hirdetés

Partnereink

A nők meghíztak, a férfiak méginkább elhíztak a pandémia alatt

hirdetés

A nők meghíztak, a férfiak méginkább elhíztak a pandémia alatt

Számottevően, hét százalékkal emelkedett a túlsúlyosak aránya a felnőtt lakosság körében Magyarországon, a koronavírus-járvány kitörése óta. A nők átlagosan négy, a férfiak három kilogramm karatén-túlsúlyt szedtek magukra 2019. óta. Ma a felnőtt lakosság 62 százaléka túlsúlyos vagy elhízott – állapítja meg a PeakShop.hu reprezentatív kutatása. Ekkora változás, ilyen rövid idő alatt, önmagában is aggasztó, ám különösen nyugtalanító annak tükrében, hogy a túlsúly jelentős kockázati tényező a koronavírusos betegeknél.

A PeakShop.hu 2021. júliusában készült kutatása a testtömeg-indexet (BMI) használta az összehasonlítás alapjául, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott testsúlyosztályozás szerint összehasonlításra került a 2019. évi európai lakossági egészségfelmérés adataival.

hirdetés

Idén júliusban a 18 év feletti felnőtt lakosság 62 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott. A normál testalkatúak aránya 35 százalék, a soványaké 3 volt. Az elhízottak aránya 7 százalékkal magasabb most, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt, 2019-ben mért adatok szerint. A túlsúlyosak aránya alig emelkedett, a normál testalkatúaké 8 százalékkal csökkent. Bár a sovány felnőtt lakosság aránya nagyon alacsony, 2019. óta ötven százalékkal emelkedett az arányuk.

Több nőt érint a karantén-túlsúly, de a férfiak így is elhízottabbak

Amíg a nők között számottevően nőtt, addig a férfiak körében nem változott a túlsúlyosak és elhízottak aránya. A túlsúlyosak hányada a nők körében 33 százalék, ami 3 százalékponttal több, mint 2019-ban volt. Az elhízottak aránya 2 százalékponttal emelkedett, 25 százalék. A férfiak között 2 százalékponttal csökkent a túlsúlyosak aránya (39 százalék), miközben az elhízottaké ugyanennyivel nőtt (28 százalék). Bár a nők körében jobban emelkedett az elhízottak és túlsúlyosak aránya, azonban a férfiak között még így is lényegesen, közel 10 százalékponttal magasabb ez az arány.

A nők között 15 százalékkal csökkent a normál testalkatúak aránya, a férfiaknál pedig 2 százalékot. A sovány testalkatúak hányada megkétszereződött a férfiak körében, 0,7 százalékról 1,38 százalékra emelkedett. A nők között jóval kisebb 37 százalékos volt a soványak arányának a növekedése.

Mező Mónika étrendkiegészítő szakértő, a kutatást végző PeakShop.hu vezetője szerint, a nyilvánvaló tényezők mellett, mint a kevesebb fizikai aktivitás és a beszűkült sportolási lehetőségek, két alapvető ok húzódik a karantén-túlsúly mögött. Egyrészt énképünk társas képződmény, attól függ, ahogyan mások néznek ránk. Ezért, ha nem lehet közösségbe menni, párkapcsolatot létesíteni, óhatatlanul hanyatlik a motivációnk. Emiatt nehezebben vesszük rá magunkat a mozgásra és kevésbé tartunk mértéket. Másrészről, mivel az emberi viselkedés leginkább a gyönyör kereséséről és a fájdalom kerüléséről szól, a karantén alatt sokak számára az evés volt az első számú stresszcsökkenetés és örömforrás is egyben.

A korral jár az elhízás

A korábbi kutatásokhoz hasonlóan, az életkor egyértelmű kapcsolatot mutat az elhízással. A kor előrehaladtával mind a férfiak, mind a nők testtömegindexe egyre magasabb értéket mutat. A 18-49 éves nők átlagos testtömegindexe 25, a 40-59 éves korcsoportban 27, a 60 év felettiek körében 29. A férfiak esetében a 18-49 éves férfiak testtömegindexe 25, a 40-59 éveseknek 29, a 60 év felettieknek 30.

A korral nő a túlsúlyosak és elhízottak aránya is az egyes korcsoportokban. Míg a 18-39 éves korosztály 27 százaléka túlsúlyos és 15 százaléka elhízott, addig a 40-59 éveseknek már 37 százaléka túlsúlyos és 31 százaléka elhízott. A 60 év felettiek körében már 44 százalék a túlsúlyosak aránya, az elhízottaké pedig 34 százalék.

Bár a nemek között nem találtunk különbséget, de ha már a korral együtt nézzük, akkor jelentős eltéréseket tapasztalhatunk. A férfiak 40 év fölött jelentősen elkezdenek hízni, mind a túlsúlyosak, mind pedig az elhízottak aránya lényegesen nagyobb a körükben, mint a nők között. Érdekes módon azonban a 18-39 évesek körében jóval több, 17 százalék az elhízott nő, mint férfi, akik aránya 13 százalék.

Mindent összevetve koronavírus-járvány kitörése óta romlott a magyar felnőtt népesség elhízottsági állapota. Mivel küszöbön a koronavírus-járvány negyedik hulláma és a túlsúly jelentős egészségügyi kockázatot jelent, törekedjünk a túlsúly csökkentésére, valamint az optimális testsúly megőrzésére – vonta le a PeakShop.hu kutatásának tanulságait Mező Mónika.

A szakértő szerint a karantén-túlsúly apró szokások kialakításával adható le, vagy előzhető meg eredményesen. Egyetlen apró szokás tartós megváltoztatása, mint például a csoki lecserélése cukormentes fehérjeszeletre, jobb mint bármilyen diéta, mert könnyebb elkezdeni és betartani. Egyszerre csak egy szokást változtassunk, csak miután ez rutinná vált, akkor változtassunk meg egy másikat. Így szinte erőfeszítés nélkül érhetünk el látványos eredményeket.

 

Forrás:  Hírnév Ügynökség

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés