Most üssön vissza vagy sem a gyerek?
hirdetés
Sajnos nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire elfajult napjainkra az agresszió, ami már a legkisebb korosztálynál is létező jelenség. Latolgatjuk az okokat, mikor és hol jutottunk ide, hibáztatjuk magunkat, hogy biztosan rossz szülők vagyunk, nem jól neveltük a gyereket. Várjuk a segítséget a pedagógusoktól, miközben ők maguk is tehetetlenek, sőt sokszor ugyanolyan veszélynek vannak kitéve, mint az úgynevezett nem verekedős gyerekek.
Megszüli, babusgatja a szülő gyermekét, majd általában 3 évesen kiengedi a nagybetűs életbe. Szépen tanítgatja, fenyíti, hogy nem szabad verekedni, ha gondja van, inkább szóljon a felnőttnek, vagy kerülje a rossz gyerekeket. Legjobb esetben ez is történik, már ha nem nevelik bele a gyermekbe, hogy árulkodni nem szép dolog, vagy egyszerűen fél elmondani a negatív történéseket. Sőt a bűnös fél letagadja otthon, hogy ő a hunyó és a szülő kételkedik az ártatlan gyerek igazában, is fenyíti, hogy ne merjen verekedni.
hirdetés
Szóval egy nap azzal szembesül a szülő, hogy bántották a gyermekét. Azt gondolja, talán az övé is vétkes, talán kötekedett a másikkal, ezért támadt a konfliktus. Ha viszont kiderül, hogy minden szándékos előzmény nélkül kapott, mert esetleg véletlenül rálépett a másiknak a lábára, vagy mert egyszerűen nem szimpatikus, gondolkodóba esik az ember, most mit mondjon, mit tegyen a gyermek? Sok fórumon végignéztem panaszos szülők bejegyzéseit és magam is szülő vagyok, s bevallom én is haragra gerjedek, ha nem a gyerekem a kezdeményező és úgy kap, mégis sokáig azt mondtam a gyermekeimnek, csúnya dolog a verekedés. Viszont elnézve a mai kiskorúak viselkedését és azt, hogy sokszor mennyire tehetlenek a pedagógusok, mert istenments, hogy lefenyítsék a gyereket: ügyvédapuka máris elereszt néhány telefont odaföntre, vagy a másik eset, amikor felmegy a rokonság és agyba-főbe veri a tanárnénit, jobb esetben csak megöléssel megfenyegeti. S mit számít egy- két beírás ilyen eszközök mellett? De ebbe ne menjünk inkább bele, nehogy valaki még magára vegye az inget és kiforgassa! Szóval mit csináljunk ebben az esetben? A legtöbb szülői vélemény ez:
1. Azért fussunk egy kört a pedagógusnál, hátha sikerül meggátolni az ügy megismétlődését!
2. Próbáljunk meg normálisan beszélni a szülővel, hogy legyen hatással a gyermekére! Bár ez sem mindig vezet célhoz, mert a szülők többsége úgy reagál, hogy na az ő gyereke nem ilyen! S jó, hogy nem kapunk mi is tőle egy maflást!
3. Várjuk meg a bántalmazó gyerkőcöt és fenyítsük be, hogy a mi bajunk gyűlik meg vele legközelebb! Kisebbeknél talán ez hatásos, de a tapasztalat azt mutatja, hogy otthon bepanaszol minket és agresszív anyuka vagy apuka jön veszekedni a gyerek igazáért.
4. A legtöbb voksot a visszaütés kapott. Nem szép dolog, de olykor szükség törvényt bont. Mégsem mondhatja az ember a gyermekének, hogy hagyja magát hülyére verni és járjon gyomorideggel oviba meg suliba, mert rákapnak az erősebbek meg a magukat menőnek érzők. Azt azonban tegyük hozzá, hogy soha ne kezdeményezzék a verekedést, ha lehet, kerüljék el az ilyen helyzeteket, és csak akkor üssenek vissza, ha nem elég a szóbeli leszerelés, vagy valóban nem kapnak azonnali segítséget! S arra végképp ne biztassuk azért, hogy addig üsd, míg egyet szuszog, csak annyit üssön vissza, amennyit nagyon muszáj a saját védelmében! Ugye, milyen nehéz szülőnek lenni és megélni ezeket a helyzeteket?