hirdetés

Partnereink

Kozák Danuta: Az anyaság még erősebbé tett

hirdetés

Kozák Danuta: Az anyaság még erősebbé tett

Jótékonysági nagykövet, boldog édesanya és hazánk egyik legeredményesebb sportolója. Kozák Danuta ugyan azt tervezte, hogy az idei év csak a felkészülés esztendeje lesz, nem gondolta volna, hogy a szülést követően egyből ilyen fantasztikus sikereket érhet el. Ötszörös olimpiai bajnok kajakozónk úgy véli, többek között annak is köszönheti az aranyérem esőt, hogy az anyaság még erősebbé tette, s rájött, számára nincs lehetetlen!

A népszerű sportolóval a Szent Margit Kórház „Fogadj örökbe egy helyiséget” elnevezésű kampány keretében megújult Krónikus Belgyógyászati Osztályának hivatalos átadóján találkoztunk, ahol a Poli-Farbe Vegyipari Kft. jóvoltából közel 5000 négyzetméternyi falfelület került kifestésre, a Medi-Farbe speciálisan kórházak, egészségügyi intézmények falaira fejlesztett falfestékkel. Betegszobák, folyosók, mennyezetek, mosdók, valamint a nővérszoba, és egy konferenciaterem is megújulhatott. A festékgyár a festékadomány mellett egy ún. videolaringoszkóp elnevezésű műszert is ajándékozott, aminek a műtétek során van nagy szerepe: intubálásra használják, a légutak szabad biztosításában segíti a szakorvosok munkáját. A műszert Szabó Antal, a Poli-Farbe Vegyipari Kft. ügyvezetője és a Poli-Farbe jótékonysági nagykövete, Kozák Danuta olimpiai bajnok adta át a kórház vezetőségének.

hirdetés

2014 óta te vagy A Poli-Farbe festékgyár jótékonysági nagykövete. Miért volt fontos számodra, hogy része legyél olyan kezdeményezéseknek, mint, ami apropóján most beszélgetünk?

Azért, mert jól esik látni, hogy másokon segíthetünk. Ez az én lelkemnek is ad egyfajta pluszt. Több jótékonysági megmozdulásunk volt már a Poli-Farbe festékgyárral. A célunk, hogy a különböző oktatási intézményekbe járó gyermekek, a dolgozók, illetve egészségügyi intézmények betegei és lelkes szakemberei egy szebb és élhetőbb környezetben gyógyulhassanak, és fejlődhessenek. Az évek alatt felújításra került többek között tornaterem, sportcsarnok, koraszülött állomás és most a Szent Margit Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának falai kerülhettek felújításra egy speciális falfestékkel.

Neked is volt már részed nagyobb lakásfelújításban? Mennyire áll hozzád közel, hogy saját magad fess otthon?

Persze! Volt, amit mi csináltunk, például a párommal festettünk, de a nagyobb felületeknél vagy a nagyobb felújítási munkákhoz inkább szakember segítséget kérjük.

Ha kell, kicseréled otthon a villanykörtét, vagy összeszerelsz egy fiókot is?

Azt is mondhatnám, hogy a csavarhúzó a barátom! Jól ismerem… (nevet) Amúgy nem okoznak nehézséget ezek a dolgok, nem gondolom, hogy ez csak férfimunka. Persze ami sérülésveszélyes, azt a férjem nem engedi megcsinálni.

A konyhában mennyire mozogsz otthonosan?

Szeretek főzni és új dolgokat kipróbálni. Ami jól sikerül, azt túl sokáig esszük, aztán elfelejtjük… (nevet) Amit a specialitásomnak nevezhetek, az az afrikai harcsából készült lasagne.

Egy korábbi facebook bejegyzésedben azt írtad ki, hogy „Miért nevelj hölgyet a lányodból, ha harcos is lehet belőle.” Te is egy harcos kisgyermek voltál?

Nagyon mozgékony kislány voltam, aki nem kifejezetten óvta a szép ruháját. (nevet) Az, hogy találkoztam a kajakkal, lenyugtatott. A fölös energiáimat sport közben le tudtam vezetni.

A kislányotok is ilyen mozgékony?

Ha ezt a szülés után fél évvel kérdezik meg, azt feleltem volna, hogy nem, ő egy nagyon nyugodt baba. De mostanában kezd olyan mozgékony lenni, mint amilyen én voltam gyerekkoromban! Zora mindig tud valami újat mutatni magából, jó látni szülőként, ahogy felfedezi a világot. Ez egy nagyon izgalmas korszak. Egyre okosabb, és ügyesebb.

Visszatértél a kőkemény versenyzéshez. Az, hogy anyuka vagy, ad egyfajta plusz energiát az edzéseken és a megmérettetéseken?

Egyik oldalról anyukaként nehezebb a szülés előtti sportteljesítményt megtartani. Viszont érzelmileg rengeteget ad nekem! Szerintem lelkileg is megerősödtem. Sokat változtatott rajtam az anyaság: lehet, az ember azt érzi olykor, hogy nem tudja megcsinálni, de mégis sikerül!

Nem hiába mondják, hogy az anyák igazi szuperhősök, számukra nincs lehetetlen! Egyébként a verseny eredményeid is ezt mutatják: már három világbajnoki aranyérmet szereztél, az EB-n pedig két aranyat és egy ezüstöt hoztál el.

Azt gondolom, hogy ez az egyik legjobban sikerült évem. Főleg, hogy szülés után ugyanazt a formát tudtam hozni, mint az olimpián. Őszintén, egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ezt véghez tudom vinni.

Meglepett?

Ezt így nem mondanám, mert ott voltam ugye minden nap az edzéseken, és láttam, hogy jó formában vagyok. De én úgy indultam neki a 2018-nak, hogy ez egy felkészülési, visszatérési év lesz, ehhez képest bombaformát sikerült hoznom! Jó visszaigazolás, hogy szülés után is lehet, ha nem is csodákat, de ugyanazt a szintet hozni, mint előtte.

Szöveg: KRQ

Fotó: kajakkenusport.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés