hirdetés

Partnereink

Éhezhet-e az agyunk?

hirdetés

Éhezhet-e az agyunk?

A demencia, azaz az időskori elbutulás gyakorisága világszerte emelkedik, és hátterében gyakran állhat az Alzheimer-kór, amelyre a szeptember 21-ei világnap is felhívja a figyelmet. A 2013-as Demencia csúcstalálkozó adatai szerint közel világszerte 50 millió, Európában több mint 10 millió, ezen belül Magyarországon pedig 250.000 embert érint a probléma. Az időskori elbutulás okait ugyan sokszor nem ismerjük, de életmódunk, ezen belül táplálkozásunk tudatos formálásával sokat tehetünk ellene.

A Nemzetközi Alzheimer Társaság múlt évben tette közzé legutóbbi jelentését, amelyben Martin Prince, a londoni King’s College professzora arra hívja fel a figyelmet, hogy a demencia előfordulásának gyakorisága csökkenthető, ha elkerüljük a diabétesz (cukorbetegség) jelentkezését vagy megfelelően kezeljük azt. Emellett a hipertónia, azaz a magas vérnyomás elfogadható értékre (140/90 Hgmm) csökkentését és a dohányzás elhagyását javasolja a jelentés.

hirdetés

Prince professzor tanulmányában arra is rámutat, hogy az Alzheimer-kór és a demencia kisebb eséllyel jelentkezik azoknál, akik vigyáztak az agyuk egészségére. Graham Stokes professzor, a Bupa (angol gyökerű nemzetközi egészségügyi hálózat) demencia-központjának vezetője szerint mindez elérhető az agy aktívan tartásával, rendszeres tornáztatásával, egészséges étkezéssel és a sporttal is. 

Memóriavédő táplálkozás

Az agy az energiaigényünk 20-25 százalékát használja fel, és - a súlyos éhezést kivéve - a vérben lévő cukrot tudja felhasználni, más tápanyagot nem. Ezért kiemelten fontos, hogy az étrendünk elegendő szénhidrátot is, főként keményítőt tartalmazzon (ebben gazdagok például a lisztből készült termékek vagy a burgonya), amelyeknek összességükben a napi energiaszükséglet 50-55 százalékát kell kitenniük. Közismert tény, hogy a vércukorszintünk hatással van a hangulatunkra és a szellemi teljesítményükre, egy, a közelmúltban végzett vizsgálat pedig ki is mutatta, hogy a szénhidrátfelvétel fizikai aktivitás során is képes fokozni az éberséget és javítani a hangulatot.

Több alkalommal is vizsgálták már az étrend összetétele és az agyi funkciók, valamint a kognitív teljesítmény közötti összefüggéseket. A Táplálkozás-Életmód-Testmozgás (TÉT) Platform tudományos tanácsadói szerint a krónikus megbetegedések, mint például a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri problémák, a magas vérnyomás, a középkorúak elhízása, valamint a dohányzás bizonyítottan elősegítik a demencia kialakulását. Ezzel szemben a kognitív teljesítményünket javíthatja a kiegyensúlyozott táplálkozás (a fehérjék, zsírok - leginkább a növényi olajok - és a szénhidrátok kívánatos arányú felvétele, a bőséges vitamin- és ásványianyag-ellátottság), a rendszeres testmozgás és szellemi aktivitás, továbbá a magasabb iskolai végzettség.

5 memóriavédő tipp:

Fejtsünk rendszeresen keresztrejtvényt, sudokut, oldjunk meg fejtörő feladatokat.

Használjunk memóriát segítő módszereket a nehezen felidézhető dolgok, például telefonszámok, napi teendők megjegyzésére.

Aludjunk eleget, hiszen az agy ekkor dolgozza fel és raktározza el az eseményeket, élményeket.

Táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, kifejezetten odafigyelve a szénhidrátok megfelelő mennyiségű fogyasztására.

Olvassunk sokat, mivel az olvasás folyamatosan karbantartja az agyat.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés