hirdetés

Partnereink

A boldog párkapcsolathoz vezető út

hirdetés

A boldog párkapcsolathoz vezető út

A mai világban nehéz találni már egy rendes, példás párkapcsolatot, és ha találunk, akkor se dőljünk be mindennek, amit mondanak, hiszen ezeknek a kapcsolatoknak is megvannak a gondjaik és nehézségeik. Valójában egy kapcsolatban a feleknek megvan a maguk íratlan szabályai, amitől ilyen jól összeillenek.

Az valóban nagyon ritka, hogy két fél úgy találkozzon, hogy kapcsolatuk első perctől kezdve jól működjön, összhangban, akár viták nélkül. A legtöbb esetben tenni kell azért, hogy a párkapcsolati feszültségek minimálisak legyenek. Ebben fontos szerepe van mind a férfinak, mind a nőnek. Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet nemekre lebontani, ki mit kellene tegyen a jól működő kapcsolatért. Ezeket mindkettőjük be kell tartsa, figyelembe kell vegye ahhoz, hogy valóban jól érezzék magukat egymás társaságában.

hirdetés

Az udvariasság az egyike az ilyen fontos dolgoknak. Nem csak a férfi dolga az udvariasság, a nőnek is ugyanúgy igyekeznie kell kedvesnek lenni. Elvégre társunk rendszerint a barátunk is, vele beszéljük meg gondjainkat, vele vitatkozunk, ha úgy adódik. Ha kicsit figyelmesebbek vagyunk és szebben fogalmazunk a nyers szavak helyett, akkor kevesebb feszültséget is szülünk. A párkapcsolatban élő felek a tapasztalatok szerint az elhidegülést és a boldogtalanságot a monoton életnek tudják be. Rendszerint nő és férfi egyaránt dolgozni jár, eleve minden napja monotonon kezdődik. A nap végén, amikor végre találkoznak, akkor érdemes mindig más és más tevékenységet folytatni, legalább ez tegye színesebbé a napjainkat. Azok, akik még nem élnek együtt, bátran eljárhatnak mozizni, kirándulni, együtt sportolni (és még sorolhatnám), és nem csak összekucorodva otthon tévézni. A változatosság az együtt élő párok, házastársak között is szükséges. Meg kell tanulják, hogy igen is kell új dolgokba belevágni, új dolgokat kipróbálni. Hiszen a későbbiekben remek emlék és beszédtéma is válhat egy-egy izgalmas vagy új szituációból.

Időnként a távolság is jót tesz, különösen akkor, ha hónapok vagy évek óta egy párt alkottok szerelmeddel. Hiszen néha mindenkinek szüksége van egy kis magányra, bármennyire is szereti a párját. Lételeme az egészséges önképnek is, ezért javasolt időnként olyan tevékenységet folytatni, ami társunk nélkül zajlik. Hetente legalább két olyan délutánod vagy estéd legyen, amikor magaddal foglalkozol. Ez lehet egy moziest a barátnőddel, egy masszázs, egy manikűrös, de akár egy nyugodt óra, amikor kedvenc filmed nézheted, olvashatsz, a kádban relaxálsz vagy épp egy pihentető pakolást élvezel.  Valamilyen hobbi űzése is jó lehet, de ezt nem csak egyedül végezheted. Ha kedveseddel közös a hobbitok, akkor a hétköznapok szürkesége mellett is ki tudtok kapcsolódni közösen.

Az is nagyon jó, ha újabb és újabb oldaladat ismered meg és mutatod meg párodnak. Nem csak a gyerekek esetében érdemes több dolgot kipróbálni, te magad is kísérletezhetsz például zenével, művészettel, kertészkedéssel vagy bármi mással, amivel tanulsz, kifejezed magad és boldoggá tesz. Sikereid pedig megmutathatod kedvesednek is, ha pedig fogékony rá, akkor őt is bevonhatod ugyanebbe a tevékenységbe. Így kialakulhat esetenként egy újabb hobbi vagy közös tevékenység.

Képek: donna.hucosmopolitan.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 07.14.

Ma Örs, Stella napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés