hirdetés

Partnereink

Csokicsodát kaptak a nevelőotthonok lakói

hirdetés

Csokicsodát kaptak a nevelőotthonok lakói

Budapest összes gyermekotthonának többszáz lakója kóstolhatta meg az idén 160 éves Gerbeaud ünnepi tortáját. A Gerbeaud dolgozói 160 glutén-és laktózmentes tortát szállítottak ki az otthonokba, a legnagyobb otthonban pedig együtt ünnepeltek a gyerekekkel egy 60 szeletes sós-mogyoró barack torta mellett.

A fővárosi gyermekotthonok hátrányos helyzetű lakói – több, mint 1000 gyermek - számára feledhetetlen élményt nyújtott a hazai cukrászművészet legismertebb reprezentánsa, az idén 160. születésnapját ünneplő Gerbeaud. “Strényi Verának, cégünk marketing igazgatójának hosszú évek óta szívügye az otthonokban nevelkedő gyermekek segítése, ezért is döntöttünk úgy, hogy nem nagy csinnadrattával ünneplünk, hanem olyanokhoz visszük el tortáinkat, akiknek talán sosem lesz lehetőségük megkóstolni azokat” – mesélte Niszkács Anna, a Gerbeaud ügyvezetője. Mint elmondta,  CSR programot gondos előkészítés előzte meg: a Gerbeaud első körben közvélemény-kutatást tartott a gyerekek kedvenc tortájáról. “Volt karamellás, tejcsokis, mogyorós, erdei gyümölcsös, klasszikus Esterházy, végül - nem meglepő módon - a csokira esett a választás” – mesélte a cég vezetője. „160 csokoládétortát készítettünk és mondhatom, feledhetetlen élmény volt a fogadtatása” – tette hozzá Niszkács Anna.

Szöveg, fotó: PressPresso

hirdetés

https://www.maxima.hu/upload/images/45597/jotekony-1.jpg

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 06.19.

Ma Gyárfás napja van.

Cukkini és hús – kell ennél több?

Dobjuk fel remek cukkinis és húsos ételekkel a menüt! Készítsünk könnyed reggelit, vacsorát vagy ebédet ezzel a remek kombinációval!

  • 2019-06-19 21:09
Így árnyékoljunk a kánikula ellen!

A kora nyári kellemes meleg minden kerttulajdonos kedvét meghozza ahhoz, hogy kialakítsa azt a pihentető oázist, ahol gyakorlatilag a teljes nyarat el...

  • 2019-06-19 19:04
Budapest egy hétig Sanghaj színeiben tündököl

"A Dinamikus Sanghaj" Város Promóciós Rendezvény 2019 június közepén kerül megrendezésre Budapesten, Magyarországon. Sanghaj Önkormányzat Információs ...

  • 2019-06-19 16:49
Nyári sminkelési tanácsok a kozmetikustól

Az évszakok változásával bőrünk állapota és igényei is változnak. Nyáron a szakemberek elsősorban az erős UV-sugárzásra és a hidratálásra hívják fel a...

  • 2019-06-19 15:54
Idén is díjazták gyermekeink „védőangyalait"

A családok segítőit, gyermekeink „védőangyalait" ünnepelték és köszöntötték a Védőnők Napján, ahol ennek a nemes és több figyelemre érdemes szakmának ...

  • 2019-06-19 12:10

hirdetés

Egészségházzal segíti Kastélyosdombó felzárkózását az Ökumenikus Segélyszervezet

Doktor Pont néven adott át hiánypótló intézményt Kastélyosdombón az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON. A több mint egy évtizede stratégiai partner...

  • 2019-06-19 09:37
Pap, youtuber és népszerű színészek segítenek az üzenet célba juttatásában

Kreatív, megvalósítható ötleteket vár a résztvevőktől egy környezetükben fellelhető problémára a British Council People 2 People projektje, ezért közö...

  • 2019-06-19 08:53
Történelmi csata az Esztergomi Bazilika előtt

Európa legnagyobb bazilikája előtt, az Esztergomi Várszínházban láthatja a magyar közönség először a Zenta, 1697. című rockoperát augusztus 14-én. Ezt...

  • 2019-06-18 19:35
Puskás Peti lett a legnépszerűbb ökoharcos

Harmadik alkalommal adták át a JOY Social Media Award díjait. A nagyszabású rendezvényen a hazai közösségi média meghatározó szereplői ünnepeltek, his...

  • 2019-06-18 15:45
Szenzációs baby boom a Nemzeti Cirkusznál!

Két napon belül két újszülött érkezett a Magyar Nemzeti Cirkusz társulatába. Egy kis púpos teve, és ismét egy világszenzáció: megszületett Lelle, a ze...

  • 2019-06-18 10:41

Minden cikk

hirdetés

hirdetés