hirdetés

Partnereink

Gyermekrajzok – mit jelentenek?

hirdetés

Gyermekrajzok – mit jelentenek?

Amikor a gyerekrajzokról van szó, nekem óhatatlanul is a kis herceg jut eszembe. A kis rajz, ami az elefántot emésztő óriáskígyót ábrázolja, és a kisfiú fájóan őszinte gondolatai.

„Erre lerajzoltam az óriáskígyót belülről is, hogy a fölnőttek megérthessék, miről van szó. Mert nekik mindig mindent meg kell magyarázni. Ez a 2.számú rajz ilyesforma volt: Most aztán a fölnőttek azt ajánlották, ne rajzoljak többé óriáskígyót se nyitva, se csukva, hanem inkább foglalkozzam földrajzzal, történelemmel, számtannal és nyelvtannal. Így mondtam le hatéves koromban nagyszerű festői pályafutásomról. Kedvemet szegte 1. és 2. számú rajzom kudarca. A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.”

hirdetés

Amint a gyermek először tollat ragad, és rajzban fejezi ki gondolatai, máris sokat tudhatunk meg róla. A kezdetleges krisz krasszok szépen formálódnak át a gyereket foglalkoztató dolgokká, emberekké és a köztük levő kapcsolatok hű ábrázolásává. Egy érdekes, izgalmas és mesés kaland, amelyben a csemete szabadon fejezheti ki önmagát és nem vet neki gátat a szavak bizonytalansága, a fogalmazás nehézsége.

A gyermekek egész büszkén fordulnak hozzánk a ragyogó szemeikkel, és kíváncsian kérdeznek rá: Láttad, mit rajzoltam? Fontos, hogy azokat a rajzokat se intsük le, amelyeket nem értünk. Bátorítani kell a kicsiket, hiszen a rajzolás az egyik legkreatívabb tevékenység, általa pedig tovább fejleszthető a képzelőerő és a kommunikációs készségek is. „Ahogy a kisgyerek kezébe veszi a ceruzát- kezdi a szakember-, már valamit szeretne kifejezni, amit szavakkal még nem képes megfogalmazni. A verbalizáció erősödésével a rajzos kedv éppen ezért csökkenhet, hiszen akkor már a szavak ereje, színessége segíti az önkifejezést.

A kezdeti rajzok persze még többnyire irkafirka jellegűek, ezeket egyébként firkarajzoknak is nevezzük, de már ekkor is nagyon sok információt árulnak el a szakemberek számára. (…) Az óvodás gyermek már megjeleníti az őt körülvevő kapcsolatokat rajzain keresztül, vagyis ha kérünk egy családrajzot, akkor jól megjelennek azok a viszonyok, amit ő megtapasztal egy családi működésben. A rajzok mentén ilyenkor már a vágyait is képes kifejezni, sőt a benne megjelenő indulatokat is” – hallhatjuk Dr. Süli Ágotát, egy neves intézmény pszichiáterét. Sokszor jelent segítséget a rejtett indulatok felfedezésében, a megromlott viszonyok felismerésében. „Minden életkornak megvan a maga sajátossága – folytatja a gyermekterapeuta-, a kezdeti firkarajzot követően megjelennek az emberrajzok, a ház, a fa, virágok, saját kedvenc témáik, amik egyébként is foglalkoztatják őket. Ahogy az idegrendszer fejlődik, úgy a gyermek egyre precízebb vonalakat képes húzni, és a részletek kidolgozottsága is egyre nagyobb kihívást jelent.

Amikor a rajzokat értékeljük, akkor a síkbeli elhelyezkedés is kifejező, érdemes odafigyelni arra, hogy kapcsolódnak-e egymáshoz a figurák, hogyan helyezkednek el a mentális térben egymáshoz képest. Az is egy fontos információ, ha az egész lapot betölti a rajz, vagy a gyermek csak egy kis képet alkot és a rajzlap nagy része szabadon marad. (…) Nem szerencsés az, amikor a szülő precizitást vár el, megpróbálja átszoktatni a másik kézre, hiszen ekkor a szülői elvárásoknak kezd el megfelelni a gyermek, ami hátráltatja az egyéni individuum kialakulását, és akár erős szorongást is okozhat” – fejezi be a doktornő. Fontos tehát, hogy gyermekeinket megtanítsuk repülni, ne szegjük szárnyukat, hogy az elfogadott normákba beleilljenek. A csemetével együtt töltött idő sokkal közelebb hozhatja a családtagokat egymáshoz és a rajzokon keresztül bepillantást nyerhetünk a fantasztikus világba, melyben gyermekeink élnek.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés