Párkapcsolat vs. anyai ragaszkodás

Azt mondják, minden kapcsolatnak megvan a maga története, és ez valóban így is van. Ez a történet azonban jóval azelőtt elkezdődik, hogy két ember tekintete először egymásba kapcsolódna. Hiába gondoljuk, hogy ott és akkor kezdődött minden, amikor egymásra csodálkoztunk, valójában kapcsolatunk forgatókönyvének lényeges elemei már rég adottak voltak, a keretek már hosszú-hosszú ideje kialakultak. Ráadásul nemcsak kialakultak, de elég makacsul tartják is magukat.

De meddig kell visszamennünk az időben, hogy megértsük felnőttkori párkapcsolataink működését? Leginkább az első kapcsolatig, amit életünk során megtapasztalunk, vagyis az anya-gyermek kapcsolatig.  Ennek jelentőségét már az 1950-es évektől meghatározónak tartották. A modern pszichológia történetében John Bowlby beszélt először a korai kötődésről, az anya és gyermeke között kialakuló láthatatlan, de annál nagyobb jelentőségű érzelmi kötelékről. Már ő úgy vélekedett, hogy a kötődés a bölcsőtől a sírig ható erő... Ahogy mondani szoktuk, az anya minden későbbi kapcsolat prototípusa...  Legelső kapcsolati élményeink beleégnek lelkünk merevlemezébe, így a felnőtt párkapcsolatainkban megjelenő kötődési elvek nagyrészt megegyeznek a gyermekkorunkban kialakult sémákkal. Párkapcsolati nehézségeink, problémáink, konfliktusaink, vagy éppen sorozatos kudarcaink ezeknek a korai tapasztalatoknak a számlájára írhatók, amelyek anélkül hatnak, hogy tudatában lennénk létezésüknek...

A szorongó-aggodalmaskodó gyötrelmei

Akire az ilyen kötődési stílus jellemző, annak számára a párkapcsolat olyan, mintha ingoványon járna. Soha nem lehet tudni, mikor süllyed el a mocsárban. Nincs szilárd talaj, nincs stabilitás. Mivel önértékelése gyenge lábakon áll, azt feltételezi, párja könnyen találhat nála jobbat, szebbet, kívánatosabbat. Legtöbbször aggodalommal gondol a jövőre, amit igencsak kiszámíthatatlannak ítél meg. Partnerét általában idealizálja, megbízni azonban nem tud benne – a bizalom hiánya pedig gyakori féltékenységi jelenetekben ölt testet. A kapcsolat elvesztésétől való félelmét csak a másik szinte szimbiotikus közelsége képes valamennyire oldani. Érzékenysége, instabilitása miatt a semleges reakciókat is visszautasításként éli meg, ami rettenetesen megviseli. Érzelmeit nehezen tartja kordában, leggyakrabban impulzívan, lobbanékonyan reagál. Az ilyen ember életét át- meg átjárja a félelem: hol saját kisebbrendűségi érzései fojtogatják, hol a rettegés, hogy párja bármelyik pillanatban szakíthat vele. Kritikus belső hangja folyton valamilyen negatív megjegyzéssel, észrevétellel zaklatja. Lelki egészségünket, így egész életünket is meghatározza, mennyire vagyunk elégedettek a párkapcsolatunkkal. A különböző kötődési stílusú emberek eltérő mértékű elégedettséget élnek meg. A szorongó-aggodalmaskodók, mivel állandó hiányérzettől szenvednek, kevésbé elégedettek a kapcsolatukkal. Úgy érzik, párjuk ritkábban és nem eléggé egyértelműen fejezi ki elköteleződését, ezért nem képesek „nyugodtan hátradőlni a kapcsolatban” – ahogy például Eszter megfogalmazta ezt az érzést. Mivel érzelemszabályozásuk gyenge, belső bizonytalanságuk, feltörő szorongásuk enyhítését párjuktól várják, aki természetesen soha nem tud maximálisan megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Kapcsolataikban gyakran boldogtalanok, állandó kételyekkel küzdenek. „Szeret egyáltalán?”, „Lehet, hogy mástól nagyobb odaadást kapnék?”, ilyen és ehhez hasonló gyötrő kérdésekkel birkóznak végeláthatatlanul.

Forrás: Mipszi

Képek: fucsia.ro, evamagazin.hu