hirdetés

Partnereink

Öt év után újra fertőz az Ebola Nyugat-Afrikában

hirdetés

Öt év után újra fertőz az Ebola Nyugat-Afrikában

Guineában eddig 4 halálesetnél igazolták a vérzéses lázzal járó vírust. Az ország tisztifőorvosa kijelentette, hogy egy újabb ebola-járvánnyal állnak szemben.

„ Hét ebolával fertőzött esett volt, közülük többen meghaltak. - mondta a guineai egészségügyi ügynökség vezetője. A 7 fertőzöttből 4-en férfiak, hárman nők voltak. Egy beteget a fővárosban, Conakry-ban különítettünk el, kettő beteget egy másik városban, Nzérékoré-ban” - mondta újságírók előtt a Guineai Egészségügyi Ügynökség vezetője, Sakoba Keïta

hirdetés

Az egyik halálos áldozat egy ápolónő volt, aki január végén betegedett meg, és február elsején volt a temetése.

„ Azok közül, akik részt vettek a temetésen többen észleltek tüneteket néhány nap múlva. Hasmenést, hányást, vérzést és lázat. A laboratóriumi vizsgálat megerősítette az Ebola vírus jelenlétét. Az első ilyen esetet február 12-én regisztrálták” - tette hozzá Sakoba Keïta

Az korábbi ebola járvány három évig tartott. 2013 és 2016 között a térségben 11 300-an haltak meg a fertőzés következtében.

Alfred George Ki-Zerbo, a WHO képviselője sajtótájékoztatón elmondta: „Gyorsan döntő fontosságú eszközökkel fogjuk Guineát segíteni. Már jelentős tapasztalattal rendelkezünk a betegség kezelésében. Az arzenál most erősebb, és ezt ki fogjuk használni, hogy a lehető leggyorsabban kontrolálni tudjuk a helyzetet".

 

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés