hirdetés

Partnereink

Egy gyereket 5 lepésben kell orrfújásra tanítani

hirdetés

Egy gyereket 5 lepésben kell orrfújásra tanítani

Minél előbb tanulja meg a gyermek az orrát helyesen fújni, annál könnyebb lesz nátha idején a légzése, nyugodtabb az alvása, és elviselhetőbb az ágyhoz kötöttsége. A gyerekek általában négyévesen sajátítják el az orr-fújás „rejtelmeit", de már kétévesen is szívesen mímelik. Mivel utánzással tanulnak, íme, a jól bevált módszer.

Kezdőlépésként magyarázzuk el neki. hogy az orr fújás lényegében olyan, mint a szaglás, csak visszafelé történik! Először zsebkendő nélkül mutassuk meg, miképp kell orron át óvatosan kifújni a levegőt úgy, hogy ujjbegyünkkel hot az egyik, hol a másik orrlyukat fogjuk be gyengéden. A játék kedvéért tehetünk az orra alá egy kis tükröt, hogy lássa a gyerek is. mi történik. Vegyünk elő papír zsebkendőket, és gyakoroljuk az orrfújást „élesben"! Az egyik orrlyukat gyengéden befogva, óvatosan fújjuk ki a másikat, majd fordítva! Az erőltetett orrfújás káros: a vírushordozó váladék a járatba kerülhet. Adjunk a gyereknek mókás nyomatú tízes pap írzsebkendő-csomagot, ami mindig legyen nála! Tanítsuk meg, hogy a használt papír zsebkendőt dobja a szemétbe, az orrfújás után sohase nyúljon a szeméhez, és mindig mosson kezet!

hirdetés

Praktikus betegápolás

Ha a gyermek virgonc, étvágyát és súlyát tartja, nem kell különösképpen aggódni, a nátha magától elmúlik. A tünetekei természetesen lehet enyhíteni, de hagyni kell, hogy a szervezet öngyógyító képessége létrehozza a megfelelő ellenanyagot, az antitesteket. A nátha kitörésekor maradjon a beteg egész nap melegben, ós pihenjen sokat, hogy az energiái közvetlenül támogassák az immunműködését! A pihenés, a nyugodt légkör önmagában gyógyír, míg a stressz és a feszültség csak tovább rontja az állapotát. A nagyi „forró" csirkehúslevese nemcsak finom és könnyen emészthető, hanem kiváló fájdalom- és gyulladáscsökkentő, lázcsillapító, nyákoldó, hidratáló és vitalizáló hatású is. Négy hónapos kortól ihat a gyermek szárított termésből - csipkebogyóból, hibiszkuszból, kamillából - készült teát. Kétéves kortól, naponta többször is bedörzsölhetjük a kis beteg mellkasát, nyakát és hátát mentolos eukaliptuszkrémmel, amiből egy kevés az orrlyukakhoz is kerülhet. A kisebbeknek kapható kámfor- és mentolmentes légúttisztító krém. A forró fürdő vagy zuhany gőze tisztítja a légutakat, ellazítja az orrnyálkahártyát.

Kétéves kor fölött megengedett néhány csepp mentaolaj vagy mentalevél is a fürdővízben, a kisebbeknek pedig kamillavirág. Négy-hat éves kortól már lehet naponta háromszor-négyszer - fél teáskanál sóval ízesített, egy pohárnyi meleg vízzel - gargarizálni, hogy kiürüljön a torok váladéka, megnyugodjon a nyálkahártya, megszűnjön szárazsága és a kaparó érzése. A mézes toroköblögető is hatásos: két csésze forró vízhez egy teáskanálnyi mézet és egy evőkanálnyi citromlevet célszerű elkeverni, majd szobahőmérsékletre hűteni. Hatéves koron túl, szülői felügyelettel már Inhalálhat a gyermek kamillás, mentolos, eukaliptuszos gőz fölött. A csecsemők orrlyukaiba spriccelhetünk tengeri sós oldatot, és csak utána használjuk az orrszívót - ez különösen lefektetés előtt ajánlott. Az orrnyálkahártya nedvesen tartásához a gyermekszobában hasznos lehet egy hidegpárásító, amelyet naponta meg kell tisztítani a szennyeződésektől, az esetleges baktériumoktól, a penésztől.

Forrás: wikipedia.org

Képek: bebikkicsikesnagyok.hu és hazipatika.com

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés