" című kiállítást május 20-án nyitották meg a legfontosabb kulturális hatóságok tisztviselői. "Az itteni kiállításunkat Mahallának, az építészeti és társadalmi jelenségnek, a közösségként való hagyományos életmódnak, a szomszédság egyik formájának és a helyi kormányzás egységének szentelték. Mahalla a történelmünk. Ugyanakkor a jelen városi valóság döntő aspektusa" - magyarázza Szaida Mirzsijojeva, az Üzbég Köztársaság Kulturális Minisztériuma alá tartozó Kuratórium, Művészet és Kultúra Fejlesztési Alapítvány elnökhelyettese.

„Ma mondhatni újrafelfedezzük Üzbegisztánt –bemutatjuk a mi mahallánkat" - mondja Abdukhakimov, az üzbég turisztikai-és sportminiszter. "Ez az egyedi jelenség a népünk sajátja, egyfajta életmód, az üzbég emberek viselkedésmódja. A mahalla-jelenség Európa számára is hasznos lehet annak példájaként, hogyan képesek különböző vallású, nyelvű, kulturális hátterű és nemzetiségű emberek együtt élni békében és nyugalomban, egymást segítve. Reméljük, hogy a „mahalla” Üzbegisztán új kulturális márkájává válik világszerte.”

A tipikus urbánus üzbég kerületet, a Mahallát egy multidiszciplináris projekt keretében hozták el Velencébe. Nem csupán lakhatási struktúraként, de valódi rendszerként mutatják be: közösségi életmódként, amelyet rituálék és tradíciók határoznak meg.

A pavilon látogatói egy tipikus üzbég udvarházban találják magukat, amelyet egy életnagyságú sárga acélcső-absztrakció képvisel, amely az applikáción keresztül kel életre 3D-ben, ezzel virtuális utazást tesz lehetővé az otthonokba.

“A Mahallában megtanultuk, hogy az élet és az építészet csak együtt működhet"- mondja Christoph Gantenbein, az ETH Zürich kurátora. "Az építészet önmagában semmi, az életnek pedig épített környezetre van szüksége, menedékre, keretre, ezek az udvarházak pedig ennek csodálatos példái. Ez a gyönyörű építészet nagyonis kötődik a tradicionális életmódhoz.”

A fémstruktúrát Bas Princen 12 fényképe egészíti ki. A háttérhangokat Carlos Casas alkotta meg, hogy elhozza a Mahallák mindennapjainak hangjait is Velencébe. A kiállítás az üzbég válasz az idei biennálé kérdésére, hogy „Hogy fogunk együttélni?”

A projekt egy nagyon erős oktatási és akadémiai célon alapszik, mondja Gayane Umerova, aki kutatásai során, valamint akkor, amikor a két külföldi kurátorral, Christtelés Gantenbeimmel dolgozott, néhány nagyon tehetséges tanulót fedezett fel.

"Nagyon fontos volt számunkra, hogy felnyissuk a tanulók elméjét, hogy kinézzenek a dobozból" - vélekedik Gayane Umerova, a kiállítás projektbiztosa. "Talán a jövőben tudnak együtt projekteken dolgozni együttműködésként, energiák cseréjeként. Valóban tanulhatnak egymástól.

Sok Mahalla elkerülhetetlenül el fog tűnni a jövőben a gazdasági nyomás és az emberek változó szokásai miatt. A projekt célja egyben az is, hogy dokumentálja az üzbég társadalom tanúvallomásait, mielőtt végleg eltűnnek.

„Úgy hiszem, hogy ez a módszer erős jelzése: tanulni a múltból, hogy a jelent és a jövőt építsük" - mondja Roberto Cicutto, a Velencei Biennálé elnöke. "A projekt gyönyörű: ez a fajta építészet emberi látásmódot tükröz, ami valóban az együttélésről beszél, mind lakhatás, mind a közösség szempontjából. Szóval számomra ez olyan projektnek tűnik, amely felöleli az időszakot, amelyben élünk, és a biennálé szándékait is.”

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 12.04.

Ma Barbara, Borbála napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés