A prédikációk nem vesznek kárba!

A szülők mindent megtesznek azért, hogy figyelmeztessék gyermekeiket a potenciális veszélyekre, és abban re­ménykednek, hogy szavaik nem az egyik fülön be, a másikon pedig ki. Bár az esetek felében, amikor hozzájuk beszélünk, a kamaszokról az rí le, hogy oda se bagóznak, vagy unott képet vágva egyre csak azt ismételgetik: „tudom, tudom". Rend­szerint azonban sokkal több megragad bennük a mondan­dónkból, mint azt gondolnánk íme erre a bizonyíték.

Pszichológusok megkérdeztek kamaszokat, hogy ha éppen csínytevésre ké­szülnének, eszükbe jut-e a szüleik figyelmeztetése, és ha igen, vajon annak megfelelően cselekednek, vagy annak ellenére, íme a válaszok:

■ Anyám mindig arról papol, hogy a füves cigi rombolja az agysejteket. Aztán egyszer egy nap egy haverommal üldögél­tünk, aki váratlanul megkínált egy füves cigivel. Eszembe jutot­tak az anyám szavai, és azt feleltem: „Nem, köszi. Nem szívok, de nincs vele semmi bajom, ha te szívsz." Közben pedig azt gon­doltam, hogy a haverom elrothasztja az agyát. – Vilmos, 13

■ Néha, amikor a barátaim azt akarják, hogy lógjak ve­lük, és mert rossz kedvem van, szívesen el is mennék, de tu­dom, hogy vár a házi feladat, és anyám szavai jutnak az eszembe: „Ha csak a legszükségesebb iskolai munkát vég­zed el, ne várd, hogy bejuss a Harvardra!" Aztán a jövőmre gondolok, és inkább nekiállok tanulni. - János, 14

■ Egy napon a barátaim egy része kitalálta, hogy lógjunk a suliból, és menjünk el a parkba. De visszaemlékeztem, mit mondott anyám: „Hülyére vehetsz mindenkit, de magadat nem." így aztán nem lógtam, mert bár volt rá esély, hogy megússzuk, tudtam, hogy kihagynék olyan anyagot, amelyik esetleg lesz a dolgozatban, és akkor tényleg csak magamat verném át. - Eszter, 16

■ Anyám mindig ezt hajtogatja: „Gondolkodj, mielőtt bármit tennél!" Sok esetben ez mentett meg attól, hogy bu­taságot csináljak, mert habozás közben még egyszer átgon­doltam a dolgot. - Roland, 19

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen?

Természetesen az, ha va­gyunk olyan bolondok, hogy azt higgyük, minden alkalom­mal, amikor a gyerek valami rosszat készül elkövetni, azon­nal meghallja a hangunkat, és mint egy robot, hirtelen leáll. De az igazság az, hogy sokszor a prédikációink, intelmeink és bátorító szavaink tényleg eszükbe jutnak, amikor a legin­kább szükség van rá.

Emlékeztetők

1. A jó hír az, hogy a kamaszok bevallották: a kritikus pil­lanatokban mindig eszükbe jut, mit mondott a szülő, és ez megakadályozza őket a hibák elkövetésében, illetve bátorítja őket arra, hogy azt tegyék, ami a helyes.
2. Bár gyakran úgy tűnik, mintha a kamasz nem figyelne ránk, az általam megkérdezett fiatalok beismerték, hogy mégis figyelnek. Azt nyilatkozták, hogy szívesen hall­gatják tovább a prédikációkat, mert tudják, hogy végül a hasznukra lesz.
3. Nézzünk végig a saját életünkön! Milyen hatással voltak ránk a szüleink intelmei és buzdító prédikációi?
4. Ha feladjuk, és nem prédikálunk tovább a gyereknek, képzeljük el, mi fog történni! Nem motoszkálna az a hang a kamasz fejében, amihez mérheti magát.
5. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy megbirkózzunk a kamasz okozta kihívásokkal, hogy könnyedén elbátor­talanodhatunk, és esetleg azt gondoljuk, hogy a kemény munkánk felesleges. Nem az. Az eredményekről majd később győződhetünk meg, évek múltán Addig is: ne ad­juk fel! Ne feledjük, nem minden a mi hibánk! Tegyük a tőlünk telhető legjobbat! Minden más Isten kezében van.

Képek: twice.hu, menandstyle.hu