hirdetés

Partnereink

Hét érv a multisport mellett gyerekkorban

hirdetés

Hét érv a multisport mellett gyerekkorban

Minden szülő vágya, hogy mind testileg, mind lelkileg egészséges, fitt felnőtt váljon gyermekéből. Ennek a folyamatnak fontos eleme a testmozgás megszerettetése a fiatalokkal. Számos kihívást rejt azonban a megfelelő mozgásforma kiválasztása.

Fontos, hogy a szülő a gyermek érdeklődését, adottságait és a környezeti tényezőket is figyelembe vegye: iskolai és szabadidősport infrastruktúrája, sporttáborok, egyesületi lehetőségek. Ezen túl kifejezetten ajánlott több sportágat is kipróbálni, ez ugyanis nemcsak a választást segíti, hanem általa gyermekünk ügyesebbnek, magabiztosabbnak érezheti magát a mozgásos feladatokban. A Magyar Diáksport Szövetség az EFOP-3.2.10-16 azonosítószámú, „Tehetséggondozás sport által” elnevezésű projektje keretében igyekszik olyan hasznos információkkal segíteni a szülőket és a gyermekeket is, amelyek révén a fiatalok egészséges és kiegyensúlyozott felnőttekké válhatnak.

hirdetés

Sokszor hallják a diákok, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulnak. Így van ez a testmozgással is, hiszen fontos, hogy az ne kényszerből, hanem saját elhatározásból legyen életünk része. A szülő már gyermekkorban sokat tehet azért, hogy kialakítsa és megtartsa a gyermekében a testmozgás iránti természetes igényt, és megmutassa az abban rejlő örömöt. Szakmai tanulmányok bizonyítják, hogy a multisport, azaz több sportág kipróbálása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekből aktív, sportban gazdag életet élő, így egészséges felnőtt váljon (J. Côté. D. J. Hancock, 2016, és T. Dangi, P.A. Witt, 2016). A gyermekek utánpótlás- és versenysportja szempontjából a multisportszemlélet elsősorban 12-13 éves korig kiemelten fontos, de a szabadidősport kapcsán is kijelenthető, hogy a legjobb, ha több sportággal, mozgásformával próbálkozunk. Ezért összeszedtük a legfontosabb érveket amellett, hogy miért érdemes minél több sporttevékenységet kipróbálni.

Több sportág – több készség és képesség

A különféle sportágak eltérő készségeket fejlesztenek, képességeinket más és más módon veszik igénybe. Ebből fakadóan minél több sporttevékenységet próbálnak ki a gyerekek, annál sokoldalúbban fejlődnek, ráadásul számukra (és szüleik számára) is kiderül, hogy miben tudnak igazán ügyesek, sikeresek lenni, miben érzik inkább otthon magukat.

Sokoldalúság, kreativitás fejlődése

A sokoldalúság minden sportágnál előny, hozzáad a sportolói teljesítményhez, de a sportjátékok változatossága más kompetenciákat, készségeket is fejleszt, ezáltal felkészít az élet más területein jelentkező kihívások kreatív megoldására is.

Segít a korai kiégés megelőzésében, csökkenti a lemorzsolódás arányát

Ha egy fiatalt már kiskora óta csak egyfajta sport irányába orientálnak, nem tárják fel előtte a sportjátékok és a sportágak által kínált sokszínűséget, ha csak egy sportágban és számára nem megfelelő versenykörnyezetben (például idősebb, vagy korábban érő kortársaival) versenyeztetik, a sikertelenség és a kudarcok miatt könnyen fásulttá, motiválatlanná válhat. Ez akár a mozgás abbahagyásához is vezethet, amelyet mindenképpen meg kell előzni. A többfajta sport kipróbálása, a színes sportpaletta felvonultatása különösen az iskolai testnevelésben és a diáksportban nagy segítséget nyújthat ennek elkerülésében.

Belső motiváció növelése

Ha a gyerekek több sportágat is kipróbálhatnak, és nem feltétlenül csak a győzelem jelenik meg értékként előttük, hanem maga a mozgás, az aktív közösségi együttlét öröme is, akkor nagyobb eséllyel alakul ki a belső motivációjuk, hogy hosszú távon fizikailag aktív életet éljenek.

Önkontroll fejlődése, döntéshozatali készség javulása

Ha egy gyermek, fiatal több mozgásformát is kipróbálhat, azzal növelhető a döntési szabadsága, lehetősége lesz arra, hogy jobban megismerje önmagát, képességeinek határait. Továbbá fejlesztheti olyan készségeit, mint az önálló tanulás, a másokkal való együttműködés, a kritikus gondolkodás és az önreflexió, ami a felnőtté válásában különösen hasznos tanulási folyamat.

Csökken a sérülés esélye

Minél többfajta mozgásformát próbálunk ki, annál többfajta izomcsoportot, ízületet mozgatunk meg, fejlesztünk vagy terhelünk. Ezért a változatos sporttevékenységekkel csökkenthető a krónikus sérülések kialakulásának esélye is.

Fejlődik a fiatal magabiztossága, javulnak a kognitív képességek

Mivel a multisportszemlélet révén számtalan mozgásformát megismer a gyermek, tudása, tapasztalata és készségei is bővülnek, ami pozitív hatással van magabiztosságára is.

 

Szöveg: Merlin Communications Magyarország Kft.

Fotó: Twitter

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés