Köménymag, a gyomor kicsiny jótevője
hirdetés
![Köménymag, a gyomor kicsiny jótevője](https://delina.hu/userfiles/f/0/f0d63f0a35e9996241e26b69fa1c57a6_thum_300x336.jpg)
A hasznos vagy konyhakerti kömény, illetve keménymag néven is ismeri fűszerkömény mezőkön termő, illatos virágú fűszer- ós gyógynövény, amelynek illóolajat tartalmazó termését, jellegzetes ízű apró magvát használjuk fel. A Föld legkedveltebb fűszerei közé tartozik. Egész Eurázsiában elterjedt, és gyakran előfordul vadon is. Magyarországon mezők, legelők, kaszálók növénye. Népszerűsége mi-alt termesztik is, legnagyobb mennyiségben Hollandiában és Lengyelországban.
Jellemzése A kétéves növény az első évben csak finoman szeldelt, szárnyasán összetett leveleket hoz, majd a második évben virágzó szárat hajt. Májustól júliusig virágzik, sugaras szimmetriájú, öt fehér, sárgás vagy rózsaszínű sziromlevélből álló kis virágai összetett ernyőt képeznek. Ezekből fejlődnek a hosszúkás ikerkaszattermések. amelyek júliustól szeptemberig érnek, majd széthasadnak. Bennük a magocskák kissé görbék, jellegzetesen ötbordájúak. Kinemesítették egyéves fajtáit is, ezek a melegebb vidékeken érzik jól magukat.
hirdetés
Termesztése A napos, meleg élőhelyet kedveli, és száraz időben rendszeres öntözést igényel Mind az egy-, mind a kétéves változat a mély termőrétegű, tápanyagban gazdag talajokat kedveli, az utóbbi termesztése csapadékosabb területeken sikeres, Hideg teleken érdemes betakarni fenyőágakkal,
Áprilisban vetjük kb. 30 cm-es sortávolságban. A magok 14 nap alatt kicsiráznak, ha a külső hőmérséklet 18-22 °C között van; a vetéstől a kiütetésig 4-6 hétre van szükség. A kifejlett növény 60-90 cm magas, 20 cm széles.
Az első évben a zsenge tőleveleket bármikor szedhetjük, hogy leveseket és salátákat ízesítsünk velük. A második évben a magokat egy hónappal a virágzás után takarítjuk be. amikor barnulni kezdenek, de még nem kemények, és félárnyékos helyen szárogatjuk. A hosszan eltartható magokat légmentesen lezárt üvegedényben tároljuk.
Értékes összetevői A köménymag tartalmazza a vitaminok szinte teljes skáláját, de különösen gazdag B2-, B3- B6 -vitaminokban és zeaxantinban, és magas a magnézium-, kálium-, kalcium- és vastartalma is. Illóolajában kuminaidehid található.
Felhasználása A gyógyításban gyógyításra mind a termést, mind a belőle nyert olajat felhasználják. Utóbbi belsőleges fogyasztását kizárólag átmeneti jelleggel, rövid ideig javasolják, mert rendszeres, nagy mennyiségű bevitele irritálhatja a nyálkahártyát ós a bórt, vese- ós májproblémákat okozhat. Asztmás betegeknek sem ajánlják, mert asztmás rohamot válthat ki.
■ Az ókorban általános gyengeség, gyulladások, bőrproblémák, női panaszok, megfázás és fejfájás ellen használták, a kolostori medicinában a teltségérzet. a puffadás, görcsök és hányásos panaszok megszüntetésére alkalmazták.
■ Ma elsősorban étvágyjavítóként. szék ós vízhajtóként használjuk. Jótékonyan befolyásolja a felfúvódást és a bélgörcsöket, továbbá bélfertőtlenítő, baktérium- és gombaölő hatása is van.
■ A népi gyógyászatban a szoptatós kismamák számára tej kiválasztást serkentő szerként, az anyatej mennyiségének növelésére ajánlják.
■ Anti bakteri ál is tulajdonsága miatt szájvizek és fogkrémek összetevőjeként is felhasználjak.
A szépségápolásban A hideg sajtolással kinyert köményolaj különleges bőrápoló hatását állítólag már Nofertiti egyiptomi fáraóné is élvezte. Mivel tó-ményen használva irritálhatja a bőrt, tanácsos más olajokkal keverni. Ma inkább csak biokozmetikumok alkotórésze.
■ Serkenti az új szövetek képződését, ezért a bőrre kenve elhalványítja a hegeket és az aknék után maradt nyomokat. Megelőzheti az égett sebek elfertőződését. A viszkető és korpás bőrt is kezelik vele.
Forrás: femcafe.hu
Képek: mindmegette.hu, femcafe.hu
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Jelentős fejlesztésekkel menthető meg a magyar diótermesztés](https://delina.hu/userfiles/6/5/65a3369f3eddfaaeb0dfaa266686e74d_thum_130x135.jpg)
![Szokatlan elismerés: fát neveztek el a kutatók Leonardo DiCaprióról](https://delina.hu/userfiles/0/f/0f438053114691e8f54a0b31c48a029d_thum_130x135.jpg)
![Figyelem, megkezdődött a pollenszezon!](https://delina.hu/userfiles/9/4/94c50bb5fdf54abc63cd2f47989c5942_thum_130x135.jpg)
![Többszáz tobozt szüreteltek le speciális technikával a Follyban!](https://delina.hu/userfiles/2/1/21cf1d9906ea7e83b15aded9a9b0d108_thum_130x135.jpg)
![Idén is a normann fenyő a karácsony sztárja](https://delina.hu/userfiles/6/1/612eba3316595270075d269b1f6dd6e3_thum_130x135.jpg)
![Fasort ültettek Zalaegerszegen](https://delina.hu/userfiles/9/b/9bcc735bd2930d11ddff6632109d32a1_thum_130x135.jpg)
![Almában rejlik Bódi Sylvi titka](https://delina.hu/userfiles/6/5/65653ef2e05449a191a8e6df53bdca00_thum_130x135.jpg)
![Virágzik az Atacama sivatag egy része](https://delina.hu/userfiles/c/6/c6a5b492f3f55358329494c8a73bbeff_thum_130x135.jpg)