Miért? Miért? Miért?

A 3-4 éves gyerekek képesek egész nap kérdésekkel zaklatni bennünket. Miért kék az ég? Hogyan születik a baba? A madarak miért tudnak repülni, és mi miért nem? Miért? Miért? Miért? Vannak szülők, akiket szinte megőrjítenek a folyamatosan záporozó kérdések, amelyek ezt az életkort jellemzik, s amelyet éppen ezért a miértek korának nevezünk. Néha valóban csak kapkodjuk a fejünket, és nehezen győzzük a kérdések megválaszolását.

Akkor teszünk jót a gyerekeinknek, ha meghallgatjuk őket, figyelünk rájuk, és a kérdéseikre igyekszünk felelni. Biztos, hogy félbe lehet hagyni egy kis időre azt, amivel éppen foglalkozunk: üljünk le melléjük, és magyarázzuk el, amit tudni szeretnének, amire választ várnak, ami nyugtalanítja őket! Fontosak ezek a pillanatok mindannyiunk számára! Így biztosak lehetnek abban, hogy komolyan vesszük őket, hogy értük vagyunk, hogy amit teszünk, értük tesszük. Ezek a tapasztalatok erősíteni fogják az önbizalmukat.

Természetes az állandó kérdezősködés?

Igen, teljesen természetes. Rendszerint 3 éves kor körül kezdődik, akkor, amikor a kisgyerek kilép a szűkebb környezetéből, elkezd leválni a szüleiről, felfedezi a világot, és ebből következően rengeteg kérdés merül föl benne. Örülnünk kell nekik: azt jelzik, hogy a gyerekünk a fejlődés egy újabb fokára lépett. A gyerekek 3-6 éves koruk között elsősorban azzal vannak elfoglalva, hogy megértsék mindazt, amit látnak és hallanak, hogy hol vannak, mi történik körülöttük. Mindenre rákérdeznek, minden érdekli őket. Mintha sohasem akarnák abbahagyni a kérdezősködést... Es ebbe bizony bele lehet fáradni!

Mit és hogyan feleljünk?

Nem könnyű világos, egyértelmű válaszokat adni a gyerekek kérdéseire. Néha meglepő, sőt zavarba ejtő kérdéseket tesznek fel, amire nem is tudjuk, hogyan válaszoljunk: „Hogyan születik a baba?" „Mi a szeretkezés?" Mindenre tudnunk kell válaszolni? Tulajdonképpen kellene. A kérdező, adott esetben a gyerekünk megtisztel minket a bizalmával, és megérdemli, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint feleljünk neki. Ha nem válaszolunk vagy elengedjük a kérdéseit a fülünk mellett, akkor előreláthatóan máshoz fog fordulni, vagy egyszerűen felhagy a kérdezősködéssel, és ez nagy kár lenne!

Lássuk tehát, mit kell tennünk!

Ne térjünk ki soha a kérdés elől, és ne tegyünk úgy, mintha nem hallottuk volna! Különben gyermekünk azt hiheti, hogy nem érdekel bennünket sem a kérdés, sem ő maga! Ne tiltsuk meg a gyerekünknek a kérdezősködést, és ne akarjuk elhallgattatni! Biztos nem szeretnénk, ha zárkózott, magába húzódó lenne... Ha nem osztaná meg többé velünk a véleményét és a gondjait... Ha megromlana a kapcsolatunk... A magyarázataink legyenek rövidek és tömörek! Törekedjünk az egyszerűségre: vegyük figyelembe a gyerekünk életkorát! Egy kisgyereknek nem hosszadalmas és bonyolult magyarázatokra van szüksége! Ha valamit nem ért, úgyis vissza fog térni rá, újra kérdez (azonnal vagy valamivel később). Ne hazudjunk! Inkább mondjuk azt, hogy majd később válaszolunk! így nem veszítjük el a gyerekünk bizalmát. Ne nevessük vagy gúnyoljuk ki a gyerekünket a kérdéseiért: ártana a kapcsolatunknak, és megingatná az önbizalmát! Nem vagy nehezen merne máskor kérdezni... És ez az iskolában is nehézségeket okozna. És ha nem tudjuk a választ? Semmi gond: valljuk be az igazat, és mondjuk azt, hogy utána fogunk nézni! Vagy küldjük valaki máshoz, aki jobban ért az adott kérdéshez! És ha már zúg a fejünk a kérdésektől, amelyek csak özönlenek, özönlenek, megállíthatatlanul...? Ha már az erőnk és a türelmünk végén járunk? Akkor tereljük valami másra a gyerekünk figyelmét, de szögezzük le, hogy később majd visszatérünk a kérdéseire!

Fontos: Szánjunk időt a gyerekeink kérdéseire, és igyekezzünk világosan és a legjobb tudásunk szerint válaszolni rájuk! A gyerekünk előtt most tárul ki a világ, mi pedig segíthetünk neki, hogy felfedezze. Számára fontos, hogy tudja, számíthat ránk, bízhat bennünk!